Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-10 / 41. szám

légyomra, hol a contras cribától jobban féltünk, mint a moclern „középtanodákban" magától az igazgatótól. Megnyitották az universitast is. Az ultramontan rector leköszönt, s helyét elfoglalta a másik, ki azt órálta le mindnyájunk mulatságára, hogy a pápista theologia az anyja minden tudománynak, s ha ezt elviszik az egyetemről, nem marad ott semmi tudomány. Szegény jó Balassa, de kár, hogy nem hallottad ezt! A győr-egyliázmegyei ág. evang. tanitó urakhoz. Ha jól emlékszem, 5—6 évvel előbb — valamelyik tanitó-értekezletünkön — bátor voltam indítványozni, hogy az értekezlet alakithatna magából egy ének-kart, mely egyelőre csak egyházi énekek négyes hangra való betanulásával foglalkoznék, amely énekekkel azután egyházi gyűléseink alkalmával, és nevezetesebb gyász eseteknél, hol úgyis többnyire jelen vannak tanitótársaim, léphetnének fel és a buzgóságot emelhetnék De — megbocsátanak tanitótársaim, ha még hozzá teszem azt is, hogy azon négyes hangra betanult egyházi énekek elzengzésével — talán még az érzéseket, a lelket is finomították, és a mindenek urához közelebb emelték volna!? Ezen indítvány örömmel fogadtatott az értekezlet által, és elhatároztatott annak foganatba vétele, melynek vezetésére alulirt — megválasztattam. Az első énekpróba nem sokára megtörtént Ménfőn, melynek eredméuye egész lelki örömet okozott a tani tói karnak. Azonban a magyar példabeszéd szerint: „Az ember határoz, az isten végez," igy teljesedett be, hogy : „Az ember határozott ugyan, de az a bizonyos d a e m o n» az egyenetlenség végzett," mert az első próba utáni évek már részvétlenséget, hanyagságot és szeretet -lenséget mutattak fel az tigy iránt több tanitótársaimnál, mert sokan vagy nem tanulták meg az énekeket, vagy elmaradtak annak próbájáról, mig végre az ügy mély hallgatásba merült a közönyösség miatt. Ezt látva, valami oly kimondhatatlan lelki bánat fogta el a buzgóbbak keblét, hogy e saját magunk által hozott határozatok, törvények nem töltetnek be általunk, hanem azokat csak játék szernek és irott malasztnak tekintjük! Fájdalmas panaszokban hangoztattam én is, hogy tekintetbe kellene venni az ügy szentségét, annak célját, és üdvös hatását mind magunk, mind a hívekre nézve !. . ele hiában ! az ügynek el kellett szenderedni. Jött az 1869-ik év, melynek julius hava 21-én Enesén tartott tanitói értekezleten, az elszenderedett énekkarnak egy másik fontos hasznát is — mint egy tükörben — előtüntettem, amely lett volna a következő : hogy taníttassanak világi énekdarabok is, melyekkel ím^, den évnek azon estéjén, a midőn a tanitói kar letet tart a nevelés ügye miatt, egy dalestélyt — szavalmányokkal összekötve rendezhet, bizonyos összeg befizetése mellett, melynek fele jövedelme fordíttathatnék azután az egyházmegyei tanitóikar könyvtárára, másik fele pedig a soproni tanitóképezdére; — és ezáltal azt érhette volna el a tanítói kar, hogy meg lett volna könnyítve a teher az ugy is sokat adózó szegény népünknek vállain, mert ezt a példát a többi egyházmegyei tanitók is követték volna, és úgyszólván, észrevétlenül vonzották volna a népet a jó cselekedetre s nyújthattak volna áldást a föntirt mindenik helyie. De még megmutattam továbbá azt is saját gyakorlati tapasztalatom szerint, hogy az ilyen előadásokra nemcsak saját hitfeleink, hanem még más vallásbeli testvéreink is jelennek meg, anélkül, hogy meggondolnák sokszor, miszerint ezen megjelenésűkkel a dalestélyen, más hitfelekezet tanítóit és képezdéjét segélyezik! Lássák tanitótársaim, mily kevés fáradsággal és oly tiszteletreméltó uton szaporíthattuk volna azon soványságban szenvedő pénztárak jövedelmét, melyekbe mi magunk oly gyakran nem fizetünk. . . . Mert hiszen előttünk a szomorú példa, hogy küldjön bár a lelkész ur ház-sorjában valakit kegyes adományokért esedezni valamely jótékony célra: bizony mondom egy forintot is alig képes ma már összeszedni. Nem is csuda. Ezer meg ezer kényszeritett cél fekszik a nép előtt, és egyik hangosabban kiált segélyért mint a másik. Ezer meg ezerféle teher nyomja a nép vállait, és e miatt utoljára közömbössé válik előtte minden, — a részvét és könyörületesség érzé-eit elfojtják szivében a sok segélykiáltások, mert maga is a nélkülözés és tehetetlenség tengerében fetreng. Végre elhatároztatott az idei enesei értekezleten, hogy minden esetre tartassék tehát egy ily dalestély a fönt érintett célokra, melyet egy nagy próbának kell megelőznie, és az is oly helyen tartandó, hová legkönnyebben megjelenhet mindegyik tag. Én tehát a próbát f. év szeptember 25-ére szombat napra Győrbe tűztem ki, azért, mert azon napon épen heti vásár szokott lenni, a hová ugy szólván igen kevés áldozattal lehet megtenni az utat. Azonban legnagyobb bámulatomra, kivéve Hetvényi István enesei, Csányi Lajos k. babothi, id. Varga István és ifjú Varga István téti, ugy Prépost József kapi tanitó urakat, tizenketten újra elmulasztották határozatuknak eleget tenni, mert nem tartották érdemesnek a próbán megjelenni.! Most már, tanitótársaim ! engedjék meg, hogy kimondjam nyilvánosan, miszerint elmulasztották önök — ezen nem tudom miféle — magokviselete által a) elsők lehetni az országban, kik ezen célszerű dalestély létrehozása által valamennyi evang. egyházmegyének példát adhattak, és azok tiszteletét és becsülését merhették volna; ^elmulasztották tisztelt önök azon segélyforrást