Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-07 / 10. szám

csak e célra készített kehelylyel, és a tény különben is ismeretes, mint némely ezen iratban közlött tudósítások bizonyítják. Az ellenzék főként arra támaszkodik, hogy nem lehet bebizonyitni, hogy az ilyen felfedezett hitformákat valósággal használták. Ez nekünk természetesen főleg azért nem lehetséges, mivel az ellen reformátiói bizottság jegyzökönyveit kezeinkbe nem adják ; de ama hitformák azon kor nézetébe oly jól beillőnek, hogy épen nem kételkedünk a felől, hogy valósággal használatban voltak. Csak a következőt teszszük még hozzá — mond Pescheck : ama hitformák nem általánosan, hanem csak némely szerfelett buzgólkodó ellenreformátorok által egyes helyeken és csak közönséges embereknél alkalmaztattak. Hogy a gyanú a jezsuitákra esett, mint a kik terjesztették volna ezeket az áttérők elé: azon épen nem lehet csudálkozni, mert az egész ellenreformatio ügye az ő kezökben volt. De még is örömmel teszszük hozzá azt itt, hogy midőn az országban néha lejebb álló szerzetbeliekre bizták az ügyet, hihető, hogy a kérdéses hitforma példánya olyan helyről való, hol nem épen magok a Jezsuiták működtek. Ha Giefers és Fábián ur Pescheck ezen előadását olvasnák, eloszlanék azon aggodalmuk, mely a miatt támadt, hogy a hitforma készítése a „szegény,, szerencsétlen jezsuitákat terheli." Vegyük ezekhez még Burius János korponai luth. lelkész nyilatkozatát, ki a 17 lutheránus lelkész áttérését illetőleg ezt mondja : azon időben e hitforma még nem létezett magyarhonban, hanem régente Morva- és Csehországban volt használatban ama híres és ismeretes reformatio végén, és a mieink száműzetvén, annak cseh nyelvű szövegét magokkal behozták és I. L. latinra fordította azt, de bizonyos személyes gyűlöletből történt, midőn, nem tudom ki által, sajtó utján közzé téve lön — mintha az Magyarhonban tétetett volna le, — Gressner Illyés néhai besztercebányai pap neve állott alatta. De a mit ellenségei mondottak : mi igaznak tartsuk-e ? Bizonyos ugyan, hogy Gressner, ki a besztercebányaiak előtt tekintélyes és ahomileticai tanulmányokban kitűnő jártasságú férfiú volt vallásunkat a római pápaival cserélte fel, de hogy az uj katholikusok e hitvallására akár Gressner, akár mások megesküdtek volna: nincs épen nyilván. " Reiser Antal pozsonyi, majd öhringeni lelkész ép ugy 22 cikkelyre osztva adta ki az átokmintát 1678-ban, mint Lányi két évvel előbb, s ez utóbbitól egészen függetlenül. Reiser müve ujabban lenyomatott 1860-ban, Lipcsében. Egy évtized múlva, 1688-ban Rango Tiburti us Konrád stettini lelkész adta ki a hitformát „Svecia orthodoxa" című munkája 349 s következő lapjain : „Pápistaságra tért uj katholikusok hitvallása Magyarhonban" címmel. Mivel a forrást, honnan e hitvallást merítette, meg nem emlité, több tartományokban de különösen Svédországban annak hitelességét kétségbe hozták. A hitforma hitelességének bebizonyítása volt tehát célja azon müvének^ mely 1689-ben megjelent Stettinben ily cimmel : „Egy pillantás a pápai iszony feneketlenségébe." Ebben megemlíti, hogy R e i s e rtől vette a szöveget, mert Lányi munkáját csak műve bevégeztével kaphatta meg. A hitforma tanairól igyekszik bebizonyitni, hogy azok valósággal a pápai egyház tanai. Hivatkozik a trienti zsinat végzéseire, pápai jogra, bullákra, kátékra, köztekintélyü kath. írókra, missalékra, breviáriumokra, hymnusokra, processiói beszédekre, közgyakorlatra, és kimondja, hogy a hitforma tantételei a római egyházéival tökéletesen megegyeznek. És R a n g o e nézetét némely katholikus irók osztják pl. Jordánszki, (140. lapon) mert megengedi, hogy — ő szerinte — Lányi az anyagot némely polumisáló római kath. íróktól vette, csak hogy — úgymond — „pók módjára méreggé változtatta a virágnedvet." Már G i efers s utána Fábián ur semmit el nem ismernek ebből, sőt Giefers, ki megjegyzendő, hogy Jordánszkit nem olvasta, minden tételre azt mondja, hogy az isten káromlás. Fábián ur a többek között igy nyilatkozik : „ez azon elhírhedt hitvallás, melyet Lányi György állítása szerint a protestantismusból visszatérteknek kell vala Magyarhonban letenniek, s mely, hogy címével is nagy zajt üssön : „Átok-minta" cím alatt folyvást tartja magát Némethonban," a katholika egyház gyalázása s rágalmazására. A kath. irók leginkább a 4, 5, 6, 9, 17 és 20-ik tételeket idézik, mint olyanokat, melyekből azt mutogatják, hogy a hitforma sem a kath. egyház, sem a jezsuiták hitvallása nem lehet. Fábián ur igy nyilatkozik: „a legbornirozottabb fej a világ legelvetemedettebb népének kell, hogy tartsa, ki ily irtóztató, istenkáromlások — s esztelenségekkel teljes hitvallás letételét kivánhatá." Különösen a 9 és 17. tételek egybevetéséből húzható következtetést tekintve, azt mondja G iefers ingerülten: „több, mint ördögi gonoszság kell ahoz, hogy valaki ily tanokat koholjon és azokat a jezsuitákra fogja." Jordánszki pedig a nevezett 17 és 9-ik tétel összevetéséből vont következtetést deductio ad absurdumnak nevezi (142 lap). Ugyanis a 17-ik tétel igy hangzik: „nagyobb tiszteletre méltó szűz Mária magánál a Krisztusnál, az Isten fiánál;" a 9-ik tétel pedig ez: „bármelyik római áldozár nagyobb szűz Máriánál," melyekből tehát az következik, hogy mindenik áldozár nagyobb tiszteletre méltó mint Krisztus az Isten fia. Igaz, hogy ez képtelenségnek látszik, de mégis ugy van a róm. katli. egyház tana szerint. Sőt a hitforma még nem mond eleget, mert tulajdonképen nemcsak Máriánál és a Krisztusnál nagyobb az áldozár, hanem még az Istennél is nagyobb, mert az áldozár oly roppant csudát tesz, minő a világteremtetése óta soha nem történt, sőt a mely állítólagos nagyszerűségében a világegyetem actusát is felülmúlja; a mennyiben ennél a mindenható Isten volt az, a ki legyen szónál fogva azt előállította; az átlényegülő s n é 1 pedig a papnak (tehát embernek) megszentelő szava állítja elő azt, aki által Isten — az uj szövetség tanítása szerint — az összes világegyetemet teremtette! még pedig épen azon testben állítja elő, mely szűz Máriától született és a