Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-31 / 5. szám
januarius elsején, itt csak főbb vonásokban közölhető felszólalás jelent meg. „Szomorúan kelle tapasztalnunk, — mondja a vádló szerzetes tanár, — hogy a református gymnasium ezen rendszabályt (értsd az iskolai év folytán tanintézetet változtató tanulókat illető miniszteri rendszabályt) nem csak tekintetbe nem veszi, hanem mi több, minden elmeneteli bizonyítvány nélkül veszi fel, a kir. kath. gymnasium növendékét." Kijelonti féltékenységét iskolája hírnevére, ünnepélyesen tiltakozik eljárásom ellen s a tanügy érdekében e visszaélésre felhívja a kormány figyelmét. Ezek után pedig alább ezeket mondja: „Egyik növendéket kávéház látogatás miatt, büntetés alá vonni akarnók. Látogatási bizonyítvány nélkül átmegy a refomatus gymnasiumba, és még nyert (felfogása szerint) az alkun, mert most a kávéházat sans facon látogathatja." E durva s minden alap nélkül rágalmazó cikkre lehetetlenség volt hallgatnom. Becsületes eljárásom tisztaságának teljes tudatánál fogva erkölcsi kötelességemnek éreztem, ugy a magam, mint azon testület érdekében, melynek élén állok, a rágalmazó szerzetes tanárnak, ha fejelágyára nem is legalább körmére koppintani; és ennek folytán az „Autonómia" 7-ik számában egy erélyes felszólítást intéztem az „egy szerzetes tanár"hoz. Vádjai ellen ünnepélyesen tiltakozván, követeltem a tényeket és nevét. Azt hittem, hogy az, ki elég bátor, sőt vakmerő volt. álnév alatt ^z olvasóközönség elébe s szemembe tartani a tükröt; de a helyett az „Autonómia" szerkesztőjének reverendajába kapaszkodva hátrahúzódott s a szerkesztőt szólaltatta meg e következőképen : „Az „Autonómia" uj évi számában ezen rovatban közlött panasz alá az „egy szerzetes tanár" aláírás tévedésből jutott. Különben jobb értesülés folytán a beküldő felhatalmazza a szerkesztőséget, hogy a kérdéses cikket visszavonja." A szerkesztőség. t En az „Autonómia 7-ik számában közlött cikkemben a megtámadó szerzetes tanártól, határozott feleletet követeltem s ime e helyett a szerkesztőtől nyertem egy kitérni akaró választ. — Az „óhajok és panaszok" szerzetes irója ellenem és tanártársaim ellen intézett rosz akartu cikkéből meggyőződtem arról, hogy a ki nyilvánosság elébe tudva, ráfogásokat és valótlanságokat merészel hozni, az az emberi méltóság legfőbb díszének, és féltékenyen őrzött legdrágább kincsének birtokában nincs; azt azonban soha fel nem mertem volna tenni, hogy egy lapnak, különösen az elkobzott emberi jogok visszavívására felállott lapnak szerkesztője amaz üres lelkiösmeretü szerzetesnek társává szegődjék. Az „Autonómia" szerkesztője „ohajok és panaszok" cimü rovata alatt, lapjának minden példányában azt mondja, hogy „névtelen közleményeket nem adhatunk ki." Fentebbi feleletében pedig azt irja, hogy az „egy szerzetes tanár" aláírás tévedésből jutott a közlött panasz alá." Ennél ugyan még a csínt elkövetett gyermek is ügyesebben védelmezi magát! — Most már megtudtam, hogy a cikk himpellér irója csak ugyan szerzetes, másként a szerkesztő nem takargatná saját palástjával. Miután tehát az ellenem felhozott vádak megerősítésére a nyilvánosság utján sem a cikkíró, sem e dísztelen ügyet magáévá tett szerkesztő semmit nem tudnak felelni : ki kell őket állítanom a nyilvánosság szégyen kövére, ítéljen mindkettejük felett a részrehajlatlan s józan itéletü közvélemény. Ezekután ígéretem szerint felelnem kellene érdemileg az „egy szerzetes tanár" cikkére ; de mind az igazság erejének érzeténél, —• mind eljárásom tisztaságának tudatánál fogva, ugy vagyok meggyőződve, hogy a szerzetes tanár és a szerkesztő utóbbi nyilatkozata ez alól tökéletesen felmentenek. Az „Autonómia" szerkesztőjének s az „egy szerzetes tanár"nak azonban tanulságul annyit jegyzek meg, hogy én egyházam kebelén az autonómia aegise alatt nőttem fel és élek, s míg önök e szót még csak leirni próbálgatjaK, acicug en enneic jou3iüm<í„7 -oU <í0 ál/Hsait élvezem. Épen a valódi autonómia az, melynek ryilt és derült ege nagyon különbözik, ama bizonyos „egy szerzetes tanár" cellájának homályos és dohos légkörétől. — Az autonómia tiszta fényében nem is lehetne oly hitványságokat elkövetni, mint a milyeneket az ellenem szórt valótlanságok tartalmaznak. A mi autonómiánk az iránt minden irányban rég intézkedett, hogy közügyeinkban és igy iskoláinkban is nem egyesek, tehát nem az igazgató, hanem testület intézkedik, mely a képviselet elvénél fogva a felette álló főbb és legfőbb testületnek s ezeknél fogva a közönség egyetemének ellenőrzése alatt áll. Ha a szerzetes tanár ezt tudja vala, nem lép ki ellenem és iskoláink ellen azért, hogy szégyenkedve viszszavonuljon, s ha az „Autonómia" szerkesztője, mielőtt az autonómia e nemű kincsei feltárására és terjesztésére megindult, mindezeket nem tudta, hogy merészkedik oly tárgyról tanítani, a mihez nem ért! Vámossy Mihály, s. k. a pesti ref. gymnasium ez idő szerinti igazgatója. TARTALOM : Széttekimés az ultramontan napi sajtó kopár mezején. — Iskolaügy: Viszhang Ballagi Mór nyilt levelére. - A mannheimi nőnövelde. — Könyvismertetés: Keresztyén magvető. — Az unitáriusok liáromszázados zsinati ünnepélyének emléke. Ferenc József. A hit és lelkiismeret szabadsága. - Belföld: Lelkésziktatás Pécsett. — Külföldi egyház éB iskola: — Különfélék: — Tárca: Gyászhír. — Nyilatkozat. — Adakozás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Qyorssajtó nyomás Bartalits Imre könyvnyomdájából (Sebestyén-tér 2. szám.) Mai számunkhoz mellékelve van: „A baloldal feladatáról Ballagitól" és „Tavaszi kimutatás, 1869. Frommer Sámuel magkereskedésről."
