Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-07 / 6. szám

is a ke resztelési anyakönyvbe b e i r n i ? Részemről minden alkalmat megragadtam, nemcsak a szószékről évenkint legalább is egyszer, hanem confirmandusok tanitása, híveimmel magántársalgás, sőt presbyterialis gyűlés alkalmával is ezen szokás fonáksága ellen szót emelni. De mind ez ideig szavam még csak a pusztában hangzott el. Ugy látszik nem is lesz ennek sikero, mig csak az egyházkormányzat maga e részben erélyesen fel nem lép. Talán itt volna helyén, hogy az egyházkormányzat — miután e szokás, a mint tapasztalom, számos egyházainkban elterjedve van — szigorú rendelettel lépne fel (nem gondolnám, hogy e részben a zsinat határozatát be kellene várni), a mi egyébiránt sok más egyházi functióinkra nézve is nagyon kívánatos volna. így pl. a temetkezések, kézfogások és esketések eljárása körül igen sok visszaélés történik, a melyet egy magányos lelkész — akárhogy erőlködik is — meg nem szüntethet; de ha az egyházkormányzat közbevetné magát, legalább támogatásra számolhatna a lelkész, ha józanabb szokásoknak igyekeznék utat egyengetni. Nagyon visszás szokás pl. az ur vacsorája kiszolgáltatása mellett a krajcárok odahányása az oltárra. (Mellékesen legyen érintve, hogy történt valahol, mikor valaki egy több krajcáros pénzdarabot oda vetett, az egy vagy két krajcárig visszajárót az oltárról visszavette.) — Mondhatná erro valaki: mondjon le a lelkész ezen jövedelemről, mert ugy se sok, és vége lesz a botránynak. Igen de egyik másik egyházban a tanitó urak is részesülnek e nagyszerű jövedelemben ; más részről meg, miután a meghivó levelekben egy pont alatt az „urvacsorai offertorium" is szokott szerepelni: ha a lelkész erről lemond, vájjon nem a híványcsonkitás bűnébe esik-e? Ezon botrány tollát csak oly formán volna megszüntethető, ha a gyülekezet ezen jövedelem megváltásául — mint már sok helyen történt is — átlagot szolgáltatna ki lelkészeinek és tanítóinak. Több izben megtettem a kísérletet, azonban a hívek, arra hivatkozva, hogy ez régi szokás, nem voltak erre vehetők. Mind ilyeneknél nagyon helyén volna, ha egyházkormányzatunk nagyobb erélyt fejtve ki, mint szokásban van, az egyes lelkészeket korszerű reformkísérleteiben támogatná. Alulirt e tárgyakat minden célzás nélkül — sine ira et studio — hozta fel. Nagyon kéri tisztelt társait, szíveskedjenek hozzászólni, és ha egyik másik dolgra nézve szerencsésebbek voltak gyülekezeteikben, korszerű javításokat behozni, ne sajnálják azokat e lapok utján közhírré tenni hogy mind magam, mind tán mások is azok által okuljanak. Mező-Borényben 1869. évi Január 28-án. Petz Gyula, \ m. berényi ev. pap. Leliet-e keresztszilie nem keresztyén? Dömsődön töltött egyházi hivataloskodásom alatt, 1867-ben, tehát még az izraeliták egyenjogositása előtt történt velem azon eset, hogy az elémbe keresztelés végett hozott kisded szándékolt keresztanyában fölismerve az izraelita nőt, — mit a nő, föltett kérdésem folytán ott maga is bevallott, — a keresztelést, competens keresztanya hiányában a jelen esetre megtagadtam, a szüléket keresztyén keresztsziilé'c hívására utasitám, épen azon elvből, melyet T. M. ur e lapok 4-ik számában fejteget. Azóta, a dolog mélyebb átvizsgálása folytán — nézetem változott, s ina, egy porcig sem fognék habozni, bátran elfogadnám az izraelita, s általában a nemkeresztyén nőt keresztanyául. — Mert : 1. A keresztanya keresztgyermeke irányában tett azon ígéretének, fogadásának, hogy ő a megkeresztelendő gyermeket azon vallásban fogja nevelni, melyben az született: legkisebb gyakorlati eredni é n y e nincs, — már maga ezen ok elég arra, hogy teljesen mindegy bárki legyen a keresztszüle. Mig az illető megkeresztelendő gyermek édes szülei élnek, addig azok semmi legkisebb befolyást nem engednek meg gyermekük keresztszüléinek a gyermek neveltetését illetőleg, a keresztszüleség alapján. — Ezt a közélet fenhangon hirdeti. Az édes szülék korai haláluk esetében az árvák neveltetését, taníttatását az állam eszközli, törvényszerű közeg, gyám által, igy a gyermek feletti felügyeléstöl a keresztszüle, qua keresztszüle el van ütve. Ha pedig, •— a mi nem ritkán megtörténik — a keresztszülék korábban elhalnak,mintsem keresztgyermekoik a confirmálás, vagy bérmálás által feloldozták volna őket az irányokban tett fogadás kötelezettsége alól, megint csak nem felelhetnek meg az oltár előtt tett igéretöknek. Mely fogadás teljesítését különben, hogy sem az egyház, sem az állam nem követeli a keresztszüléktől, épen az mutatta, hogy oly keresztszüle halála esetében,— a még nem confirmált, s nem bérmált gyermek számára nem tartja egy uj keresztszüle elhívását, választását szükségesnek ; minek ellenkező esetben okvetlenül meg kellene történni. Do jerünk tovább. Egy keresztszüle, kérészi fia vagy leánya irányában tett azon fogadalmának, hogy őt a született vallásban fogja nevelni, neveltetni, a mindenek felett legfontosabb alkalommal nem felelhet meg, értem azon esetet, midőn a szülék áttérnek egyik felekezetből, vagy pláne egyik vallásból a másikba. — Volt e reá példa, hogy ily esetben a keresztszüle a kiskorú gyermekek átvitelét gátolni, törvényesen gátolni igyekezett volna, a keresztszüle iség jogán? Tegyük fel, — meg nem engedve — az ily esetet, vájjon mire boldogulna az államtörvény ellenében, mely a kiskorúak ilyes átvitelét a szüléknek föltétlenül megengedi, tehát a keresztszülék netaláni szándékukat teljesen megakadályozza ? 2.) Tapasztalás szerint nagyon gyakori eset az, hogy keresztszülölcül 10 — 6 éves, sőt olykor gyöngébb korú gyermekek is hivatnak, kiknek tiszt őket a koresztelésnél aztán vagy teljesen helyettesíteni kell, vagy megelégedni azzal, hogy az illető, a megkeresztelendő gyermek-