Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-05 / 36. szám

1821-től kezdve ugy hiszem egyszer sem adók ki szent könyvünket, — azt hiszem ez elvontan minden más érdektől, tisztán evangeliumi szellem kifolyása. Tagadhatlan, igen szép volt az oláh- moldvaországi úgynevezett missió felkarolása, s az e célra éveken át gyűlt 10 ezer forint mutatja, hogy szegénységünk mellett is tudunk, ha kell, adakozni. Mondhatjuk-e azonban, hogy elvontan lelki s tisztán egyházi cél lebegett szemeink előtt s nem egyszersmind a magyarság védelmének kedves óhaja ? Krisztus személye és kiléte, hit- és erkölcsjavitás, nemesités, a hitvallások revideálása, helyettesítése vagy nélkülözése, külföldi hitvéreinkkel való épitő érintkezés, belmissió, vagy közelebb érdeklőleg, egyházi irodalom teremtése, magyar biblia uj fordítása, protestáns egyháztörténelmi társulat alakítása, Bod, Sinai stb, egyháztörténelmének közös erővel kiadása, lelkész értekezletek szervezése stb mind megannyi nagyfontosságú s az egyháziasság fentartására közvetlenebbül ható kérdések mulólag érintetnek, vagy részvétlen mellőzés porleple alatt keseregnek. Ha autonómiáról, kormányi beavatkozásról van szó: akkor talpon állunk oly hévvel, hogy a törvénytelen Thun-féle pátens és törvényes országgyűlési végzés közt nagy hirtelenében alig látunk különbséget. Mi a múltban sokat szenvedtünk, innen az aggódás s több jeleseinknél tiszteletreméltó az indok... de azért egy önhatalmúlag, absolutista módon behozott ratio educationalis és a XXXVIII. t. cikk szereztetése és jelentősége közt a roppant távolságot nem szabad fel nem fogni. Ne feledjük el, hogy „non possumus" és „non possumus" közt is van lényeges különbség. Luther is mondott Wormsban egy „non possumust," de az emberiség,a korszellem és evangeliumi felvilágosodás érdekében, s következménye diadal lőn. A mai ultramontan non possumus azonban homlok egyenest ellentétben áll a korszellemmel, dermedést és halált von maga után. Talán nem hibázom, ha a tiszta egyháziasság enyészőfélben létének, mint igazán szomorú tüneménynek, egyik okául azon hiedelmet állitom, melyet vallánk: miszerint eleget tettünk protestáns és keresztyén hivatásunknak az által, ha minél több elemi- közép-és főiskolát állítunk, nem nézve milyen az, s milyen bennök a vallásosság. Yalóban ugy tetszik nekem, mintha csaknem minden erőnket és pénzünket oly tér mivelésére fordítottuk volna, melynek egy állam is, kivált mig hadseregeket tart, alig képes megfelelni. Ugy látszik, mintha nem evangéliumból folyó, nélkülözhetlen kötelesség s keresztyéni feladat lenne: minél több gymnasialistát és jogászt képezni; s aggódva kérdi lelkiismeretem: vájjon helyesen adóztatható-e meg egy kalvinista, vagy bármely keresztyén oly célra, hogy classikus philologusok vagy a változó kormányok számára államhivatalnokok képeztessenek. — Folyik-e ez a Jézus iránti szeretetből, egyházépités-e ez is? Annyit tudok, hogy a francia protestáns egyház sem külön gymnasiummal, sem jogakadémiával nem bir, s az hátrányára nincs. Oly térre nyomultunk hát, mely ha nem egészen idegenszerű és másé is, de mindenesetre közös polgári és hazai ügy, és még is erőködünk magún k emelni a rogyasztó terhet. A megsinlés abból is kitetszik, hogy ez egy kiváló pontra nyomulás miatt a többi hitébresztő utakat kopáron hagytuk el. Én azt hiszem nem szüniink meg protestánsok és keresztyének maradni, ha az olvasás, irás, számolás, természet-stb. tanokat az egyház cégjén kivűl is helyesen és jól tanithatónak véleményezzük s polgártársainkkal együtt községileg alkotunk iskolát; ellenben nem leszünk valóban buzgó protestánsok, ha gyermekeinknek vallásos és erkölcsi oktatásáról kellőleg gondoskodni elmulasztunk. Az egyház nem tisztán földi célú társulat, de a szellemvilág csatára, s igy keretébe nem minden tudomány illik be, és semmi esetre sem ellenezheti, ha kivűle mások is ölelik fel a nem tisztán egyházi tanok tanítását, kivált akkor, ha saját maga nem bir kellő eszközökkel. Ez okból, megvallom én aközös iskolákban nem látok vészt, még az egyházra nézve sem. Ha képzett tanítók jól felszerelt és egészséges tanteremben, célszerű tanmócl s ellenőrzés mellett, vallás különbség nélkül együtt oktatják ugyanazon város gyermekeit, ennek jótékony eredménye lesz először a teljesb képzetség, szélesb látkör nyerés, továbbá az egyenlőség és testvériség érzeteinek felébredére, s mindez a vallástanitó munkája elé egyengeti az útat. Azon ellenvetésre, hogy a közös iskola vallási közönyösségre nyit utat, azt lehetne felelni: a felekezeti iskola meg (gondoljunk itt p. o. a jezsuiták kezén levő iskolákra), szükkeblüséget, egyoldalúságot, néha vakságot burjánoztathat fel. De a vallási közönyösség ellen a vallástanítás cél-, és okszerű rendezése szolgáland gyógyszerül. Minket protestánsokat, azt vélem nagyobb vész fenyeget oly közsé-