Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-30 / 22. szám

igazak: nem azon csudálkozom én, hogy 10 évig, hanem 10 napig is tudták szenvedhetni, mert ez emberi erőt meghaladó szenvedés. Azt mondá az érdemes követ ur, hogy a prot. papok is megsértik néha a kath. vallást. Jó, ha történik, lakoljon a bűnös ! De nem is panaszkodhatik a clerus, hogy elégtételt nem kapott volna, mert ki nem emlékszik arra, hogy épen I. Leopold királyunk dicsért idejében csak egyszerre is 40 prot. papok hurcoltattak el láncon a nápolyi gályákra? s Anna angol királyné, — ki pedig szövetségese volt az austriai háznak,— miután a barátságos közben járás nem használt, egy flottát küldött ki, s Byny angol admirálnak Nápoly városa ellen szegzett ágyúi fenyegetőzésére lehullván a rabláncok a 40 prot. papról, Angliába vitte őket. Az ujabb időkből is lehetne, jelesen egy nem régiben Gömörmegyében történt példát felhozni arra, hogy a r.katholikus clerus ellen bár csekélységet vétett református papot megbüntettek. Csak az a baj, hogy az elégtétel adásban nincs viszonosság; mert nagy ritkaság az, hogy az evang. vallást sértegető r.katholicus papok megbüntettetnének ! Végre azt hozza fel a kalocsai káptalan követe, hogy talán az angol parlamentben sem fordul elő soha a vallás dolga. De a mi ott hiba, itt sem virtus az. S Angliában is ugyan az a baj, hogy az úgynevezett hohe Chirche papjainak igen sok pénzük s jószáguk van; de már ott sem tart sokáig. Mi a dolgot illeti: hogy merte a nagyváradi püspök placetum regium nélkül elbocsátani a kérdéses levelet ? Láttam én ezelőtt egy néhány évvel a pápának egy jubileumi indulgentialis bulláját, még erre is amúgy szárazon csak az volt irva: „praesertim bulla in quantum juribus regiis non adversatur placetum regium tribuit. S a nagy váradi püspök mért nem irotta ezt oda ? Mikor ezen pásztori levelet Írnokaim a diktatúráról elhozták, s annak homlokán ezen szavakat olvasám: „Lajcsák Ferenc isten irgalmából nagyváradi püspök, Krisztusban szeretett híveinknek, istentől a mi atyánktól áldást stb. Aztán pedig annak tartalmából azt olvasám, hogy papjait és híveit arra inti, hogy a protestánsokat gyűlöljék, nyomban meggyőződtem arról, hogy azon pásztori levélnek már felhívó szavainál sem lehet nagyobb satyrája és scandaluma a Jézus vallásának! Eszembe jutott szt. Máté könyvének azon helye, hogy midőn a farizeusok kérdezék üdvezitőnket: Mester! mit tartasz a Mózes törvényeiről, s mi afőtörvény ? — azt felelte: szeresd az istent teljes szivedből, ez az első és legfelsőbb parancsolat. A másik ehez hasonló : szeressed felebarátodat mint tennen magadat. Mondják meg a főt. urak, miként parancsolja a nagyváradi püspök pásztori levelében, hogy papjai és hivei az evangélikusokat ugy tekintsék mint napkeleti Indiában a braminok a szegény páriákat, kiket csak illetni is vallásbeli tisztátalanságot okoz. — A szeretet istenének nevében kérdem, rz ő irgalmából lett nagyváradi püspököt, hogy „Istennek a mi atyánknak nevében" mért parancsolja gyűlölni és kerülni a protestánsokat ? Vájjon, hogy most egyebet elhallgassak : a Ferenc revolutionak azon vulkánját, mely minden trónt, vallást és oltárt végfeldöntéssel fenyegetett, — nem a prot. nemzetek ojtották-e el ? vájjon Portugalliát és Spanyolországot ezen legkatholikusabb országokat, a clerus arany bányáit nem Angliának kincsei és bayonettjei mentették-e meg Napoleon rabigájától ? Napoleont, ki elég oktalanul a róm. pápát fogságban tartotta, főkép nem a prot. ész, pénz, és fegyver buktatta-e meg? ama Napoleont, ki midőn 1811-ben Belgiumban utazott, s előtte, azért mert excommunikálva volt, a belgiumi fő clerus nem papi, hanem csak polgári ruhában udvarolt, azt mondta: „Hol van papi ruhátok ? azért nem vettétek fel, hogy a római pápa engem excommunikált ? . . . Mi jussa volt neki arra ? ! Takarodjatok szemeim elől! mig némely dolgaimat végzem: azután, mint isten a zsidókat, szétszórlak benneteket a földön." Napoleon oly ember volt, ki igéretét meg szokta tartani. Mi lett volna a clerusból, ha sok ezer protestánsok a lipcsei és Waterlooi örök emlékű csatatéren, elhullásukkal s vérük ömlésével tönkre nem tették volna ? Ez-e a köszönet ? ez e a háladatosság ? Vigyázzon a clerus, hogy ily bánásmódja a jövendő veszélyek alkalmával a protestánsokra nézve tanitó példa ne legyen !... Azt mondja egy helyen pásztori levelében a nagyváradi püspök, hogy a gyermekekbe korán kell a vallást csepegtetni, hogy a hazának jó polgárai legyenek. — Ez igaz; s az evangélikusok tudják, hogy a kath. hit ezernyi ezer jó polgárt nevelt és nevel a hazának. De hát az evang. vallás nem nevel-e és nevelt ? Nem azt tanitja-e azon vallás is, hogy „féljed az istent, tiszteld a királyt." Roszabb polgárokat nevel-e ez a vallás a hazának ? Nézzen mindenki Európa mappájára, s elfogultság nélkül Ítéljen! ott hol protestánsok együtt polgárok és katonák a katholikusokkal, velük együtt egy csatasorban állanak: nemde együtt rontanak az ellenség kartács-záport szóró battériáira, s ezekre vagy együtt tűzik fel közös királyuk zászlóját, vagy egy testhalomra rakva, együtt alusszák a halálnak azon hosszú álmát, melyből még senki sem ébredt fel, hogy hírt hozzon azon sirontúli sötét országból, melyről a papok oly keveset tudnak mint mi laikusok. De itt e földön, azt mondja a n.-váradi püspök, hogy béke ölében a katholikusoknak a protestánsokat szeretni, s egymás karjai közt nyugodni, isten előtt nem tetsző dolog! s támogatására azon pásztori levélnek azt is hallottam felhozni, hogy igen szép és szelid szavakkal van szerkesztve. De annál nagyobb méreg lappang alatta, s csak olyforma vigasztalás az, mint midőn Julianus apostata, kinél különben aligha ült valaha jelesebb fejedelem a római imperátori székben, keresztyén alattvalóit nem bántotta, nem üldözte, hanem semmiféle katonai és polgári hivatalokra nem alkalmaztatta őket, s midőn eziránt panaszkodtak neki, azt felelte: „non ego vos