Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-28 / 48. szám

mint mondám — fel is hagyott a gondolkozással. Ugyan a consultoroknak sincs a kis ujjában minden dogma, hanem a Conversations Lexiconból keresik ki, mikor szükség van rá. Igy hát nálok a hit sem a főben, sem a szívben nem székel, hanem a kánontárban. Schleier­macher kiderítette, hogy a vallás székhelye az érzelem, de már arra csakugyan nem jött rá, hogy a hit szék­helye egy öreg könyv; ezt én fedeztem fel, pedig nem tanultam theologiát. Vegye be nt. ur a Dogmati­kájába. De majd el is feledem a római ut miatt, a mit mondani akartam, — hiában, most az én fejem is mind római úttal van tele. Gyerünk Skóciába! Pesti levélben Skócia, — mit keres az ott ? Nincs benne semmi különös, mert tegnap csakugyan a skót szabad ref. egyház áldott földjén vol­tunk néhány óráig. A skót szabad egyház Pesten is tart egy missio-állomást, — nem a pápisták, zsidók és egyéb hitetlenek megtérítésére, hanem a tudatlanság eloszlatására. Ez iskolai missio, s csakis igy képzelhető, hogy az ötvenes évek viharai közt sem bántotta az ál­lam, — hajh, pedig eléggé ösztönözték rá. Most ez egy pompás két emeletes iskolaházat építtetett, egészen a törvény kívánsága szerint, hat fiu- és hat leányosz­tály számára, s ezenkivül a tanitó személyzetnek is van benne jó lakása és egy szép nagy terem az inne­pélyek számára. Azt hiszem, hogy ilyen remekül beren­dezett és kívülről is nagyon szép iskola nincs több az egész magyar birodalomban. Igazán egy darabka föld Skóciából, Magyarország fővárosában. Tegnap történt az uj iskolaház innepélyes felavatása. Legelőször a gyerme­kek énekeltek egy gynyörti vallásos éneket fisharmo­nika kísérete mellett, 486 édes gyermekhang egyszerre. Oly megható, oly szép és szabatos volt ez ének, hogy senki sem hallgathatta megindulás nélkül. Erős férfiak törülgették szemeiket, s a ref. főiskola fiatal tanárai, kik közül nagyon sokan tanultak a skót szabad egyház edinburghi egyetemén, önkéntelenül susogták egymás­nak: „egy darab föld Skóciából, egy jelenet Skóciából!" Éneklés után ft. Török Pál püspök ur lépett az emelvényre, s rövid buzgó ima után tartott egy szép be­szédet, mely ragyogott az ő költői lelke szépségeitől, s épített és meghatott az ő komoly, méltóságteljes, egy­szerű kálvinista előadása által. Oly jól esik mindig az én lelkemnek az a tekintély, melylyel ő beszélni szokott a szószéken, szemben azon szinészi fogásokkal, melyeket a „hires papok" használnak. Mikor ezeket hallom, ön­kéntelenül szoktam mondogatni magamban : egy jelenet a pápistaságból! Ezt ismét a gyermekek rövid éneke követte, s azután K ö n i g ur, a német leányegyház prédikátora tartott rövid és nagyon ^alkalomszerű beszédet. „Nincs szükség rá, hogy szónokoljak — mondá, — mert ezen falak, melyeket a keresztyéni szeretet díszített fel, eléggé beszélnek. Im e feliratok kifejezik az iskola egész törté­netét." Ama feliratok pedig bibliai mondatok valának, melyeknek tartalma összevonva körül-belől ennyit feje­zett ki: Megsegített minket az isten, mert bíztunk benne; megsegített, hogy a hasznos ismereteknek s a még haszno­sabb jó erkölcsöknek ápoló hajlékot építsünk. — Elmondá, hogy 24 év előtt, midőn ez az iskola megkezdte műkö­dését, legelőször egy tanítványa volt, egy szegény öz­vegy asszony fia. Ez nem sokára hozott még kettőt, a három csakhamar hozott nyolcat, s az első év végén a tanítványok száma már 125-re ment. Ők nem hittak soha senkit, hogy iskolájokba menjen, ellenben a hely szűke miatt kénytelenek voltak sokat elutasitni, s ma mégis 486 tanítványok van öt férfi- és három nőtanitó vezetése alatt. Utána M o o r e bécsi skót missionarius lépett a szószékre, s engedelmet kérve, hogy a német nyelvet nem beszéli még elég jól, érdekes példákban mutogatta, hogy az erkölcsiségnek vallásos hit nélkül nincs elég szilárd alapja, s hogy a vallás nem áll ellentétben a tu­dománynyal, előhaladással. Senki sem is kételkedhetik ebben, hiszen, hol van a világon vallásosabb,de egyúttal előhaladottabb nép, mint a skót, holland, svájci, észak­amerikai ref. felekezetek! ? Nem a vallás ellenkezik a tudományos haladással, hisz a vallásnak és tudománynak egy a forrása, az emberi lélek ; hanem a római hierar­chia kaszt-érdekeire nézve veszélyes a nép felvilágosodása. A hierarchia addig erős, mig a népek tudatlanok, ellen­ben a protestantismusnak éltető lelke a világosság. A protestantismust és a tudományt egy bölcsőben ringat­ták, miként lehetnének ezek egymással ellentétben? Yégül M o o d y ur, az iskola igazgatója szólott magyar nyelven. Ez a fiatal skót pap tökéletesen elsajá­tította nyelvünket, tisztán, szabatos szófüzéssel beszél-Egy elmés öreg ur azt az észrevételt tette rá, hogy a tős, gyökeres magyar kálvinista püspök töri a német nyelvet, hogy németajkú hívei megérthessék; a bécsi pap sajnálkozással mondja, hogy nem tud németül, a skót pap pedig folyékonyan beszél magyarul. Az Öreg ur ész­revételét elmondta nekem egyik kollegája, én pedig kiír­tam a pesti levélben. — Moody ur a jótékony adakozók közül, kik az építést segítették, különösen G a 1 a fia b fi és Biberauer urakat emelte ki. Az épület 63,700 frtba került. Ezután a pesti tanfelügyelő ur üdvözölte a német ref. egyház buzgólkodását a népoktatás terén, s kifejezte, hogy a kormány nem ellensége a felekezeti iskoláknak, sőt örvend, ha akár felekezetek, akár magánosok előmoz­dítják a népnevelés ügyét. Csak egyet kíván, — hogy iskoláik j ó k legyenek. Azt hiszem, hogy a tanfelügyelő ur nem is lehet elégedetlen az ilyen felekezeti iskolával, s talán sok viz lefoly addig a Dunán, mig neki ilyen közös iskolája lesz. Yégül az innepélyt a gyermekek éneke és a püspök ur áldása rekesztette be. Kedves olvasóm; ha Pestre jösz, most már két dolgot nézhetsz meg igazi lelki gyönyörűséggel. Egyik ezen holdutcai iskola, a másik a prot. árvaház. De kedves

Next

/
Thumbnails
Contents