Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-07 / 6. szám

kozott volna arra, hogy már a pogányok előtt sem volt ismeretlen az istenségnek emberi alakban képzelt megjelenése, s még legvastagabb hit meséi kbő 1 is kirí azon vágy, hogy az embert istennel összekapcsolják, és igy már a pogány hit regék bői felcsillámlik a keresztyén megtestesülési fogalom! Igenis, a vallások eredete körül tett gondos történelmi-kutatások arról győzték meg a modern tudományt, hogy az ember keblében folytonosan élt istennel való közösségének tudata, s ez eszmét mindig igyekezett valamikép kifejezni. A zsidó hit ugy érzékeltette az emberi szellem és isten egységét, hogy isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert (1. Moz. 1, 26— 27) orrába lehelt és ugy lett az ember élő lélekké (1. Moz. 2, 7), isten gyakran leszállott a földre, beszélt Mózessel élő szóval, Sámuellel álmábin, stb. A görög és római mytliologia még érzékiebben adta vissza ezen eszmét, mert abban az istenek is emberi indulatokkal birnak, nemzés által szaporodnak, gyakran emberi alakot, de csak látszó testet öltve, az emberek közt megjelennek és ismét eltűnnek, és az emberek is érdemeik által az istenek közé bejuthatnak, pl. Hercules, Orpheus, a római császárok, stb. Mind ezen hitregékben Bita ur szerint is az istenemberi eszme, vagy érthetőbb nyelven szólva: az emberi szellemnek azon öntudata nyilvánult, hogy rokon az istenséggel. De sem a keleti megtestesülés, sem a nyugoti emberistenités „alakjaiba n'1

,

nincs oly tisztán kifejezve „e vallási alapgondolat," mint a keresztyéni istenember- fogalomban, melyben „a két természet személyes egysége felülhalad minden eddig ismert egyesülést,., melyben minden eddig ismert hasonmást kizáró egység létezik,4

1

sőt még természeti eredete is félig emberi, félig isteni- Tehát a keresztyénség „e vallási alapgondolatnak" az istenember képzetében adott „alakot," s e képzetet ráruházta vallása alapitójára a názáreti Jézusra. Hasonlítsa össze a szives olvasó az én szavaimai a Bita úréival, melyben csak az ő fejtegetését igyekeztem kerekdedebb képpé alakítva, s a lehetőségig még kifejezéseit is megtartva viszszaadni, s alig hiszem, hogy a kettő között tartalmi különbséget fedezhessen fel, kivévén mindkettőben az utolsó mondatot, mely mindkettőben a, megelőzők következményeül szerepel. Azt hiszem ezt maga a tisztelt ultramontán iró is elismeri, s már csak az a kérdés, melyikünk conclusioja következik a praemissákból ? Ha a megtestesülést nem ténynek, hanem vallási alapgondolatnak nevezi, melyet a pogány hitrege is különböző alakokban iparkodott kifejezni, ha e szent hitnek nyomai keresztülvonulnak a pogány valláson is, tehát Jézusnak, — ki szerinte maga az istenember, — születése előtt is feltalálhatók, ha a keresztyén megtestesülést egy sorba helyezi minden eddig ismert egyesüléssel, s ezek hasonmásának nevezi: akkor természetesen a megtestesülés ép ugy nem történt meg tényleg a keresztyének részére sem, mint nem a pogányok kedvéért, hanem csak minden eddiginél tökéletesebb i,a 1 a k j a egy vallási alapgondolat na k," isten és ember egysége felemelő, szép és igaz eszméjének. Ezen eszmét Jézus fogta fel legvilágosabban és legmélyebben, s általa alapját tette le az igazi benső vallásosságnak és erkölcsi életnek. De követői az eszmét csakhamar egy istenember eszményében érzékitették, melynek jegyeit átruházták magára Jézus személyére, mig végre a hivatalos keresztyénség mindent érzékileg felfogó rostájából a nicaeai zsinaton kihullani engedte az eszmét, s dogmává tette kifejezési alakját. Az Írásokban jártas zsidóknak sokkal magasabb fogalmuk volt istenről, minthogy megegyeztethették volna vele, hogy 34 éven át egy ideig mint embrió, azontúl mint ember létezzék, s ezen korláton túl ne legyen, s épen azért meg is botránkoztatta monotheistikus hitöket a keresztyén felfogás. Hasonlólag a görög bölcsek, kik jóval felülemelkedtek a mythologiai valláson, ép oly bolondságnak tartották a keresztyén megtestesülési képzetet, mint a trójai háborúban harcoló istenek hitét, mely állításunkat 1. Kor. 1, 23. verse igen naivul igazolja: ,.Mi prédikáljuk a megfeszített Krisztust, a zsidóknak botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot." És mégis a megtestesülés titka a zsidó és görög néphit szövetkezéséből fejlett ki, — az első szolgáltatta hozzá isten magasztos fogalmát, a második a theophaniák képzetét. Később rátette csiszoló kell *