Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-21 / 12. szám

állam egymáshozi viszonya szentesitett, egyszersmind tiltakozik minden változtatás ellen, mi a sokaság előítéletét sérti: „Mit mondana a nép a papról, ki neje és gyermekei jelenlétében szolgáltatná ki a misét. A bíráknak kötelessége egy ily botrányos felebbezést visszautasitni." Ezután a közügyész mondott egy fényes és szabadelvű beszédet. Nem akarom teljesen közölni e beszédet; a hely igen szűk erre. Mint Catuca ügyvéd, ő is azt bizonyította, hogy a törvény előtt minden polgár egyenlő s miután az állam az egyháztól el van választva, a papot csak mint polgárt szemlélheti. A catholica egyháznak jogában áll vallásos szertartásait oly fényesen végezni a mint csak neki tetszik, az állam pártfogolja ép ugy mint a többi vallásfelekezeteket; de nem kell engedni, hogy az állam ujjat húzzon. A házasság tisztességes ugy is mint tisztán polgári szerződés; ha a felek e mellett még a papi áldást is óhajtják, jogokban áll kérni; de ez teljesen magán érdek, a lelkiismeret dolga s mint ilyen nagyon ajánlatos is. A nép előítélete lassankint kihal, ha látja, hogy a papok tisztességes családapák. Részéről ő inkább tiszteli a papot, ki nejét vezeti karján, mint ki ágyasát. A látványt, mit e beszéd idézett elő, nem áll hatalmamba leirni. A közönség csak hogy el nem nyelte tekintetével az ügyvédet, mig a felkiáltások gyakran oly hangosak voltak, hogy alig lehetett figyelemmel kisérni a beszéd folyamát. A végén kalapjaikat magasra emelték, hangosan éljeneztek, tapsoltak mint valamely színház lelkesült közönsége. A tüntetés hosszas és zajo3 volt, a papoknak nem állott hatalmokban elnémitni, s tömegesen tódultak a közügyészt üdvözölni s néki köszönetöket nyiivánitni. Mi lesz az ítélet előre nem tudom határozottan megmondani; de tekintve a közvéleményt a bírák múltját, érzületét, nem kételkedem, hogy a papok házasságát a törvény legfensőbb helybenhagyása is szentesitendi. A „Pungulo"ban ez áll: Bizonyára az eset/onem marad minden befolyás nélkül szokásainkra, s nagy erkölcsi haladást mutat azon papok magaviseletében, kik képtelenek lévén, vagy nem akarva a természetet erőszakolni, a törvény oltalma alatt többre becsülik a törvényes házasság örömeit, mint illetlen összeköttetések botrányait. A „Times" következő cikkel kiséri ez értesítést: Gyakran mondták, hogy a róm. kath. egyház reformálása Olaszországból fog kiindulni; mivel itt a mivelt osztály nagyobb ellenszenvet érez az egyház fegyelme, gyakorlata és szelleme ellen, mint bármely más országban, mig másfelől a tan iránt sokkal közönyösebb, hogy sem a protestantismusért elhagyná. A mivelt olasz óhajtja hogy maga alkalomszerüleg, neje és gyermekei pedig rendesen is, ugy tiszteljék az istent mint ahogy őseik tisztelték. A heves theologiai vitákat nem állhatja, a conciliumok liatározványai pedig semmi hatást sem gyakorolhatnak azon férfiakra, kik jól tudják, hogy ugyanazon gyűlések hasonló készséggel állították volna meg a boszorkányság és az astrologia igaz voltát is. A olasz megtűri a legújabb legendát is, mi a népnél hitelre talált, mert képtelennek hiszi magát, a hagyományos hitből kiválasztani, mi igaz és eredeti s mi babonás hozzáadás ? Mit Olaszhonból várhatunk nem valami uj egyház, uj tan, vagy uj isteni tisztelet. Az egyház római és catholica marad a pápával élén, a hierarchiának megmarad régi működési módja. Meglehet egyetlen szertartás sem változik meg, mindent a régi nevén fog nevezni s a clerus megelégszik, szavakat dolgokként venni. De azért a papi hatalom bukása nem lesz kevésbé teljes, s az ott érvényre emelkedett forradalom hatását kiterjeszti mindenüvé, hol csak a kath. egyház működik. Cavour működésének eredményét már láthatjuk a pápa magatartásában, mit a világi kormányokkal szemben elfoglalt. Tiz évvel ez előtt a pápa tekintélyes terület souverainje volt, politikai befolyása, nem is említve a szellemit, egész Olaszországra kiterjedt. A pápa ez időben egy sorban állott a földi uralkodókkal, s hivatásával való viszszaélésnek tekintette volna tőlök megválni. Most csak kis töredéke van meg birtokainak s emberileg szólva kétségtelen bizonyos, hogy néhány év múlva ezt is elveszti. A róm. egyháznak azonban feje marad és sok tekintetben a legfontosabb személyiség a világon. Szellemi tekintélye, a tisztelet, mely hivatalához kötve van meglehet még növekedik ; de világi hatalma véget ér. Egy zuáv sem viseli egyenruháját, egy rendőr sem engedelmeskedik titkárjai parancsának, nem veret pénzt, nem ad útlevelet. Bár tiltakozik is e feltevés ellen, a pápa jól látja ezt s már készül megtenni a legjobbat mit helyzetében tehet. A hivő világiak sokaságának veti karjába magát, s elleneit saját politikájának merészségével előzi meg. Ne csodálkozzunk, ha az egyház kevés idő múlva a democratia és a népjog védőjének hirdeti magát, a monarchia és nemesség elévült eszméivel szemben. Vannak azonban más reformok, melyeket korunkban létre kell hozni, melyeket az egyház sem kezdeményezni sem önkéntesen elfogadni nem fog. Ezek között a legfontosabb, mit a continens legderekabb férfiai, az egyház leghívebb barátai közül is sokan rég óhajtanak, a papok házassága. A papok nőtlenségét ugy tekintik, mint azon pápai systemának, mely századokig uralkodott, leglényegesebb elvét. Ezt ellenei és barátai egyaránt bevallják. A jó katholikus szükségesnek gondolja, hogy a pap legyen ment a világi gondoktól, a férfi kivánságokot fojtsa el. Mint magányos férfi könyebben engedelmeskedhetik főnökének, jobban szolgálhat a szellemi hadseregben, készebb menni hová küldik, tenni a mit rendelnek. Igaz az őszintén hivők seregében mély, jelenleg talán legyőzhetetlen ellenszenv uralkodik a házas pap iránt; azt hiszik, a szent teendőköt képtelen végezni bizonyos tisztátalanság miatt, mi a férfi kívánságok kielégítésével jár. Egész nemzedék megy sírba mig ez előitélet kihal, s talán még a jövö századba is áthat. Nem csoda tehát ha sokan, még azok is kik oly érzelmektől mentek s azt hiszik, hogy az egyház a fegyelem tágításában csak nyerhet, e változtatástól vissza rettennek s elhitetni igyekeznek magokkal, hogy a dolgok jobban állanak, mint valósággal állanak. Más felöl azonban a protestánsok és az egyház elle-