Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-07 / 6. szám

nak kivívott, — az a hatalmas gyarapodás, melyet az európai szárazföld protestáns egyházának kebelében vesz, a hol már csaknem mindenütt polgári jogot szerzett, — azon felvilágosult katholikusok jelentékeny száma, á kik a nélkül, hogy forma szerint megválnának azon egyháztól, a melyben fölnevekedtek, nyilvánosan szeretik és vallják az unitárius elveket, — az első rendű nevek, melyeket az unitáriusok a magokéinak követelhetnek, mindez megtörte amaz elfogult ítéletet és jogosan követeli, hogy a keresztyén vallás egyik legtisztultabb, legszabadelvübb és legészszerübb formája igazságosan méltányoltassék." *) (L. Ker. Magv. IV. 73. 1. Keville egész cikkéről majd a maga helyén többet. Hosszas volt e kitérés, de ha az olvasó nem neheztel, még azzal is szándékunk őt untatni, hogy okát adjuk e mellékes kérdés felvételének. Már régóta folytonosan halljuk emlegetni, hogy a protestáns egyház a haladást, a korral való fejlődést tűzte lobogójára, nagyon jól tudván, hogy csak ez az élet, mert az erős megcsontosodás utoljóra megkövülésre vezet. S e nézet ugy szokott formuláztatni, hogy itt a haladást folytonosan az egyház mint egyház eszközli önmaga. Ez nekünk protestánsoknak egyik állandó önérzeti, sőt — (miért ne mondanám ki?) dicsekvési tárgyunk, s ha a dolog igy áll, hozzá tehetem, hogy nagyon méltán is. Azonban, a ki az egyháztörténelmet nem csak átalános munkákból, hanem egyes korok részletesebb rajzaiból is szokta és szereti tanulmányozni, bizonyára kénytelen arra a nézetre jutni, hogy ezt a haladást nem az egyháznak, mint testületnek, hanem az egyház egyes tagjai lelkületében élő vallásosságnak, igazságra törekvésnek, világosság után való epedésnek kell tulajdonítanunk, s ha kiket ez a vallásos életfolyam tevékenységre ösztönöz, azok örökké kénytelenek voltak tapasztalni — kivévén természetesen az egészen közönyös korokat és egyházakat — hogy az egyház, mint testület föltétlenül ellenök volt. E sorok írója legalább azt tapasztalta, hogy minden ügyei iránt érdeklődő egyház ilyen. Szereti a formákat, szereti a categoricus tételeket, szereti, hogy valamely tárgy vitattassék ugyan meg kellően, de a vitatás után az eredmény tekintessék absolut igazságnak, mely mindent kötelez, még ha a kérdés kisebb jelentőségű dolgokra vonatkozik is, s még ezen felül szereti ezen kötelező erőt egyszermindenkorra kimondhatni. S ez egyszer-mindenkorra való kimondatása valaminek épen nem a haladás elvét mutatja, sőt annak épen ellenkezőjét. Természetesen különbség azért egyház és egyház közt mégis *) Elvhez hasonló idézeteket a külföldi világi tudomáuyos irodalmi folyóiratokból százat meg százat idézhetnénk, mert oly országokban, hol — felekezeti türelmességre törekvés sziue alatt — nincs a vallásos buvárlat a tudományok sorából kiszoritva, miut ezt nálunk sokan a m. t. akadémia ovatossági eljárásából következtetik, oly országokban — mondom— a világi tudós emberek is érdemesnek tartják vallásbölcsészeti vag-y épen theologiai kérdésekben is nyilatkoztatni nézeteket. Náluk ez — per se—könnyű, mert, nekik van nézetök, nálunk ? — de elég, mert még majd nem csak a világiakról találnánk rosznl szólni a theol. nézetek hiánya miatt. van, mert a melyik egyszer csak hajszállal is tovább fejlett a másiknál, ez által tagjait már oly előnyökben részesítette, hogy azok mindenesetre még tovább fejlődésre törnek s ha az egyházat erre nem bírhatják, vagy az egyház őket a folytonos haladásra ingerlés miatt meg nem tűri, készek szakadni is onnét, a hol megdermedéstől, megcsontosodástól, megkövül és tői tartanak. — A hol vallásos élet igazán van, ott mindezt lehet tapasztalni, s mikor egy kis lendület mutatkozik, nálunk is azonnal vannak adatok, melyek ez elmondott nézetek igazsága mellett bizonyítanak. Tme nézze meg az ember Németországot. Az egyház maga minden ujhodásnak ellensége s magán tár- '< sulatok fáradoznak mindenütt az életnek az egyházba lehelésén, a minek aztán természetes gyümölcse lesz az egyháznak egy ujabb fejlődési stadiumba lépése. Csak az unitárius egyház az mindenütt, mely mint egyház is oly kevéssé követelő a dogmák általánosításánál, hogy az I sten-egység s Krisztus ember volt ánalc hite már magában tagjává tehet valakit ez egyháznak akárhol. — Hát még azok a kisded felekezetek, melyek Angliában és Amerikában vannak, és az egész tanok az, hogy a vallás dolgait érti ki ki a neki adatott kegyelem szerint! Ez oly általános magas álláspont, hogy mi ma nem tudunk az igaz tiszta keresztyénség és az általános vallás együttes közös ideáljául ennél magasabbat képzelni. — Ennek előkészítőiül szeretjük mi B a r t h o 1-m e s s strassburgi protestáns tanárral (mint ezt egy cikkében olvastuk valahol) tekinteni az unitáriusokat, nem annyira egy vagy más dogmájukért, mint általános szabad szellemökért, mely Kriza püspök beszéde szerint (hogy már valahára ide térjük) azt tartja, hogy „a hitet egyformasitni s erőszakolni nem lehet, nem szabad, hogy az emberek hite, mint nem látható eszmék organuma szükségképen különböző formákban , különböző hitvallásokban nyilatkozik, szükség azért, hogy legyen hitszabadság, legyenek, álljanak fenn különböző hitközségek, egyházak, mint a természet tenyésztő ereje is ezernyi különfeleségü virágokat és más létalakokot szokott eléhozni s épen e különfeleségben áll a teremtésnek bámulandó szépsége s jön létre fenséges Összhangzása." (Ezt az analógiát akár addig vihetjük, a meddig az igazság ér, hogy nincs még csak két felével sem egymáshoz teljesen hasonló, hát még két embernek lelki világát hogyan lehetne tönkre tétel nélkül egy kaptára rántani!) De elég lesz már Kriza beszédében arról beszélni, a mi ott nincs, s ideje arra térnünk, a mi ott van. Szép, művészi összeállítása ez a három század vonásainak, mely, — ha már ott az idő nem engedte a sok ünnepélyi részlet miatt a nagyobb terjedelmet — kissé bővebben, s az élet egyes vonásait erősebben feltüntetön kidolgozva s jellemzetes adatok felhozását nem kímélve a pragmatica historia-irónak is nyújtana az unitária egyház állása felfogására nézve meggyőző, (a mi aztán kötelező) adalékot, így a fejlődés szellemének végig megmutatása által kevésbé hat, mint a képek szép tiszta csöndes rajza által. Maga az egész beszéd compositiója (bocsássák meg ezt, a