Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-06-12 / 23. szám
675 701 mébe, Továbbá 2) Debrecenben ifj. Csáthy Károly kiadásában : „Egyetemes és részszerü egyházjog alaptanai, különös tekintettel a magyarhoni protestáns egyházakra." (II. teljesen átdolgozott kiadás, II. füzet,) irta Kovács Ferenc, a debreceni ref. főiskolában a romai jog tanára stb. Az egész mü ára 2 frt 40 kr. * A vall. és közokt. miniszternek f. é, Május 1-én 9308 és Május 31-én 11,082 szám alatt kelt tudósítása szerint Fenyvessy Adolf országgyűlési gyorsíró főnök f. é. Augusztus 3-tól kezdve három hétig tartó gyorsírászati tanfolyamot fog Pesten megnyitni-Miután — mondja tovább a tudósítás — a gyorsirászat mint rendesen tanított tantárgy fog a középtanodáknál behozatni, igen kívánatos, hogy e tanfonyamra minél számosabban megjelenjenek, hogy annak idejében e tantárgy előadására képesített tanerők rendelkezésre álljanak. A tanfolyamban részt venni óhajtuk, Pestre érkezésök után, a mondott gyorsíró főnöknél jelentkezzenek, kitől a további utmutatást nyerendik és miután részökre gőzhajózási vagy vasúti ingyen jegyek is fognak kieszközöltetni, illető felsőbbségeik utján nevöket és lakhelyöket a minisztériumnak bejelenteni szíveskedjenek. (T. F. s. 1.) * a f. é. evangy. egyházi bányakeriileti közgyűlés Augusztus 12-én G órakor a pesti evangy. gymnasium dísztermében tartandó előleges tanácskozmánynyal veendi kezdetét és a következő napokon folytattatni fog. A tanárjelöltek vizsgálata Auguszt. 14-én délutáni 4 órakor tartatik meg. (T. J. s. 1.) TABOA, Törvénycikkek és ministeri rendeletek. Körrendelet a budai es. k. hadföparancsnokságtól, 4G53. sz. kat. oszt. 8399 számához. Az általános vtfdkötelezettségről szóló törvény keresztül vitele céljából, a tanítójelölteknek, néptanítóknak és örökölt gazdaságok tulajdonosainak a honvédelmi törvény 27. §. ugy nem különben az utasítás G. §. értelmében nyolc hét alatt leendő betaníttatása végett, a tanítást illetőleg a gazdaságot legkevesbbé akadályozó időszak alatt leendő berendeltetésére nézve meghagyatik, hogy a tanítójelöltek és néptanítók a törvényileg meghatározott szünidők alatt rendelendők be. Az önálló gazdák berendelését illetőleg azonban, minthogy ezok az éghajlat és gazdasági ágak különbözősége miatt az ország valamennyi részéből ugyan egy időben be nem rendelhetők, a tartalék katonai parancsnokságok az illető politikai hatóságokkali közvetlen érintkezés után teendik meg a további szükséges intézkedéseket. Gyászhír. Szomorú szívvel tudósítom nagytiszteletüségedet azon veszteségről, mely magyarhoni ref. egyházunkat — különösebben pedig — az ó-kécskei ref : gyülekezetet; Tisztelendő Tatay Mihály ó-kécskei ref. lelkész ur halálában érte, ki is lelkészi hivatalának 24-ik, életének pedig 57 évében, családja, gyülekezete és mindnyájunk közös fájdalmára, hosszasabb szenvedés után f. é. május, hó 31-én jobb létre szenderült. Legyen áldás nyugvó porain ! Ó-Kécske 1870. jun. 2-án. Tömösközi. s. lelkész. Jelentés. A pesti ág. hitv ev. gymnasiamhan az 1868/70-dik tanévi nyári szigorlatok, köz- és magáu vizsgák következő rendben fognak tartatni: 1. A szigorlatok junius hó 17-dikétől junius hó 24-dikéig bezárólag. 2. A közvizsgák junius hó 27-dikétől junius hó 28-dikáig b .zárólag. 3. A magánvizsgák junius hó 29-dikétől junius hó 130-dikáig bezárólag. A magántanulók figyelmeztetnek, hogy a nyelvekből kellő írásbeli dolgozatokkal ellátva jelenjenek meg. A szigorlatok és közvizsgák délelőtt 9, délután 3 órakor kezdődnek. Ezen vizsgákra a gymnasium tisztelt pártfogóságát, a t. c. szüléket, gyámokat az oktatás és nevelés minden barátait tisztelettel meghívja. Az igazgatóság. •Jelentés. A beregszászi algymnasiumban ez idei nyilvános közvizsga következő rendel fog megtartatni : Hétfőn, julius 4-én d. e. az I-ső, d. u. Il-ik, kedden d. e. a Ill-ik, d. u. a IV-ik osztályé. Ezt megelőzi a junius 28-tól julius 3-ig tartandó szigorlat, melyet a délelőtti órákban megkezd az I-sŐ, folytatja fokozatos rendben a Il-ik, Ill-ik, IV-ik osztály. A jövő 1870—71 tanévre beiratási határidő folyó év szept. hó 12. első napja. Beregszász, 1870. május 30. Az igazgatósáj. Irvaházi mozgalmak. Ismét egy a száz közül, Weisz Bernát, ismeretes derék pesti polgárnak nem régelhunyt hasonló derék, kegyes neje a prot. árvaház részére 100 ftot. hagyományozott.