Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-12 / 50. szám

évi országos elemi csapás, mely, midőn kietlen sivataggá változtatta hazánk legáldottabb rónáit, a jótékonyság anyagi forrásait is elapasztotta, a mi intézetünk iránti részvétet ott, a hol egyszer felköltve volt, megzsibbasztani nem birta. Isten áldása mind láthatóbbá lett a szent vállalaton, s a sziv gyönyörrel telik el, midőn végig tekintve intézetünk tiz évi működésén , nyomról-nyomra mind szilárdabbá látja válni alapját a jóltevők sziveiben, s ehez képest mind tágabbá lesz munkaköre. 1859-ben 4093 frt. 11 kr. volt az összes bevétel, 1860-ban már 4732 frt. 91 kr., 1861-ban 5344 frt. 34 kr., 1862-ben 5805 frt. 82 kr., 1863-ban 5319 frt. 92 kr., 1864-ben 7779 frt. 50 kr., 1865-ben 8073 frt. 63 kr., 1866-ban 8005 frt. 61 kr., 1867-ben 10.970 frt. 72 kr., 1868-ban 15.698 frt. 67 kr. A hivatalos évi jelentések, melyekből e számokat meritettük, elégséges adatokat nyújtanak arra, hogy azok alapján szent vállalatunk egyéb mozzanatait is, szellemi ugy mint anyagi tekintetben egybeállítván, lehető teljes átnézetet nyujtsunk intézetünk fejlődése egész folyamáról. Az 1860-ik évi kimutatás szerint az első év végén a rendes tagok száma 375, a rendkívülieké 244-et tett. — Pénztári állása 10 árva tartására tett költségek levonása után 2724 ft. 25 kr. — Kétségkívül szép eredmény, különösen ha megmondjuk, hogy a tagok e tetemes száma hétnyolcadrészben Budapestről telt ki. Azonban, minthogy az alapszabályokértelmében az egylet országosnak volt tervezve és az árvák felvételénél is arra semmi tekintet nem volt, hogy pestbudaiak, vagy vidéki születésüek-e a jelentkező árvák: a választmánynak mindenképen azon kellett lennie, hogy a vidékbelieket a tehernek a pestbudaiakkal arányosított viselésére birja, mi anynyival inkább igazolva volt, miután az ápolás alá vett első tiz árva közül is feles számmal, őt pestbudai, őt pedig vidéki volt. Felszólítások nyomattak tehát és küldettek szét az egyes községekhez, melyekben azok a szent vállalat mint saját ügyük iránt is, részvételre, tagok és kegyes adományok gyűjtésére hivattak fel, mig másfelől a főt. superintendens urak közül is többen már elébb külön körlevelekben ajánlották volt gyülekezeteiknek a közhasznú egylet ügyét. Az 1861-iki jelentés fájdalommal constatálja, hogy az egyletnek e részbeni törekvése célra nem vezetett, s hogy táplált reményében, miszerint sikerülni fog a vidékbelieket élénkebb részvétre serkenteni, általában csalatkozott. „Felhívásunk — így szól a jelentés — fájdalom majdnem minden siker nélkül hangzott el, s bennünket azon szomorú meggyőződésre juttatott, hogy a községek vagy nem fogták fel egészen abeli szándékunkat, mely szerint a pesti evang. árvaintézet az evang. egyház közös tulajdonává alakíttassák, — vagy, hogy azon közszellemet, mely más országban épen e téren teremtett nagyszerűeket, még mindig nélkülözik." Ettől eltekintve, az intézet általában a legörvendetesebb gyarapodásnak indult, mert a rendes tagok száma 375-ről 559-re, a rendkívülieké pedig 244-ről 328-ra szaporodott. Ehez képest az intézet pénztári állása is kedvezőleg alakult. Mert mig 1859-ben a rendes kiadásokon tul 2724 fr. 2 krnyi többlet mutatkozott, a második év végével a növekedett kiadások mellett is a bevételi fölösleg 3779 ft. 1 krt. tett. A tagok oly tetemes szaporodása által az egylet biztos nagyobb jövedelemre számithatván, öt uj árva fölvétele határoztatott el, s ennek következtében a már elébb is elégtelennek mutatkozott lakás helyébe más alkalmasb oly helyiség kibérlése találtatott szükségesnek, mely, mig egyfelől a mindkét vallásfelekezetü gyermekek iskolába járása tekintetéből kedvező fekvésű, másfelől elég tágas és egészséges legyen. A választmány mindez előnyöket az evang. egyházközség birtokában levő Gdosius-féle alapítványi, a terézvárosi kismező utcában 18-dik sz. alatt fekvő házban vélte feltalálhatni, és e célból a kivett lakáson a kellő változásokat megtétetvén, az árvák ugy helyeztettek el, hogy bizton mondhatták ama szállásról, miszerint az, az egylet által kitűzött magas célnak tökéletesen megfelelő lesz mindaddig, mig az eszközökben és utakban gazdag isteni gondviselés, saját ház megszerzésére nem segitendi. Az árvák élelmezését illetőleg az év folytán azon nagy fontosságú változás történt, hogy az intézet saját háztartást rendezett be, miáltal a gyermekek kellő ellátását jóval jutányosabbá tette. Ez intézkedés áldásos sikere, mely azóta folyvást tapasztalható nagy részben a női bizottságnak köszönhető, mely néhai Bauhofer György budai lelkész utmutatása szerint teendőit ugy rendezte be, hogy az intézetet hetenkint kétszer-háromszor meglátogatván, a gyermekek élelmezése, öltözéke, fehérneműje és