Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-23 / 21. szám

parancsol az idő, a helyzet, hogy e miatt még a bizottsági munkálatok alapján hozott határozatok is, nagyrészben magukon hordozzák az elhamarkodás bélyegét. Jobb előre beismernünk ezen igazságot, mint megszégyenülnünk, ha documentisáltatik. A zsinatnál ellenben a követek hÓDapókig együtt levén, minden egyes kérdést, mind bizottságilag, mind gyülésileg, minden oldalról megvitathatnak, s megvilágosíthatnak. E mellett lelkészi állomásaink betöltésének rendezése egyházszervezetünk sok egyéb kérdéseivel oly szorosan egybefügg, hogy külön, és mégis helyesen, aligha lenne megoldható. Reformra pedig in capite et membris mind az illetékesség, mind a célszerűség még inkább megkivánja a zsinati tárgyalást. A superintendentiák ezen kérdésnél csak a magok körében intézkedhetnének; pedig nemcsak kivánatos, hanem szükséges is, hogy a suporintendentiák egyöntetű eljárása szabadabb útat nyisson a lelkészek előtt az egyikből a másikba átmehetésnek. Ezt nemcsak a lelkészek, hanem főként a gyülekezetek erkölcsi érdeke is követeli. Egyöntetűvé a lelkészválasztás szabályait ismét csak zsinat teheti. Hogy a superintendentiáknak a jelenleg szokott módoni érintkezése mily öszhangzatot eredményez: erre a sok példa közül elég legyen fölemlítenem a Czelder ügyet, és a főiskolai szünidők kérdését, melyekben az öszhangzat érdekében három-négyféleképen határozánk. Az élet azt mondja: a lelkészi állomások kérdését gyökeresen kell reformálni. A jog és célszerűség szempontja meg egyaránt azt követeli, hogy a reformálás zsinaton történjék, A zsinatig, melyet sürgetni mindegyik superintendentiánk hivatva van, szükséges hogy jóakaratú eszmecsere által az irodalmi téren is tisztáztassanak a kérdések. Ez célja ezen soroknak is, melyeknek irója az apostol szavai szerint sem telhetetlenség okáért nem mond valamit, sem az emberektől dicsőséget nem keres: hanem a föltett kérdés tárgyalásánál egyedül csak azon egyetlen célra, gyülekezeteink vallás-erkölcsi emelkedésére tekint. I. Van egy alapunk, melytől keresztyéni nevének megtagadása nélkül a zsinat sem távozhatik el: ez a biblia. Ezen egyetlen alapból, „melyből kell tanulnunk az ekklézsiáknak is reformálását és igazgatását," indulok én is ki a föltett kérdés tárgyalásánál. Kánonainkra, csak mint a lelkészi állomások betöltése történelmi fejlődésének forrásaira leszek figyelemmel. A sz. irás az evangelium hirdetői-lelkipásztori állomás betöltésére nézve Csel I. 15—26. azt tanítja, hogy a megüresült apostoli-evangelium hirdetői állomásra, a jelen volt tanítványok serege előállított két férfiút, és az imádkozás és böjtölés után vetett sors döntötte el, hogy ezek közül melyik legyen az apostol. Csel. XI. 22 szerint pedig az antiokhiai gyülekezetbe a jeruzsálemi gyülekezet által küldetett Barnabás. Csel. XIII. 1—2. szerint meg az antiokhiai gyülekezet választotta el Barnabást és Saulust, bogy Cyprusfean az evangeliomot hirdetnék. A Csel. VI. részében leirt választási esetet a lelkészi állomások betöltésénél kiindulási pontul épen nem veszem föl 5 mert itt a gyülekezet ma világiaknak nevezett elöljáróinak, a diakónusoknak választásából van szó, kiket az apostolok épen azért választattak, mert az evangeliom-hirdetök tisztével összeférhetlennek látták a gyülekezet anyagi ügyeiről való gondoskodást. Az evangeliom-hirdetö választásának módjáról a fölhozott tételek közül a Csel. I. 15—26. szól legvilágosabban. Arra nézve, hogy az evangeliom-hirdetők mi célra rendeltettek, már sokkal számosabb és világosabb utasítást találunk. Ilyen egyebek közt Efez IV. 11, 12., hol az mondatik, hogy a pásztorok rendeltettek: „a szentek egy testbe való kötöztetésekre, a szolgálatnak munkájára, és a Krisztus testének építésére.t

t

Hogy a pásztorok által ezen cél elcrettessék, erre nézve intézkedőkké Pál majd az egyházi véneket teszi, Csel. XX. 28. mondván az efezusi véneknek : „Viseljetek gondot az egész nyájról, melyben a szent Lélek titeket vigyázókká tett az Isten anyaszentegyházának legeltetésére;" — majd ogyenesen Timotheushoz, mint püspökhöz intéz e tekintetben fölhívást II. Ti m. IV. 3. mondván: „Lészen oly idő, melyben az igaz tudományt el nem szenvedik, hanem az ő kivánságuk szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mivel hogy az ő füleik viszketnek. De te vigyázz mindenekben." — Timotheust bizza meg Pál annak foganatosításával is, hogy: „az egyházi szolgák, kik jól forgolódnak, kettős tisztességre méltóztassanak, főképen pedig azok a kik munkálkodnak a tanításban és beszédben." Hogy Timotheus ezen megbízás foganatosításában tehessen valamit, a tanításban munkálkodó egyházi szolgák fölötti rendelkezésben ellenmondhatlanul kellett, még pedig nevezetes befolyásának lenni. S hogy volt az evangeliom hirdetők főbbjeinek ily rendelkezési befolyása az egyes gyülekezetekbe bocsátandó egyházi pásztorokra nézve, bizonyítja egyebek közt Pál ama kérdése II. Kor. XII. 17 : „Avagy azok közül, a kiket hozzátok bocsátottam, megfosztottalak-e titeket?" „A ki a juhoknak akiokba nem az ajtón megyen, hanem másonnét hág be, lopó és tolvaj az. A ki pedig az ajtón megyen be, a juhoknak pásztora az. En vagyok amaz ajtó, én általam valaki bemenend, megtartatik." Ezt mondja Urunk. Nekünk, midőn arról beszélünk, hogy a pásztorok miként men jenek be a nyájhoz, ezen szavakat elfelejtenünk nem szabad. Urunk az ajtó, az ő tudománya, más szóval az ujtestamentom tanítja megismernünk az ajtót, melyen a pásztor a nyájhoz meliet. A ki a lelkipásztori állomások betöltésének kérdésénei máshol keres kiindulási pontot, az a voltaképeni ajtót elkerülte. A komjátii kánonok a gradualis promotiónak és a gyülekezet beleegyezésének határozatlan szavakbani kikötése mellett, teljesen a senior kezébe adják a lelkészi állomások betöltését. II. Cl. Can. VI. VII. A gelei kánonok még határozatlanabbak. A XXII. kánon szerint sem az esperes az egyház, sem az egyház az esperes beleegyezése nélkül nem állithat be lelkészt. Hogy melyik