Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-03 / 1. szám

vállalkozzék, mely Széchenyi erejét is felülmúlta ? kérdik aggódva a jóakarók és gúnyolódva azok, kik a nép szellemi felemelkedését chimaerának nézik. Ne legyünk kishitűek és ne feledjük, hogy a nagy kezdeményezők óriási erőlködése épen an­nak eszközlésére szokott szolgálni, hogy a nyo­mukba lépők az utat jó részt egyengetve találják; túlfelől itt nem is országra kiható nagymérvű mozgalmak előidézéséről van a szó, ami valamint sok más, ugy magam szerény tehetségét is mesz­sze túlszárnyaló vállalat volna; hanem egyes köz­ségek körében eszközlendő oly egyesülésekre cé­loznak e sorok, melyek által mig az értelmeseb­bek mivelő hatást gyakorolhatnak a kevésbbé ér­telmesekre, ezek viszont amazokat közhasznú, üd­vös törekvéseikben gyámolitván, a társadalmi fej­lődést minden tekintetben gyarapodásnak indít­hatják. Lelkészek és tanítók, tisztelt kartársaim! minket, kik magunk is a nép közül valók és ennek választottai vagyunk, minket illet első sorban a kötelesség e nagy törekvésben előljárni, ésutrnu­tatókul lenni a népnek í. hasznos munkásság, és a munka sikerét biztosító ismeretek szerzésében. Ezt tennünk hivatásunk természete és önnön jól értett érdekünk egy iránt parancsolják. Hiva­tásunk szerint nekünk a lelkekre kell hatnunk, s az embereket a vallás és erkölcs szent igazságai befogadására, s ennek nyomán valláserkölcsi cse­lekvésre bírnunk. Nehéz feladat, melynek szeren­csés megoldása leginkább attól függ, mennyire birjuk hallgatóink vonzalmát megnyerni, lelkeik hajlamait kitanulni és azoknak imponálni. E nagy cél elérésére a kort mozgató nagy eszmék élére kell állanunk s azok valósításán dolgozva, tettleg bebizonyítani, hogy a vallás és ennek szolgái, a tudomány és ennek terjesztői a nagy embersze­rető méltó utódai, kik készek felvenni a keresztet, hogy a rájuk bízott nép boldogságát eszközölhes­sék. Ekkor de csakis ekkor várhatjuk szavunk­nak a kathedrából is óhajtott foganatját, mert sza­vunk felénk hajló szivekbe fog esni, mig különben Kossuth találó mondása szerint: „kinek népszerű­sége nincs, az hasonlít a mágnestűhöz, mely a hajónak útirányt mutat, de soha útnak nem i n d i t h a t j a.u Mit tegyünk tehát, hogy és mi­kép kezdjük meg közhasznú működésünket? el­mondom röviden. Nincs, ugy hiszem, széles e hazában község, észben és tehetségben annyira megfogyatkozva, hogy ne találkozzék kebelében egy két értelme­sebb egyéniség, kikkel okos szót váltani ne le­hetne. Ezeket téli estéken, mikor a mezei munka pihen, pap vagy tanító barátságos beszélgetésre liihatná meg, és meghányván vetvén velők a hely­ség viszonyai szerinti nagyobb szükségeket, meg­állapodnának abban, hogy mit lehetne afenforgó helyi viszonyok szerint legcélszerűbben megin­dítani, ami a polgárokat a szabad társulás foly­tán eszközlendő közös cselekvés áldásáról legkéz­zelfoghatóbban meggyőzhetné. Mi célra történjék a társulás? erre nézve ma már nem szükséges holmi' uj terveket koholni, az Ügymenet rendezésével bajlódni; mindezt készen találja, ki korunk mozgalmait némi figyelemmel kisérte. Ott van a Türr ajánlotta „népoktatási kör," amelynek megalakítására való felhívást, a lapok közlöttek s alább mi is hozzuk; ott van a Keness ey által ép annyi ügyszeretettel, mint szakismerettel ajánlott „népbankok" esz­méje, melyet létesíteni a legkisebb községnek ís módjában áll; ott vannak „a mértékletességi egyletek,u melyek a szegény irlandiak közt való­ságos csodákat eszközölnek; ott vannak az „ön­képző társulatok," melyek a sveici munkásokat ügyefogyott állapotjok javítására oly hathatósan segítik; ott vannak a „takarékmagtárak" me­lyeknek áldását számos községeink már-már él­vezik stb. stb. íme választhatunk a jóban, csak legyenmeg bennünk az igazi szándék valamit lendíteni és az ország igazgatását és javítgatását kedves magun­kon megkezdeni; mert egy régi angol vers szerint „Ha mindenki igyekeznék Tanitni önmagát Oh ! mily könnyen lehetne még Újjáteremteni e hazát." Igaz, hogy az ember szellemi átalakulása nem könnyű dolog, hogy a megszokott s máso­dik természetté vált életmódot abban hagyni ne­hezebb, mint a boroskancsó mellett államügye­ket igazgatni és Európa sorsa felett határozni, de épen mivel az önjavítás oly nehéz, azonban anél­kül igazi boldogulás nem képzelhető, épen azért szükséges minden kigondolható rugót mozgásba hozni, hogy célt érjünk.

Next

/
Thumbnails
Contents