Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-06-26 / 25. szám

. 757 758 egyházak napjai meg vannak számlálva.Kimondá dr. Wrigh azon óhajtását is, hogy a Baptistákkal és Congregationa­listákkai bensőbb összeköttetésbe kellene lépni. Nagy vitára adott a synodusban alkalmat azon kérdés, hogy vájjon inegengedhető-e a templomban, zene eszközök használása az isteni tiszteletnél és az orgona. Többen ugy uyilatkoztak, hogy ez bün volna, mivel elő­ször az irás ellen volna; mivel ott az van mondva, hogy istent lélekben és igazságban kell imádni, nem pedig hangszerekkel; 2-szor, mivel ez ujitás,s minden ujitás go­nosz. — Nevetséges védelmezése a puritauismusnak. A synodus érdemleges határozatot nem hozott e kérdésben» hagyván ezt a congregatiokra. Póor József. * Belgium. Többször volt már emlitve lapunkban, hogy Belgiumban az országgyűlési pártok „k a t h o 1 i­kus" és liberális" nevet viselnek, s hogy a majd nem tiszta kath. országban eddig mindig a szabadelvű párt ült kormányon, kisebb — nagyobb többséggel. A legújabb tudósitások szerint a most bevégződött válasz­tások alatt a kormány 13 szavazatot vesztett, s csak 1 többsége van. Egy szavazattal nálunk bajos volna kor­mányozni; de Belgiumban volt már rá eset, hogy a szabadelvű kormány egy egész ülésszak alatt megállha­tott mellette. A kath. párt reményű, hogy a kormányra jut; de a minisztérium még nem adta be lemondását­* Madrid. A carlista junta elhatározá, hogy mani­festumot bocsát ki, mely a vallásos türelmetlenségre nézve kedvező;egy úttal indítványt fogadott el az inqusitió isméti behozatalára vonatkozólag (? !) * Olmiitz. Egy választási gyülekezetben Kozen pap, gyújtó hatással szólt a pápa csalhatatlansága ellen. * Tlieinert, az európai hirii tudóst, ki a pápai levéltárból már nagybecsű okirat-gyűjteményeket adott ki, s ezek közt a magyarországi „Monumentát" is, pápai levéltárnoki állomásától a pápa felmentette azon ürügy alatt, hogy a csalhatlansági dogma ellenzőinek kiszol­gáltatta a történeti adatokat a pápai levéltárból. Ebből az következnék: hogy históriai igazságok fetderitésére szolgálható okiratok­nak közzététele bün. Mikor még IX. Pius sza­badelvű volt, nagy tiszteletben tartotta őt, s az ötvenes években meg is bizta, hogy munkát irjon XII. Kelemen pápáról és a jezsuitákról. Ez utóbbiaknak haragját ekkor vonta magára, s minthogy most a jezsuita-clique tartja a gyeplőt Rómában, elképzelhetni mily könnyen áshatták alá Themer becsületét, kivált a fentirtak elhitetése által, az infallibilitási viták miatt izgat ott IX. Pius előtt annyira, hogy Antonelli és Hohenlohe sem tudták a pápát ez utolsó lépéstől vissza tartani. * Az angol alsóháziban Baxton indítványt tett a királynőt föliratilag fölkéretni arra,hogy az Egyesült Álla­mok elnökével egyetértőleg egy vegyes bizottmányt nevez­zen ki, a szentírás hiteles forditásának átvizsgálása végett. Az inditványra azon tény adott alkalmat, hogy legközelébb a canterbury convocation vállalá magára az átvizsgálási munkát. Gladstone elismeré ugyan, hogy nagyon szükséges a modern hit tudományt alkalmazni a hiteles forditás meg­birálására, — azonban a munka jelen stadiumában azt ma­gán erőfeszítésekre bizni eszélyesebbnek véli. Azt is kimu­tatta, az elnök felhivatását illetőleg, hogy az Egyesült Államok alkotmánya ennek útjába gyakorlati nehézségeket gördit. Ennek következtében Baxton indítványát vissza voná. Jelenleg a közoktatási bili bizottmányi tárgyalása van napirenden. KÜLÖNFÉLÉK. — Dr. Kovács Ödöll urat az erdélyi ref. egyházi főtanács jun. 12-én tartott teljes gyűlésében egyhangulagrendestanárráválasztottanagyenyedi pap­növeldéje mellé. Bár mennyire szeretjük is az enyedi főiskolát, most az egyszer irigységgel tekintünk rá, mert megvallva az igazat, szerettük volna megelőzni, s Dr. Kovács Ödönt a pesti papnöveldéhez meg­nyerni. B. M. ÜSf Közelebbi számunkkal küldtük szét elő­fizetési felhívásunkat a jövő félévre. Ennek nyomatásá­ban azon hiba történt, hogy a pénz beküldése a Deutsch­féle nyomda kiadó hivatalába utasíttatott a factor által, holott lapunkat jövőre is magunk adjuk ki, és semmi­féle nyomdának tulajdonosi cimmel átadni nem szán­dékszunk, épen azért az előfizetési pénzeket Ballagi Mór lakására, Lipót utca 39-ik szám alá kérjük küldeni. *Lőrinci Dénes ur, a külföldi akadémiákról mult nyáron hazajött papjelölt, a v a j a i ref. gyülekezet ál­tal közelebbről lelkészszé választatott. *01áliországból írják nekünk, hogy Celder ur is­mét szent zsinatot tartott Bukurestben, melyen elnökölt az öreg, tehetetlen Márk Mózes, s rajta kivül részt vett még Kántor Lajos, Kelemen és Celder. Ilyen népes szent -zsinatot és terjedelmes püspökséget is rég nem látott a világ. Celder most esperes választásra hivta fel a szent zsinatot, — mert hiszen a püspöknek esperesre is van szüksége; de oly morális vereséget szenvedett, a minőt még soha, s ki is jelenté, hogy eltávozik Oláhor­szágból, mire mindenki jó utat kívánt neki. Sajnáljuk, hogy levelezőnk részletesebb leírást nem küldött. *A vallás és közokt. miniszter Vadász György bányai elaggott ref. tanítónak 50 frtnyi segélyt engedé­lyezett.

Next

/
Thumbnails
Contents