Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-28 / 48. szám

symbolumok személyesitője, ő ád külső kifejezést ezen egyházi szertartásokban a vallás tényező elemeinek. E jelvényekben a vallásos eszmék mintegy láthatóvá lesznek, a mikor is a lelkész egyénisége teljesen szünetel. Nem igy a szószéken. Itt a lelkész egyénisége lép előtérbe. A liturgiában a lelkész működése tisztán tárgyilagos, ellenben a szószéken tisztán alanyi. Itt nyilatkozik a lelkész egész benseje, érzelem és gondolatvilága. Itt van ő átadva önmagának, hogy magát a községnek adhassa át, hogy saját meggyőződésekre vezesse. Innen, a szószékről korlátlanul hirdetheti ő a szellem-és erkölcsivilág legmagasabb eszméit, legyenek azok bármi újak, bármi szokatlanok és a régi előitéletekbe, elavult szokásokba ütközők. A másik vélemény szóról szóra megegyezik ezen első vélemény ligturgiát illető részével; de a szónoki feladatot is ily tárgyilagos lényegűnek tartja. Tagadja, hogy az egyházi szónok saját egyéniségének egyáltalában kifejezést adhatna, és azt állítja, hogy a lelkész a szószéken is csak személyesítő; a liturgiában a symbolumoknak ad kifejezést, a szószéken pedig az egyház hitvallástételének. A lelkésznek tehát a szószéken tisztán a confessio álláspontján kell lennie. Ő tehát csak magyarázója a szentírásnak aképen, amint az a confessiókban kifejezést nyert s igy alanyi működésének a templomban nincs helye. Ezt csak a község életében érvényesítheti, midőn azt a templomon kívül irányozza, vezeti. Mindkét véleményt egyoldalúnak tartom, t. i. a mi protestáns egyházunkra nézve. Mi egy protestáns lelkész ? Először is keresztyén protestáns ember, kit saját alanyiságától megfosztani nem szabad, kitől épen ugy nem követelheti az egyház, hogy saját egyéniségét megtagadja, valamint nem kívánhatja ezt más közönséges tagjától; mert a protestáns egyház elfogadván a haladás elvét, a bibliát átadta a közönség kezébe és a vallás felől szabad gondolkozást enged mindenkinek. És midőn ezt az egyház híveivel teszi, miképen akarhatná a lelkész szabad gondolkozását fogva tartani, rabbá tenni a lelkészt, ki ezen szabad község elöljárója ? ! És mikép tenné rabszolgává épen a szószéken, az igehirdetésben, mely a lelkészek legmagasztasabb kiható működése. Saját szellemét bénítaná meg az egyház, ha ezt cselekedné. Protestáns szempontból tehát a lelkésznek szónoki működése valóban [alanyi természetű, e szerint ugy látszik, az első vélemény helyes? — Nem egészen. — Amaz első vélemény a lelkész szónoki működését tisztán és teljesen alanyinak állítja lenni még pedig anynyira, hogy az semmiféle korlátot nem ismer. Valóban ilyen-e ? A lelkész egyénisége tisztán és minden irányadó korlátok nélkül nyilatkozhatik-e a szószéken? — Korántsem ! — Lássuk miért nem ? Láttuk, hogy a lelkész is, mint más tagja az egyháznak, először és mindenek fölött keresztyén protestáns ember és mint ilyen szabadon gondolkozhat ik a vallásról, mint bárki más. Azonban a prot. lelkész több ennél : ő az egyház egy községének elöljárója ; a lelkész az egyház hivatalnoka,ez a hivatal pedig bizonyos korlátokat von egyénisége, körül, mely korlátokon átlépnie nem szabad és ha átlépi,megszűnt az egyházi hivatal méltó viselője lenni. Az egyház, midőn magát megalakította, kifejezést adott saját lényegének oly szabályokban, melyek benső és külső életének jellemvonásait képezik, azaz: kimondá hitvallását és megalkotá a szabadság elvei szerint (tehát a haladás föltételével) mind kül formáit, mind hitcikkelyeit. A lelkész tehát, mint az egyház hivatalnoka, tartozik az egyház hitvallásának és alkotmányának álláspontján maradni. Ennélfogva nem szabad a szószékről saját magán véleményeit hirdetnie, mert a szószék nem az övé, hanem az egyházé, mely őt oda saját érdekében állitá. Az egyház, mint közönség, egységes testület, s a haladó idővel haladnak annak egyes tagjai és igy a lelkész is; azonban, ha túlélte az egyház saját hitvallásának egyes tényező elemeit vagy külformáit; szabadságánál fogva alkot magának ujakat, reformálván önmagát; de ezt mint testület, a tagok általános közmegegyezése folytán teszi; azért nem változtathatnak egyházi hitszabályokat egyesek önkényileg, hanem mindig a közös testület jávithat és újíthat.— A lelkész tehát nem lehet egyes egyedül újító, nem szabad semmi olyant a szószékre vinnie, mi egyházának fennálló külső vagy belső törvényeibe ütközik. Azonban — midőn megkívánja az egyház a maga hivatalnokától, hogy az ő külső és belső törvényeibe ne ütközzék és magán véleményeit a szószékre ne vigye: korántsem kívánja azt, hogy az ő hitcikkelyeivel foglalkozzék, azokról ugy szólván dicsbeszédeket tartson, vagy azok magasztalásával más felekezeti egyházak ellen támadjon.— A szószék sem magánvélemény, sem újítási törekvés, sem dogmatikai tárgyalás sem más egyházak ellen intézett védő vagy támadó harc helye nem lehet.— Minden ily nernü egyházi és vallási mozgalmak a testületek gyűlésein vagy a tudomány terén egyesek irataiban nyerhetnek és nyernek is kifejezést. De a lelkésznek, mint egyházi szónoknak mindezekkel semmi dolga. Mi tehát az egyházi szónok felada ? A Jézus Krisztust prédikálni! A lelkében megábrázolt Krisztust hirdesse ő és tanítsa a népeknek. Az egyházi szónoklat célja épülést előidézni, ezt pedig előidézi a lelkész Krisztus prédikálásával, ezzel és semmi mással!— Ez az ő egyetlen, magasztos és égbeemelŐ tárgya. Krisztus legyen a példány kép, melyet a híveknek követésre fölmutasson; Krisztussal lelkében menjen fői a szószékre és a krisztusi szellem lengje át beszédét elejétől végig. Prédikáld pedig oh lelkész a Krisztust, mint az