Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-03 / 26. szám

. 757 Azonban csak hamar meg kellett győződnöm, hogy korai volt örömöm ; mert a szabadsági eszmé­ket, melyeket elébb külellenségek ellen kellett védel­meznem, most egyházunk bensejében saját embereink által láttam megtámadtatni, és sajnosan kellett ta­pasztalnom, hogy könnyebb dolog másoktól igazsá­got követelni, mint magunknak azt mások irányában gyakorolni. Fájdalmas csalódás í mikor pihenhetni hittem, az ügy, melynek életemet szenteltem, azok ellen szó­lított fegyverre, kik még az imént a szabadság közös ellensége ellen velem egy táborban küzdöttek. Úgy látszik, hogy a romba dült múltból felszálló porfelleg közepett az emberek nem képesek tisztán megkülönböztetni a zászlókat, melyekhez tartoznak, és összetévesztik a csapatokat; mindenesetre tény, hogy feleket látok az ellentáborban együtt, kik szá­zadok óta elkeseredett harcot vivtak egymás ellen. íme, most ismét egyuj eset. A „Székely Hirlap" után mult heti lapunkban közlött tudósítás a marosi ref. egyházmeg e közgyű­léséről, az erdélyi egyház keblében történt dolgokról értesít, melyek legalább én reám oly aggasztó benyo­mást tettek, hogy lelkiismeretem vádolna, ha akármi tekintetből is a dolgot hallgatással mellőzném, és nem szólalnék fel oly rendszabályok keresztülvitele ellen, melyek azon kivül, hogy a protestantismus el­vét compromittálják, gyakorlatilag is polgári és egy­házi viszonyainkra egyiránt csak gyászos következ­ményüek lehetnek. A protestantismusnak egyik legkiválóbb jellem­vonása, hogy institutioi mindenütt a hatalom által meg nem vesztegetett nemzeti geniusnak kifolyásai, mi mig egyfelől azoknak legerősb biztositékát képezi, más felől oka annak, hogy a prot. eszmék terméke­nyítőleg hatnak vissza a nemzeti óJet fejlődésére. Nem tagadható, hogy hazánknak folyamatban levő politikai átalakulási is, azon eszmék befolyása alatt indult meg, melyek köztudomás szerint a hitújí­tás kíséretében nyertek az európai emberiségben éle­tet. S midőn a törvényhozás sok sürgős teendői közt, a közoktatásra, mint a modern államélet egyik leglé­nyegesb tényezőjére is i'ákeritette a sort, mi a nem­zeti újjászületés egyik legörvendetesebb jelenségeül üdvözöltük azt, hogy e kérdés egészen a protestan­tismus azon szellemében oldatott meg, mely az állam kötelezett teendője mellett, ugy az egyesnek, mint a 758 társulatoknak és felekezeteknek autonom jogait óvó kímélettel fentartja és tiszteli. Távol attól, hogy az iskolák eddigi csaknem ki­zárólagos ápolóit, a felekezeteket abbeli szent fogla latosságok teljesítésében gátolni, vagy csak korlátolni is kívánná, az újonnan alkotott népiskolai törvény egész tartalma inkább oda irányul, hogy a nagy nyo­matékú ügy iránt közérdekeltséget támasztva állam, felekezetek és egyesek közt üdvös versenyt idézzen elő. Hogy ily körülmények közt egyházunk felsőbb­ségei jogosítva, illetőleg kötelezve voltak és vannak, az egyház egyetemes javának szempontjából a felett őrködni, hogy az egyes egyházak iskoláik jövendőjé­ről történető intézkedésükben lehető óvatossággal járjanak el,— ki akarná azt kétségbe vonni, és ha az erdélyi főconsistorium egy kö levélben kijelentette volna, hogy megvárja a hívektől, miszerint oly nagy fontosságú ügyben a felsőbbség tudta és beleegyezése nélkül, határozni és intézkedni nem fognak, bizonyo­san csak olyat cselekszik, amiért minden józan ember föltétlen dicséretével találkozott volna. E helyett mit tesz az erdélyi főconsistorium ? Kibocsát egy körlevelet, melyben kimoniatik, „hogy az erdélyi ref. anyaszentegyház az egyes egyházak birtokában levő vagyont és iskolát, nem az egyes gyülekezet, hanem a köz tulajdonául tekinti s ebből folyólag az iskolák községivé változtatása nem a gyü­lekezetek, hanem a m. főconsistorium joga." Én eleintén szemeimnek nem hittem, mikor e minden jogi fogalmat kigúnyoló passust végig olvas ván, elgondoltam, hogy ez oly testület kebeléből költ, melynek némely tagjai legmagasb törvényszékeinknél is előkelő helyet foglalnak el; csak később jutott eszembe, hogy az erdélyi egyház praxisában ez az absurdum nem uj, mert a desolata ecclesiák jövedelmeinek cél­ellenes fecsérlése szinte e gyönyörűséges elmélet alapján jött gyakorlatba. A desolata ecclesiák vagyona, különösen ha ala­pítványi természetű, kétségkívül azon ccclesiáé, mely­nek részére alapíttatott; de nem oly értelemben, hogy azt a felekezet egyeteme a maga céljaira használja, hanem, hogy az elpusztult helyen, hacsak egy lélek számára is, az egyház fentartassék, mely működését missioi irányban folytatván, azon legyen, hogy az el­vesztett positiot vissza foglalja. Ezt követeli a jog és a nemzeti érdek, nem pedig azt, ami az erdélyi egy­ház szégyenére egy birtokjogi elméletet szült, mely hallatlan a jog történelmében.

Next

/
Thumbnails
Contents