Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-03 / 40. szám

ról. — Akaratlan is megdöbbenté még az érzéketlen keblet is e szomorú látvány a vesztés nagyságát felfogni nem képes, de még öntudatlan is zokogó árvák sorsa, kik közül a legidősbet a gondos apa 3 nappal előbb személyesen vezeete be a beregszászi gymnázium 1-ső osztályába, a legifjabb pedig alig 5 Hónapos. E gyász-koporsónál az élet bizonytalansága felett merengve, önkéntelen is megemlékeztem a pesti prot. árvaházról s annak magasztos céljáról s nem tehetem, hogy szerény papi jövedelmemből e hasznos intézet gyarapításához magam megszorításával is ne járulják, a miért is felkérem nagy tiszteletű szerkesztő urat, mint ezen árvaházi egylet elnökét, méltóztassék az idezárt 6 ftot annak javára átszármaztatni , s ha isten életemnek kedvezend mások utmutatása nyomán ez összeg fizetésére 3 évi kötelezettséggel magamat ajánlom is. A fentnevezett boldogemlékü paptársak életirását — a mint tudomására juthattam ezúttal itt, eredetiben, azon hozzáadással közlöm, hogy N. Bereczky József ur felett N. t. Esperes Bakcsy László ur s a még akkor jó erővel birt s már néhai Pallagi József tartottak gyászbeszédet. — Szigeti János derceni lelkész felett pedig Kovács János e. m. tanácsbiró társa, s Csomár István munkácsi segédjegy. Pallagi József e. m. főjegyzőnk végtisztesség tételénél szolgáltak szinte Kovács János e. m. tanácsbiró, — s szeretett barátja s kedvés szomszéd paptársa Ferge József a templomban,— a sirnál pedig egykori tanuló társa: Pap Károly mondott buzgó sírimát. Berecky József született N. Müsalyban Beregmegyében nov. hó 2-án 1792-ik évben Berecky Ferenc és Orbán Mária földmives szüléktől. Tanult szülőföldén elsőben, Patakra ment grammatistának az 1803-ik évben. Deákká lett 1810-ben. Tarpára jött kisebb tanítónak 1811-ben. 1812-ben visszament a főiskolába 1817-ig, a mikor Beregszászba jött iskolai rectornak. 1820-ban lett segédlelkész Tarpán. 1821-ben rendes pap Surányban, (itt az 1825-ik évben nőül vette Szűcs Juliannát, Sztics János beregszászi bíróságot is viselt polgár leányát, kivel házasságban élt az 1858-ik évig, midőn nője elhalt) 1838-ban lett badalói, 1841-ben pedig n. beregi pap, az 1865-ik évig a mikor félfizetéssel nyugalomba lépett, meghalt az 1869-ik évi julius 16-án. — Az egyházmegyei jegyzőséget fiatalabb éveiben tovább vitte 25 évnél egy fi- és négy leánygyermeket hagyott. PallagiJózsef született Pthrügyön Szabolcsban az 1827-ik évben Pallagi István és Kolozsvári Mária földmives szüléktől. Patakra ment az 1836-ik évben. Deákká lett 1845-ben. 1853-ban s. lelkész, csetfalvi lelkész lett 1856-ban, innen pár év múlva Fehercsére, onnan pedig B. Újfaluba jött, meghalt sept. 5-én, öreg édes anyja, özvegye s 6 árva siratják sat. Aljegyzővé 1864-ik évben, főjegyzővé 1867-ik évben választatott. Néhai S z i g e t h i János ur született Vásáros Naményban 1813-ik évben ; édes atyja volt Szigeti Gábor, anyja Gyimoti Zsuzsánna. 8 éves korába vitetett Patakra, honnan, mint végzett diák jött Unghmegyébe Kapósra rectornak, ahol egyszersmind mint nevelő is szerepelt a mai nap is élő Szathmáry alispány, Galgócy és több fiuk mellett, onnan átjött Beregbe, s mint káplán bevétetvén, lakott Kászonban 1, Barkaszón 1, Dercenben 1, Izsnyétén 1 évig; honnan bejutott papnak B. V. Ardóba, ott lakott 5 évig, onnan Gecsébe 3 évig, Szernyén 12 évig, Dercenbe 8 és fél évig — az egyházmegyének volt főjegyzője és tanácsbirója, mely utóbbit haláláig pontosan folytatta, mindkét hivatalát közbizalommal egy évben nyerte meg, az 1860-ik évben. Peterdi Károly, ref. pap. ÉLETJELEK. Nagytiszteletű szerkesztő ur! Habár tudom, hogy az enyimnél avatottabb toll vállalkozot a rozsnyói kerületi gyűlés ismertetésére, mindazáltal érdekes dolgot vélek a közönséggel közölhetni, midőn főtiszt. Máday Károly superintendens urnák a wormsi gyűlés tárgyában rögtönözve mondott, s a gyűlési tudósításban legfölebb csak vázlatosan megismertethetett beszédét gyorsírói jegyzet után ezennel szóhiven közlöm, mint következik: „Ila valaki, ugy én vagyok meggyőződve, miszerint a kérdéses ügyben hallgatnunk nem szabad, hogy abban fel kell szólalnunk, csakhogy ezt abban az alakban, mint az a hegyaljai esperesség részéről inditványoztatik, t. i. hogy „a wormsi nyilatkozatot kerületileg magunkévá tegyük," nézetem szerint nem vélem szükségesnek. Ott Németországban, hol mindkét hitvallású evangélikusok egy egyházat képeznek, hol az egyházkormányzat egyedül a consistoriumok, tehát kizárólag csak lelkészek kezében van, mely consistoriumok, ha adnak is valamely nyilatkozatot, az jogszerint nem tekinthető az összes hívek, az egyház közönsége nyilatkozatának, mivel az egyházkormányzatából kizárt világi elemnek egy ilyetén consistoriális nyilatkozatban semmi része, azzal semmi solidaritása nem is lehetett — Németországban, mondom, az ottani viszonyokból kifolyólag, nagyon természetes volt ami történt. Ugyanis a hívek számos ezrei, mint egyház hivatalosan nem nyilatkozhatván, szükségét érezék annak, hogy legalább magán uton tömegesen nyilatkozzanak, nevezetesen azon nyilatkozathoz, mely a mult 1868-ik évi szeptember 12-én bocsáttatott ki, hozzájáruljanak s a Rómában a protestánsok ellen emelt vádak és hozzájok intézett felhívás ellen tiltakozzanak. Összegyűltek tehát sok ezeren Wormsban s elfogadtak egy proclamátiót, mely proclamátiónak oly, pontja is van, amely nem csupán csak a kath. egyházra hanem egyszersmind a németországi prot. egyházra is vonatkozik, hogy t i. az egyházban (az ágostai hitvallástétel 7-ik szakasza szerint) nemcsak a papoknak, hanem az egyházhivek összeségének legyen szava s helye. Nálunk magyarországi protestánsoknál, hol az egy-