Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-19 / 51. szám

az által, hogy alkalmas tangyakorlati czikkeket s rövid nevelési beszélykéket folytonosan hozand; amellett a nyomtatás tömörebb leszen. Az országos népnevelői gyű­lés eszméje 1870-ben alkalmasint Pesten valósulni fog. Egy okkal több hogy a Népnevelők lapja éljen".— Mi is ajánljuk népnevelőink figyelmébe. Előfizetési ár egy évre 4 frt. Szerkesztője Dr. Márki József pesti tanitó. TÁRCA. Árvaház! mozgalmak. Isten jóvoltából maholnap itt lesz a szent idő, mely mintegy közelebb hozván az eget a földhöz, a szi­veket békével és gyönyörűséggel tölti be és minden ke­resztyén ember hajlékában a mennyei seregek dicséneke hangzik : „a földön békeség és az emberekhez jó akarat!" Az általános öröm ily óráiban a sziv fogékonyabb, a lélek készebb oly művek gyakorlatára, melyek bensőn­ket meg-megnyuló gyönyörérzettel töltik be ; csak meg kell olyankor mutatni az alkalmat és a sziv, mint a vi­rág a napsugár érintésére megnyilik. Ebben bizva emelem fel újból szavamat szegény árváink ügyében, kikről gondoskodni kötelezve kell, hogy érezzük magunkat, úgyis mint emberek, de még inkább mint ama Krisztus követői, kinek születése ünnepét ül­jük e napokban. Ez ünnep örömei közt jussanak esze­tekbe árvaházunk kisdedei; egyúttal ne feledkezzetek meg néhai Tomori Szabó Sándor ügyefogyott szerencsétlen özvegyéről, ki végső napjaiban alamizsnára szorulva a legnagyobb Ínségben nyomorog. MT Kettő a száz közill! *) Tek. M a d a s s Károly, pestmegyei törvény­széki elnök ur az árvaházi adósság törlesztésére 100 frtot, ngos. Pulszky Ferenc, muzeumi igazgató ur ugyan e célra szintén 100 frtot küldött. Szerk. *) 1. Árvaház megnyitási beszédem végét. Nyilvános köszönet. Az árvaház megnyitási ünnepélyére t. W e b e r és Fleischman nagykereskedő urak a teremnek vi­rágokkal történt pompás diszitését ingyen állították ki, amiért is ezennel a bizottmány meghagyásából neve­zett uraknak az intézet hálás köszönetét fejezem ki. Ballagi Mór mint elnök. A prot. országos árvaház (3 dob utca, 70. sz.) helyiségeiben f. hó 24-én délután 4-órakor, mint rendesen, karácsoni esti ünnepély fog tartatni, mely al­kalommal főt. Székács József superintendens ur magyarul és tiszt. K ö n i g leik. ur németül fognak szó­nokolni, mire is az elnökség az árvaház minden párto­lóit ezennel tiszteletteljesen meghivja. HIRDETÉSEK újonnan nyitott bel- és külirodalmi könyvkereskedésébenPesten, Dorottya utca 3. sz. alatt következő, a m. k. oktatásügyi minisztérium által ajánlott iskolai könyvek folyvást kaphatók: Brassai Sámuel. A föld egyes részeinek földirati ismertetése. B. S. kézirataiból ujabb adatok szerint kiadta Kovácsi Antal tanár. 2. javitott kiadás. 50 kr. Buzogány Áron. A föld egyes népeinek s országainak ismertetése. Brassai Sámuel természet földiratának második, vagy polgári része. 60. Gáspár J. és Kovácsi A. Népiskolai olvasókönyv. I. kötet. A protestáns néptanodák alsóbb osztályai számára, kötve 30 kr. II. kötet. A protestáns néptanodák felsőbb osztályai számára, kötve. 30 kr. Gergely Lajos A magyar nyelvtan kézikönyve. Elemi és népiskoláknak (az elemi tanodák II. III. és IY. osztályainak). 2. a mondattannal bővitett kiadás. 50 kr. Kisdedek számvetése. Angol mintára. 3. kiadás. 40 kr. Rajzminták fiatal gyermekek számára. Angol előkép után, magyarázó szöveggel. 2. kiadás. 1 frt. Számitó Socrates. Fejbeli számvetés gyakorlati kérdésekben. Angol mintára, hazai tárgyakhoz és viszonyokhoz alkalmazva, 3 képtáblával. 6. kiadás 70 kr. Ü^ÍT* Az iskolai- és protestáns egyház-irodalom kiváló figyelemmel van képviselve könyvkereskedésünkben. 1—2

Next

/
Thumbnails
Contents