Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-28 / 13. szám

KÜLÖNFÉLÉK* A pécsi néptanítóknak már is lehet okuk örülni, hogy a clerus tói megszabadultak, mert a város, mihelyt az iskolákat átvette, a tanitók fizetését 400 frtról 700-ra emelte. *'A lapok azt írják, hogy Kecskemét városában évenként 7500 játék kártya fogy el. Vájjon az ottani könyvárus elád-e évenként bár félennyi kötet könyvet ? * Még ilyet nem olvastunk a vallásszabadság idejében. A „M.—Á." mart. 20. száma irja: „A méltóságos Jekelfalusy Vince (sz. fehérvári) püspök ur kormányzata alatt álló egyházmegye parochiáinak száma 92, melyek lakósága összesen 225,519 lélekre rug. Ezek közül 168,707 kath. 68,105 lielv. hitv. 9389 zsidó." — Már ez csak mégis hallatlan impertinentia, mely a szent hierarchia minden reális haszna nélkül vérig sérti a protestáns embert! Hát a protestánsok és zsidók is a kath. püspök kormányzata alatt állanak ? Nem szégyenli azon szent újság önmagától bár, miután mástól semmit sem szégyenl, ily dolgokat kinyomatni ? ! Olvasóink jó izléso ellen vétünk talán, de még sem tehetjük, hogy ezt a maga nevén szemtelenségnek ne nevezzük ! ^Dogmatikus kérdés a római theologus ok hoz. Közelebbről történt Pozsonyban, hogy midőn egy pap misézett, a kehelybe bor helyett véletlenül kénsavanyt töltött, mellyel magát megmérgezte. E sorok irója egész életét az igazság keresésére szentelte, s ez alkalmat sem mulaszthatja el, hogy ne tanuljon valamit azoktól, kik az absolut igazság birtokában vannak. Először tehát azt kérdi, hogy vájjon az a pozsonyi pap töltött-e a bornak vélt szénsavany közé vizet, a mint az egyház elrendeli, vagy talán azon egyénnel tart, ki tisztán issza a bort? Ezt pedig azért kérdi, mivel a kénsavany a viz hozzájárulása által oly zajosan felpezsdül, hogy okvetlenül magára vonja a figyelmet. — Másodszor: arra emlékszünk, hogy a scholastica foglalkozott azon nagy fontosságú kérdéssel, hogy ha a megszentelt ostyát az egér megeszi, vagy az átváltozott borból légy iszik, ezen állatok gyomrocskájába is maga Krisztus megy be, s ép ugy imádandó, mint midőn a pap a szentségtartóban felmutatja. Perrone a hires római theologus irja: „Ut minimé Deum dedecet praesentem esse muri, cani, sordibus, ita vei Christi corpus dedecet reperiri aut in mure aut in sordibus" (T. VIII. §. 150). Arról is olvastunk, hogy ha az áldozati borba méreg vegyül, azért az nem kevésbé lesz a Krisztus vére. De a pozsonyihoz hasonló esettel nem emlékszünk, hogy találkoztunk volna a casuisticában. Kérjük tehát a „Religio," „M.—A." és „Aut." szent férfiait, mondják meg nekünk, vájjon a consecratio alatt a szénsavany is átváltozott-e vagy nem, s igy urfelmutatásánál a közönség a szénsavanyt imádta? Ismételve kijelentjük, hogy c>sakis az igazság megismerésére irányzott buzgó törekvésünk vezérelt e kérdés feltevésénél. Honny sóit qui mai y pense! *A „Religio" szerkesztőt cserél. Ezelőtt néhány hónappal egy vidéki lelkész ismerősünkhöz t. V. J. úrhoz volt szerencsénk, kivel többek közt az ultramontan sajtóról is beszélgettüuk. Akkor kijelentém előtte, hogy Pollák ur aligha sokáig fogja vinni a „Religio" szerkesztését, mert oly álláspontot foglalt el, mely senkit ki nem clégit. A „M.—A." és a Palásthy féle magatartás teljesen megfelel a reactionarius főpapok kívánságának; az „Aut." kielégíti a kisebb papság azon részét, melynek kell ugyan az egyházi önkormányzat, de ugy, hogy a püspöki absolutismus épen fenmaradjon; a „Századunknak" pedik épen erős pártja van azon mívelt világiak sorában, kik a szabadságot komolyan akarják, s a papot megkülönböztetik a vallástól. De hát Pollák ur pártja kikből áll ? 0 legjobban tudja, hogy a római hierarchiában a püspök oly magasan áll a kanonok fölött, hogy ez még fel sem pillanthat rá, a püspöknek absolut hatalma van fölötte. Es ő mégis szellőztetni merte a püspöki udvarok titkait, emlékezett udvaroncokról, kik a püspök hatalmát bitorolják, nepotismust űznek; említette azt is, hogy a püspökök gazdag jövedelmeiket nem használják mindig egyházi célokra, stb. O azt is jól tudja, hogy a püspök dolga az alárendelt pap előtt nem bírálat tárgya. A birálgatást a püspök sokáig nem is tűrhették oly embertől, kivel parancsolhatnak. O a régi rendszert minden pontjában fenn akarta tartani, csak azt sürgette, hogy a hatalmat kezelő emberek legyenek jobbak, mert ha a közönség látja, hogy a püspöki absolutismus mellett is virágzik az egyházi élet nem fogrészt követelni az egyházi hatalomból,—ha tapasztalja, hogy a főpapi roppant jövedelmekből nagyobb összeg fordittatik eredeti rendeltetése céljára, szegényebb egyházak és iskolák fentartására, nem fog arra gondolni, hogy uradalmak kezelését magához vonja. Ez minden esetre már ennyiben is dicséretes törekvés, csak az a baj, hogy a 15. századbeli zsinatok óta folyvást hangzik sok jó szándékú férfi ajkáról — a legkisebb eredmény nélkül. Luther is hasonló nagyon mérsékelt álláspontot foglalt el kezdetben, de fellépésének sikertelensége s a pápák és püspökök folytonos visszaélései arra ösztönözték, hogy mélyebben tekintsen a baj forrására. Es ugy találta, hogy az ok magában a hibás rendszerben van, melynek természetes kifolyásai a hibás emberek. Akkor a reformatori elem, mely a 4. század óta folytonosan fentartotta magát arómanismussal szemben, vele együtt kilépett az ősi egyházból, s két és fél századon át ugylátszott, hogy a pápaság belső támadás ellen örökre biztositva van. De a mult század vége óta ismét maga a rendszer lett a birálat tárgya, s mai napság a papismus jó formán azon két dolog közül kénytelen választani, hogy vagy lényegesen módosítsa, democratieus alapra fektesse szervezetét, vagy két felé szakadjon. Most már késő azt mondani, hogy a papok legyenek erkölcsös, jó e.uberek, mert a reformatori elem ismét kierősödött a római egyházban, s a szervezetet kívánja oly jóvá tenni, hogy a hatalom kezelői ne lehessenek roszszak, — Így állunk, — és ezért nem támaszkodhatik Pollák ur töiekvése sem az alsóbb clerusra, seni a világiakra. Egyébaránt e sorok irója, ki egyszersmind a közelebbi számban foglalt kérdésnek is feltevője, a maga részé-