Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-20 / 25. szám

főpásztor vendégszerető tűzhelyére hívja egybe híveit értekezletre. De épen ezen vendégviszony az, melytől legnkább félünk. Az tudvalévő dolog, hogy az elnök véleménye annyit nyom, mint a szavazók feleé, sőt láttam már hogy ily autonom gyülekezet az elnök részéről kimondott oly határozatot elfogadott, mely homlokegyenest ellenkezett a tagok által órahoszat védelmezett véleménynyel. Egy szóval csak az elnök ügyességétől függ igen sok esetben, hogy a maga véleményét határozottá emelhesse. No már most, ha az elnök más véleményen volna, mint mi, valamennyien emberek lévén, nem de sokkal nehezebben mondunk nemet a házi gazdának, mint másnak, vagy épen nem mondjuk ki véleményünket, hogy egymás kedvét ne rontsuk. Már pedig, mi könnyebb, mint ha már a szép lelkű, kitűnő theoretikus miniszter is az utilismus elvének hódol, melyet egész lyceumi tantervjavaslata elárul, hogy a különben éles elméjű főfelügyelő ur is az ártól elragadtatva szintén ily elvek felé hajlik és oly tantárgyak iránt, melyeknek közvetlen liasznavehetöségét ki nem mutathatni, gyanús szeaimel viseltetik és például a görög nyelvet, mint már egyszer, hajói vagyok értesülve, tenni akarta, a rendkívüli tantárgyak sorába helyezni akarja; egy szóval nagyon lehetséges, miszorint a jelenlegi értekezleten az elnök és a tagok közt igen nagy vélemény eltérések lesznek, melyeknek kiegyenlítéséből csak is a házi gazda nyerhet a maga véleményére nézve. Azonban változtatni nem lehet a dolgon, az értekezlet munkálata Ácsáról fog neveztetni, mint neveztetett egy másik Zay-Ugrócról és nekünk nem marad egyéb hátra, mint reménylenünk, miszerint utoljára nevezett aggályunkat a követek rendithetlen, szilárd jelleme fogja oszlatni.- Mind amellett azt hiszem, hiában nem szólaltam fel, mert vagy hiuk ággályaim, a mely esetben én nyerek, vagy nem, és eíü esetben jövőre bizonyosan semleges földre fog az értekezlet egybehivatni. Végül csak még egy szót bátorkodom kockáztatni. Bartl és Felsmann azon hálátlan munkát végezték, hogy a magyarországi középtanodák névkönyvét állították összo. Ebből a névkönyvből nagy sajnálattal azon tapasztalást tettük, hogy a protestánsok az országos középtanodai tanáregyletet nem ismerik, vagy ismerni nem akarják. Mind két esetben csak sajnálkozunk tanártársainkon. Miért? Arról talán máskor. Jelenleg csak arra figyelmeztetjük az Ácsára menendő követeket, miszerint ezen egylet ez évben memorandumot nyújtott át a közoktatási miniszternek a gymnasiumi és lyceumi tantervjavaslata ügyében, mely ha nem is találkozik hajszálra a mi véleményünkkel, minden esetre figyelemre méltó és sokkal szabadabb szellemtől van átsugalva, mint pl. a protestáns kezek által irt, terjedelmes „selmeci vélemény" ugyan ez ügyben. w. n. H E L F (i 1 II. Pest, 1869. junius 16-án. Nt. szerkesztő ur! Ha még most az egyszer lehetnék oly szerencsés, hogy igénytelen soraimat becses lapjába felvegye, oly eseményről tudósitnám a tisztelt olvasóközönséget, melynek érdekessége feledtetné a leirás érdektelenségét. Vasárnap rendkívüli innepélynek és örömnek voltunk tanúi, a protestantismus és a lelkiismeret szabadsága diadalának. Az első nyilvános unitárius isteni tisztelet tartatott meg Pesten a ref. egyház nagy tanácstermében. A tágas terem felét sem volt képes befogadni a jelen lenni akaróknak, protestánsok és katholikusok nagy számmal óhajtottak részt venni egy eddig üldözött protestáns felekezet első isteni tiszteletén. — Nekem is sikerült bejutni, s mondhatom, hogy régóta nem épültem anynyira isteni tiszteleten, mint ezen. A jeles szónok, a gyönyörű beszéd, a ref. theol. intézet énekkara mely közreműködött, mind befolyhattak a hatás emelésére; de máskor is hallottam én ép oly kitűnő szónokot, mint Ferenc József kolozsvári unitárius theol. tanár és lelkész, talán mesteri művének eszméi sem voltak egészen ismeretlenek előttem, s a theol. tanuló ifjúság éneke sem volt szabatosabb mint máskor, és mégis, nemcsak az unitáriusok, kik a hallgatóságnak bizonyára a kisebbik felét tették, hanem reformátusok, lutheránusok és katholikusok egyaránt könynyet töröltek le szemökböl. Van valami rendkívül megható egy üldözött felekezet isteni tiszteletében, valami oly sajátságos benyomást tesz a lélekre, melyet leirni nem lehet, csak éreztük mély hatását, s láttuk mindenkinek arcán és szemeiben. Az unitárius istenitisztelet ép ugy megyen mint a református. Éneklés után a lelkész egyszerű fekete palástban, — mely csak annyiban különbözött a mi papjainkétól, hogy bővebb volt; de azt mondják Erdélyben a ref. papok is olyat használnak, — állott fel a szószékre. Imája hosszú volt, sokért kellett hálát adni istennek, ki a szeretet evangéliumát a római perfidia dacára is mindig jobban terjeszti. Ima után nem mondott áment, hanem a miatyánkot azzal mintegy összefoglalva, csak ennek a végén. Azután felvette a textust a Károliféle bibliafordításból : Efez. 2, 19 „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem a szenteknek polgártársaik." E jól választott textus felolvasása után előadta bevezetésében az unitárius vallás történetét Magyarországon; mondá, hogy a déli vidékeken és az Erdélyhez kapcsoltrészekben hajdan unitárius püspökségek is voltak, de elüldöztettek vagy más felekezetekbe olvadtak. Pedig az üldözést nem érdemelték, mert a nagy keresztyén családnak bizonyára tagjai ők is. Es itt kifejtette miben áll a keresztyénség, 1-ör az isten hivésében és'szeretésében, 2-or a felebaráti szeretetben, 3-or az Ur Jézus Krisztus követésében. Miután a beszéd, mint hallottam, már sajtó alatt van, tartózkodom még csak részletezésébe is bocsátkozni, nehogy a htitelen emlékezet után hibás