Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-21 / 47. szám

rányos ténynek, hogy N. egyházban a külső leányiskola tanitója 3 hónapig secessus nélkül hagyatott. Az illető egyházi elöljáróság, tudván azt, miszerint nem csak ennyi az igaz, hanem tény az is, hogy a két belső leányiskola tanitói sem aprómarhát , sem malacot nem tarthatnak amiatt, mert naponként 100—180leánygyermek egy meglehetős szük, kerítetlen helyen secedal, noha, legalább az egyik tanitó, ki fájlalta azt, hogy növendékei, minthogy az utcán jövő-menőktől láttattak, kötőjöket szemökre teritve secedálnak többször folyamodott secessus készíttetésért, — az illető egyházi elöljáróság mondom, mindezeket tudván, nem válaszolt hírlapikig az emiitett cikkre, nem kivánt magánúton venni elégtételt a szerinte félrevezetett nagy közönségtől, hanem félévre az emiitett cikk megjelenése után összejőnek a presbyterek 16-an, s 8-an azt határozták, hogy N. rögtön mozdittassék el hivatalából, 8-an pedig azt, hogy dorgáltassék meg. Az elnöklő léikész jóakarata ez utóbbit juttatta érvényre. Én azt hiszem, hogy ha N. csakugyan meggyalázta méltatlanul az N. egyház elöljáróit: sajtópert kellett volna ellene indítani, mint nyilvános -lázitó ellen. Igy nem az lett volna a biró, aki vádló is volt. S igy nem vettetett volna vissza N. azon folyamodványa, miszerint az ügy tárgyalása előtt engedtessék meg neki az, hogy védje magát, sőt védőt is fogadhatott volna ügye védelmére. Útbaigazítást kérek, ha eltévedtem! Ugy fáj nekem, s azt hiszem minden érzékeny szívnek, hallani, hogy a 19-ik század második felében, szabad és müveit országban, egyik vagy másik testület, mely magát sajtó utján megsértettnek tartja, mellőzi a hazai ide tartozó törvényeket, s nem az esküttszékre bizza a bűnös kimondását, hanem maga mondja azt ki! Ha azonban az ismertetett eljárás csak az érzékeny sziveknek okozhat fájdalmat, az ész és igazság törvényszéke előtt pedig illetékesnek, jogosnak bizonyul az be: bocsánatot és útbaigazítást kérek, mert csakugyan eltévedtem. Ágyán, nov. 6. 1869. ^agy Sándor *) ref. lelkipásztor. BELFÖLD. Válaszúi Antal Sándor urnák. Midőn valamely dolgot nyilvánosságra hozunk, teszszük azt vagy magán, vagy pedig a közügy érdekében. Ennek előadási modora rendesen objectiv, nem sokat törődik a személylyel; mig amaz mindenkor egyéni s igy sajátságos jellegű szokott lenni. Az emberi természet gyarlósága megengedi: hogy az, ki saját énjét s érdekét tekinti, mindent szebb szinben lát maga körül, s nem csuda, ha kissé elnéző maga iránt. Mig annak, ki a tárgyat ugy amint felszínre jő, fogja fel s az eseményt lefolyásában írja meg, lehetlenné válik kedvezni az *) Ai „Igazmondó" és „Magyar Újság" szerkesztői tisztelettel kéretnek őzen cikkecske közlésére. egyénnek, de igenis az ügynek, a történetnek, hogy annak használjon, ezt híven jegyezze föl. — Ez lélektanilag, ugy hiszem, igy áll; ekép kell állnia. íme, t. barátom; álláspontunk ellenkező iránya és célja. Ön maga beszél saját érdekében. „Maga a drámaszemély kényszeríttetik (? ?) a leghívebben e papválasztási tényt felderíteni s elmondani." — Már én nem tudom, hogy maga a személy, akár vígjátékban, akár drámában szerepeljen, hogyan mondhassa el leghívebben önmagáról a bírálatot s hogyan írhassa meg híven a darab lejátszását: hiszen a néző közönség mindenkor az illetékes biró; nem maga a játszó személy. . . Én legalább ugy tudom. Lehet, hogy A. S. barátunk másként tudja.. S nem veszem ezt sem rosz néven; követi mindössze is az ember természetes sajátságait, mely szerint mindig maga felé görbül a keze. De reméllern, meg fogja engedni, ha én is feljegyeztem ama famosus papválasztást (Kis- és Nagykövesden), tárgyilagos szempontból, ugy, amint az az illető egyházmegyei gyűlés színe előtt lefolyt. Mi is lehetett volna, mely különösebben érdekelne, mint maga a tárgy, tapasztalván néhány év óta, miként játszanak sokan könnyelműen egyházi életünkben ezen nagy horderejű ténynyel, a papválasztással, miként rontják el a népet rút korteskedés által . . . jeleztem azon szabályzatban állapotot is, mely a főt. egyházkerület s a maga autonómiájáért nem kevésbé féltékeny egyházmegye közt a circulus vitiosus alapját már nem egyszer képezte. Ugy irtain le mindent röviden , amint a scontro szerint felmerült s tárgyaltatott, részre hajlatlanul; ott voltam, de ön nem volt ott. S már csak ezért sem kellett önnek saját érdeke mellett cáfolatot irni akarni. Ugy hiszem, a száraz tényt megírni, egyházi életünk főbb mozzanatai körül talán „szabad ;" s azon jó szándékból, hogy az anomáliából vergődnénk ki már valahára, elmondani a megtörtént dolgokat „tanácsos is" lehet. S „ez nem semmisíti meg ezen igen nagy horderejű ev. ref. pap választást," s nem csak ugy van odavetve, mint A. S. gondolja s mondja. Ezenkivül, legyen meggyőződve tiszt, barátom, semmi érdek és cél nem lebegett előttem. Hiszen mi egymást színről színre nem ismerjük; s én Kis- és Nagykövesdet sem ismerem, benne soha, még kevésbé e mozgalmas időkben nem voltam; s igy rám nézve nagyon közönyös, ki ottan a lelkész. Azt mondja az érintett tény „leghívebb felcléritésében" t. bar. több izben : „Rövid leszek, mert ezen ügy hosszas és gyakori emlegetése összetört reményem romjai felett csak kiujuló sebeket metszenek (igy) s azon mérges tört, mit az önkénykedés kezei szivembe döftek, ugy sincs már kéz, mely halálos sérelem nélkül kihúzza," — s mégis oly per longum et latum adja elő saját ügyét, hogy az ember unalom nélkül nem olvashatja s alig értheti meg. — Azonban ez is megengedhető, mert a ki összedőlt reményei romjai felett kesereg, hadd keseregje el a maga fájdalmát! ... 94