Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-04 / 27. szám

hogy a pápistaság terjed, s hogy annak egyik kitűnő propagandája magában a magas egybáz kebelében létező ritualista párt, dr. Pusey-vcl élén, ki Threnikájában magát a pápát kinálta meg az alkuval, hogy csak egy kicsikét engedjen, s ők készek visszatérni az anya-egyház kebelébe : s azt nem tudjuk, hogy ezek csak az egyik oldalát mu+atják a képnek, azon nagy élet képének, mely a britt szigeten mozog, s hogy a másik oldalon talán még több van ami figyelmünket megérdemli. M agáról az angol egyház alkotmányáról nem akarunk itt szólani. Csupán csak annyit, hogy az sem olyan egészen rosz intézvény mint a minőnek mi presbyteriánueok szeretjük tartani, s hogy nem egészen az erőszak parancsolta azt rá az angol nemzetre, a mi Angliában ép oly lehetetlenség volt már VIII. Henrik idejében, mint a minő lehetetlenség volna ma akármely intézményt a nemzet akarata ellenére a nemzet nyakába erőszakolni. Az angol nép felvilágosult és gondolkodó része előtt meglehetős tjsztában álló és bebizonyított dolog, bogy az az egyházszervezet, s általában az egész angol reformatio, az angol nép majoritása goniusának akkor legjobban megfelelt, hogy a körülmények közt az volt a legjobb alak, mely mind két párt túlzásait kizárta; felvette magába a nemzet zömét, s lehetővé tette a reformatio megszilárdulását. Igaz, sok véráldozatba került megszilárdulása, de azt a körülmények tették szükségessé, s mindenek felett szükségessé tette az, hogy egy iszonyatos anarchia a maga minden borzalmaival megelőztotték, melynek elemei már készen voltak a társadalomban, s a mi okvetlen bekövetkezik, ha az állam erős kézzel nem fogja a dolgot, s azt nem mondja: eddig mehetsz és nem tovább, én igy akarom, mert élni akarok. „Intézmények nem élnek meg hazugságon. Vagy a bennük levő igazság és hasznosság által élnek, vagy egyáltalában nincs életük" — mondja Froude, Anglia első történetirója egyebütt. Alig lehet e mondás valabol igazabb mint az angol egyház történetében. Azt is szemére vetik az angol egyháznak, hogy inkább politikai mint egyházi intézmény, s az állam supremál benne az egyház fölött. Igaz. Azonban melyik ország reformatioja volt ment a politikai elemtől, s melyiké, a mely az állammal többé kevésbé szövetségbe ne keveredett volna? De mindettől eltekintve, ismét csak az angol nép lelkületét és történetét kell megnéznünk, hogy belássuk, miszerint Angliában épen ilyen alakú reformatiora volt szükség, és hogy annak az ország nagyon sokat köszönhet. Ez vette elejét azon üldözésnek, melyet a fanaticus vallási pártok elkövettek volna bizonyosan, ha az állam hatal>ra ott nem áll fékül minden fanatizmus ellen, a melyben Anglia földe bizonyára volt oly gazdag, hanem gazdagabb, mint akármely országa Európának. Iszonyatos hydra volt £LZj cl melyet a koronának meg kellett fojtania, s torkán tartania kezét évszázadon keresztül, mig csak élet volt benne, mert különben az élő testet marcangolja szét. Sok vérontástól, sok üldözéstől menté meg a nemzetet az az első, mely csak egyszer történt, egyszer mindenkorra. Az államegyháznak ezen közvetítő voltát alig mutatja valami jobban, mint az a tény, hogy mihelyt valamely túlzó secta megalakult, azonnal elszakadt az államegyháztól. Ott hagyta azt, de hatalmat nem vitt magával, és ez szerencse volt. De nemcsak a múltban volt az angol államegyháznak ez a szerepe, ugyanaz van jelonbon is, s még mindig szükség van rá, hogy létezzék épen ozen szerep miatt. A fanatizmus most is megvan az emberekben — a mint, hogy egy vagy más alakban talán örökké létezni fog — csak hogy kisebb körbe szoritva. S hogy egy példát hozzunk fel bizonyitékul, tudva levő dolog, hogy Colenzot ma eltiporná egy tekintélyes — papokból és világiakból álló —- párt, ha a korona megengedné, hogy egy ujjal is hozzá nyúljanak, mig be nem bizonyítják rá, hogy törvényt sértett. S hány Colenzo lehet, titokban vagy zajtalanabbul nyilatkozva, az angol egyház tudósai közt ? S hány uj meg uj eretnek kérdést lehetne formálni még ma is, ha a vallásos dühnek szabad kéz engedtetnék ? Az üldözést, ha egyszer megeredt, nehéz megállítani, kivált a hol gazdag anyag s nagy erő léteznek együtt. S ez az oka annak, hogy mig a ritualisták legújabban, midőn a korona törvénybe ütköző és botránkoztató túlzásaik miatt őket rendre utasitá, az államegyháztól való elszakadásra kezdőnek izgatni, feladva még a gazdag javadalmakat is, addig az ország legkitűnőbb, legszabadelvübb gondolkodói nagy részben az államegyház föntartása mellett vannak. Még nem látják elérkezettnek az időt, a midőn azt biztosan nélkülözhetik. Még nem ment keresztül az egyetemos öntudat azon az átalakuláson, mely az üldözést kizárja, s a vallás ügyét pusztán egyéni dolognak, minden emberre nézve saját lelkiismerete kérdésének tekinti. De ez átalakulás folyamatban van, s az angol államegyház nagy, erős hordaja igen alkalmas arra, hogy benne a fermentatio megtörténjék. Épen mert félig politikai intézmény, az a legszélesebb alapú egyháza a világnak. Békésen megférnek abban a legnagyobb szabadelvüség és felvilágosodás, a bigott fanatizmuson keresztül, egész a gyermekes naiv hitig — mig támadásban nem nyilatkoznak. S még akkor is, a mig a párt vagy egyén a törvényt világosan meg nem sérti, de a mely olyan általános szavakba van foglalva, hogy azon belől nagyon sokat lehet tenni. S igy lehet az, hogy a mig az egyház egy tekintélyes párttöredéke Colenzot tudományos kutatásainak nagyon ártatlan eredményeiért üldözi, addig ugyan azon egyháznak egy tekintélyes és köztiszteletben álló főpapja, mikor John Stuart Mill e kitűnő positivista megbuktatására a követi választásoknál az ellenfél azt az argumontumot is felhasználta, hogy az illető követjelölt atheista, s John Stuart Mill méltó indignatioval tagadott meg minden nyilatkozatot vallásos hitére vonatkozólag, az a főpap vette őt a nyilvánosság előtt oltalmába, s állott jót saját nevével és tekintélyével Stuart Mill vallásos hitéért. Ezért ragaszkodnak az államegyház eszméjéhez épen a jobbak és felvilágosodottabbak még most is, dacára a hozzá tapadt sok visszaélésnek. Legalább a vallásos fanatizmus üldözése ellen biztosit, és az nagy áldás olyan országban mint Anglia. Az a mi egy absolut hatalommal kormányzott országban csapás és sze-