Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-07 / 45. szám

mete sz. Antal tanítványa, összegyűjtötte a körében élő remetéket egy kolostorba, rendszabályokat adott nekik, s alapitá az első férfi és női zárdát. Sz. Hilarion, kit már szinte emliténk, hasonlólag zárda alapító volt Palaestinában, az előbbivel majdnem egy időben. Csudálatos, hogy mindkettőnek legendája tartalmaz valami furcsa históriát nőkkel, mely profanus szemek előtt egészen emberi dolognak is tetszhetik. Ebben is mintegy előképei voltak a későbbi szerzeteseknek, kiken valymi gyakran kifogott a Pachomius ördöge! A kolostori törvények szabályozták némileg a vallási őrületet; de épen azért a legbetegebbek nem is érezték ott jól magokat. Egy Simon nevü, ki Stylites melléknéven ismeretes, miután örjöngéseiben a kolostorban gátoltatott, megszökött onnan, egy 36 röf magas oszlopra költözött és 30 évig élt rajta. Egy alkalommal 40 napig semmit nem evett, s hogy le neessék az elgyengülés miatt, megkötöztette magát. Az orvosok állítása szerint ily hosszas éhséget csak az elmebetegek képesek eltűrni. Az olyan ritka madár mint az eszelős Simon, nagyon sok követőre talált azok közt, kik a legfőbb keresztyéni erényt a természet lábbal tapodásában helyezték, s követőit a történelem „az oszlopos szenteknek" nevezi. Mások, pl. a boskusok Mesopotámiában nem akarták magokat a barmoknál fennebb becsülni, s ugy legeltek négy kézláb a gyepen mint az ökrök], szájokkal szedvén a füvet. E közben ujabb meg ujabb szerzetrendek alakultak. Mindeniknek alapitója egy-egy fanatikus önkinzó volt. A nyugati szerzetesek csak hamar, már a népvándorlás idejében nem az önkinzás, hanem a dobzódás és fajtalanság által tűntek ki a közönséges emberek fölött. Egyedül sz. Benedek rendszabályain látszik józanság. Ő a Monte-Casinói zárdát szervezte 529 ben, s szerzeteseinek csak szigorúan kellett élni, de nem vezekelni, s ezen kivül kötelesek voltak cl o 1-g o z n i. Ez anynyival tiszteletre méltóbb intézkedés, mivel egy szerzetrend sem kivánt munkát tagjaitól, csak contemplatiót, sőt a massalinusok anynyira mentek ugyanazon korban, hogy a munkát bűnnek nyilvánították. Ne halgassuk el szent Bernhardot, a második keresztes háború mozgató lelkét sem. O valódi kegyes férfiú volt, kit Luther még Augusztinusnál is feljebb becsült. „Bernhardus übertrifft inseinen Predigton alle anderen Doctores, auch Augustinum selber, denn er lehret Christum sehr fein." Nevezetes különben arról is, hogy szűz Máriának nem nagy tisztelője volt. Fenmaradt legendájában, hogy egyszer a templomban üdvözölvén a Mária szobrát, ez a váratlan tiszteleten anynyira megörült, hogy fennszóval megköszönte. Erre Bernhárd Pál apostol szavaival felelte: „az asszonyok a gyülekezetben hallgassanak." A mi dicséretet a középkori barátok iparáról, művészetéről és tudományos szolgálatairól gyakran elmondatni hallunk, mindazt e két szerzetre kell érteni, mig később ezek is elfajultak. Leginkább megérdemli figyelmünket Assisi sz. Ferenc, a franciscanus rend alapitója, mind azért, hogy páratlan ember volt a maga nemében, mindazért, hogy rendje igen nagy kiterjedést nyert. Ez egy gazdag kereskedőnek volta fia sMát. 10, 7—10 verseit hallván, szószerint be akarta tölteni. Ledobta ruháit, s a koldusoktól is eldobott rongyokba öltözött, házról-házra járt koldulni, minden ételmaradékot egy piszkos fazékba gyűjtött és abból táplálkozott. Szülőitől pénzt lopott, hogy azzal templomot építtessen. Az állatokat testvéreinek nevezte, gyakran prédikált nekik; magát pedig „szamárnak" hivta az igazságos férfiú. Ilyen ronda életmód mellett természetesen bizonyos megnevezhetetlen apró állatkák is megszaporodtak rajta. Egyszer egy ilyent megfogott a csuklyáján, megcsókolta, kedves testvérének nevezte, s visszatette a fejére. Ezt már mindenki eszelősnek tartotta, még szülői is, sőt még Honorius pápa is „tökfilkónak" nevezte. A gyerekek össze csoportosultak körülte az utcán, sárral dobálták, rugdosták; ő pedig boldognak mondotta magát, hogy mindezt alázatosan szenvedheti, s néha jó szántából is megrugdostatta magát. Szerzetrendjét III. Ince pápa erősítette meg. Eleinte ő is megbotránkozott a nem embernek, hanem disznóknak való életmód és rendszabályok felett, s igy szólott: „Eredj atyafi keresd fel a disznókat, kikhez inkább hasonlítasz, mint az emberekhez, fetrengj velők a pocsolyába és add azoknak rendszabályaidat". Ferenc ezt is szószerint teljesítette, a fertőben fetrengve prédikálta a disznóknak a megtérést és az örök életet. A pápa látván vak engedelmességét, megerősítette szabályait. Ö adott szabályokat a Clarissák női szerzetének is. A franciscanus rend igen gyorsan elterjedt, mert nem kellett benne sem tanulni, sem dolgozni, csak koldulni, s még Ferenc ötezer barátot láthatott maga körül egy Assisibe öszszehivott gyűlésen Paulai sz. Ferencről azt jegyez-89*