Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-05 / 49. szám

szik az egyház. Azért ezen működés nem vonható meghatározott törvények alá, nem osztható fel rendszeres egymásba kapcsolható kisebb nagyobb tágyilagos hivatali körökre ; ezen működés belenyúl az élet legmélyebb rétegeibe, sőt — hogy ugy szóljak, — benne él az életben; nem válhatik tehát az egyház, habár külső formával, testtel bir is, tárgyilagos gépezetté, mint egyéb világi intézmények, mert törekvése eszményi ; a mely törekvés pedig eszményi, az mindig valami subjectiv, benső. A lelkészek az isten anyaszentegyháznak kisebb községeiben arra vannak hivatva, hogy a községnek az isten országát hirdessék, ezen eszmény felé vezessék és gondviselői legyenek a községnek. Kész akarva emelkedtem az általános magaslatra s emlitém a közös anyaszentegyházat, mert amit az előbbi pontban a lelkészek hivatásáról mondék, áll minden lelkészre nézve hitfelekezeti különbség nélkül. (Nem az én hibám,hogy a gyakorlati élet nem felel meg az eszménynek, a magas elvnek.) Az eszményi cél tehát a lelkész működését is túlnyomóan bensővé, alanyivá teszi. Lehetséges-e már most csak gondolni is arra, hogy a lelkész, mint egyén elválasztható hivatalától ? — Mondhatja-e azt a pap : „én csak a templomban vagyok pap, azonkivül semmi köze hozzám a községnek" . . . ? Erre csak „nem"-mel felelhetünk. A jó lelkipásztor nem irott könyv, melyből csak a szószéken lehessen olvasni; mert az irott betűk, bármily szépet és jót hirdessenek is, csak élettelen igazságokat tartalmaznak, melyet csak az élet működése valósithat meg. Az olvasó lelkesülhet ugyan a könyv tartalmától: de a betűk részvétlenül bámulnak rá fekete szemeikkel. Élő vigasz, élő, folytonosan ható tűzoszlop legyen a lelkészi községben s el ne zárja magát a hivektől a templom után sem, mint a könyv, ha már nem olvassák. Együtt él a lelkész a hivekkel, egy közös cél buzditja őket, a lelkészt, mint vezetőt, a hiveket, mint a vezér követőit s azért a lelkész el nem választhatja magát sem hivatalától, sem a községtől; az ö élete egybe van forrva a község életével ; minden örömében, minden bajaiban osztoznia kell. Tanácsadója, vigasztalója, védője, egyszóval atyja tartozik lenni a népnek és nem szabad attól megválnia a legnagyobb veszedelem idején sem, sőt akkor bizonyitja be a jó pásztor legjobban, hogy hivatását átérti és átérzi ; mert meg vagyon irva : „a jó pásztor éltét adja a nyájért." III. A lelkész a magán életben. Ha az előbbi fejezetben elmondottak szerint a lelkésznek teljesen egybe kell forrva lenni hivatalával, a hivek életével; ha a lelkészi hivatal épen nem tárgyilagos természetű, mint más hivatal, hanem ellenkezőleg valami benső,alanyi, melynek az egyéniség ád színezetet, életerőt, jellemet: mi következik ebből ? Az, hogy a lelkész magánéletének is üszhangban kell lenni mindazzal, a mit nyilvánosan hirdet és cselekszik. Azaz : hogy a lelkész valódi tanitó és gondviselő lehessen: szükséges, hogy magánélete is példaadó legyen. A község és a lelkész között létező viszonynak van egy sajátsága, mit az egyháznak eszmény-célja magyaráz meg és e sajátság az, hogy az egyházközségek tagjai mind a templomi szónoklás idején, mind a községi életben lelkészökre reflectálnak és az érzelmeket, vagy előforduló eseményeket, miknek tényezője a lelkész, mindig a lelkész egyéniségével, annak magánéletével mérik össze, épen azért, mert vagy öntudatosan, vagy ösztönszerűleg, de minden esetben érzik azon egységes harmónia szükségét, melyben a lelkésznek és a híveknek az egyház óhajtott, folyvást valósítandó eszményvilágával, isten országával lenni kell. Nem akarom, sőt nem szabad a lelkészt Krisztus mellé állítani ; de el nem tudható a viszony hasonlósága, mely Krisztus és* az anyaszentegyház valamint a lelkész és a község között létezik. Valamint az egyetemes egyháznak, a ker. anyaszentegyháznak élő példaképe, ugy szólván központja Jézus, kire és ki szerint irányzódik az egyetemes egyház élete: ugy tekint a közönséges egyházközközségjegyszerű tagja saját lelkészére ki az ő példaképe és életének magasabb irányadója. Neki élő,előtte itt e földön személyileg élő példára van szüksége, hogy a magas eszméket mintegy megtestesülve láthassa lelkésze egyéniségében. Ennélfogva nincs károsabb valami a községre nézve, mint az, ha a közönséges egyháztag a lelkész életében botránkozik meg, ha nem találja azt a hirdetett eszmékkel és a nyilvános lelkészi működéssel következetes öszhangban. Rá nézve nincs akkor amaz eszményvilágnak az életben gyökerező támpontja, iránya, hanem csak mint levegőben függő délibáb zilált tüneménye, lebeg az lelki szemei előtt. Ha nem élsz úgy óh lelkész, amint prédikálsz, akkor hiábavaló minden ékesen szólásod ; beszélnél angyaloknak nyelvén, szavaid hatástalanul enyésznének el, mert a község minden egyes tagja újjal mutatna életedre és azt mondaná: „Képmutató ; ismerünk és tudjuk, mennyire hihetünk szavaidnak ! Te akarsz minket tanítani V te, ki magad is méltatlan vagy azon helyre, hol álsz!" Úgyde ha szükséges, hogy a lelkész magán élete tökéletes öszhangban legyen a hirdetett eszmékkel, melyeket isten szent igéjéből fejt ki, akkor a lelkésznek szentnek kell lennie, és lehet-e szent a gyarló ember? Mindenkinek vannak gyöngeségei, gyarlóságai, lehet-e kívánni, hogy a lelkész teljesen hiba nélkül legyen ? Ez ellenvetésre nem oly nehéz felelni, mint első tekintetre látszik. Mit kiván Krisztus az ő híveitől ? — „Legyetek tökéletesek, mint a ti menyei atyátok tökéletes.". — Azt kivánja-e Kr. ezen intésben, hogy istenek legyünk ? Józan észszel lehet-e erre csak gondolni is ? — Mi ér-