Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-07-03 / 26. szám
. 757 Azonban csak hamar meg kellett győződnöm, hogy korai volt örömöm ; mert a szabadsági eszméket, melyeket elébb külellenségek ellen kellett védelmeznem, most egyházunk bensejében saját embereink által láttam megtámadtatni, és sajnosan kellett tapasztalnom, hogy könnyebb dolog másoktól igazságot követelni, mint magunknak azt mások irányában gyakorolni. Fájdalmas csalódás í mikor pihenhetni hittem, az ügy, melynek életemet szenteltem, azok ellen szólított fegyverre, kik még az imént a szabadság közös ellensége ellen velem egy táborban küzdöttek. Úgy látszik, hogy a romba dült múltból felszálló porfelleg közepett az emberek nem képesek tisztán megkülönböztetni a zászlókat, melyekhez tartoznak, és összetévesztik a csapatokat; mindenesetre tény, hogy feleket látok az ellentáborban együtt, kik századok óta elkeseredett harcot vivtak egymás ellen. íme, most ismét egyuj eset. A „Székely Hirlap" után mult heti lapunkban közlött tudósítás a marosi ref. egyházmeg e közgyűléséről, az erdélyi egyház keblében történt dolgokról értesít, melyek legalább én reám oly aggasztó benyomást tettek, hogy lelkiismeretem vádolna, ha akármi tekintetből is a dolgot hallgatással mellőzném, és nem szólalnék fel oly rendszabályok keresztülvitele ellen, melyek azon kivül, hogy a protestantismus elvét compromittálják, gyakorlatilag is polgári és egyházi viszonyainkra egyiránt csak gyászos következményüek lehetnek. A protestantismusnak egyik legkiválóbb jellemvonása, hogy institutioi mindenütt a hatalom által meg nem vesztegetett nemzeti geniusnak kifolyásai, mi mig egyfelől azoknak legerősb biztositékát képezi, más felől oka annak, hogy a prot. eszmék termékenyítőleg hatnak vissza a nemzeti óJet fejlődésére. Nem tagadható, hogy hazánknak folyamatban levő politikai átalakulási is, azon eszmék befolyása alatt indult meg, melyek köztudomás szerint a hitújítás kíséretében nyertek az európai emberiségben életet. S midőn a törvényhozás sok sürgős teendői közt, a közoktatásra, mint a modern államélet egyik leglényegesb tényezőjére is i'ákeritette a sort, mi a nemzeti újjászületés egyik legörvendetesebb jelenségeül üdvözöltük azt, hogy e kérdés egészen a protestantismus azon szellemében oldatott meg, mely az állam kötelezett teendője mellett, ugy az egyesnek, mint a 758 társulatoknak és felekezeteknek autonom jogait óvó kímélettel fentartja és tiszteli. Távol attól, hogy az iskolák eddigi csaknem kizárólagos ápolóit, a felekezeteket abbeli szent fogla latosságok teljesítésében gátolni, vagy csak korlátolni is kívánná, az újonnan alkotott népiskolai törvény egész tartalma inkább oda irányul, hogy a nagy nyomatékú ügy iránt közérdekeltséget támasztva állam, felekezetek és egyesek közt üdvös versenyt idézzen elő. Hogy ily körülmények közt egyházunk felsőbbségei jogosítva, illetőleg kötelezve voltak és vannak, az egyház egyetemes javának szempontjából a felett őrködni, hogy az egyes egyházak iskoláik jövendőjéről történető intézkedésükben lehető óvatossággal járjanak el,— ki akarná azt kétségbe vonni, és ha az erdélyi főconsistorium egy kö levélben kijelentette volna, hogy megvárja a hívektől, miszerint oly nagy fontosságú ügyben a felsőbbség tudta és beleegyezése nélkül, határozni és intézkedni nem fognak, bizonyosan csak olyat cselekszik, amiért minden józan ember föltétlen dicséretével találkozott volna. E helyett mit tesz az erdélyi főconsistorium ? Kibocsát egy körlevelet, melyben kimoniatik, „hogy az erdélyi ref. anyaszentegyház az egyes egyházak birtokában levő vagyont és iskolát, nem az egyes gyülekezet, hanem a köz tulajdonául tekinti s ebből folyólag az iskolák községivé változtatása nem a gyülekezetek, hanem a m. főconsistorium joga." Én eleintén szemeimnek nem hittem, mikor e minden jogi fogalmat kigúnyoló passust végig olvas ván, elgondoltam, hogy ez oly testület kebeléből költ, melynek némely tagjai legmagasb törvényszékeinknél is előkelő helyet foglalnak el; csak később jutott eszembe, hogy az erdélyi egyház praxisában ez az absurdum nem uj, mert a desolata ecclesiák jövedelmeinek célellenes fecsérlése szinte e gyönyörűséges elmélet alapján jött gyakorlatba. A desolata ecclesiák vagyona, különösen ha alapítványi természetű, kétségkívül azon ccclesiáé, melynek részére alapíttatott; de nem oly értelemben, hogy azt a felekezet egyeteme a maga céljaira használja, hanem, hogy az elpusztult helyen, hacsak egy lélek számára is, az egyház fentartassék, mely működését missioi irányban folytatván, azon legyen, hogy az elvesztett positiot vissza foglalja. Ezt követeli a jog és a nemzeti érdek, nem pedig azt, ami az erdélyi egyház szégyenére egy birtokjogi elméletet szült, mely hallatlan a jog történelmében.