Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-09 / 6. szám

Az ultramontanismus az ö középkori, minden szellemi szabadságot elnyomó elveiből még egy jótát sem vont hivatalosan vissza, és ennélfogva valahányszor a reactio győzelmével fejét felemelheti, első gondja a szólás- és irásszabadságot elnyomatni és az ellenvéleményüeket silentiárusokká tenni. Olyankor nekünk, kik a szabadság mellett harcolunk, hallgatnunk kell, mert muszáj hallgatnunk, a muszáj pedig, amint Jókay barátunk jelesen megmagyarázta, nagy ur. Mennyi és mekkora msolentiákat kellett nekünk éveken keresztül elnyelnünk, anélkül, hogy azok ellen szót emelhettünk volna; mert még ha néhány évi várfogságot kockáztatandottunk is, szavunk a közönség elé nem jutott volna a censura miatt. Mikor pedig a szabadság ügye kerekedvén felül, az ultramontánok jónak látják vitorláikat bevonva a kedvezőbb szeleket bevárni, akkor ismét hallgatásra intenek bennünket, hogy a beállott szélcsendet meg- ne háborgassuk. Azt kérdem O o én már most: mikor jut ilyeténképen az igazság szóhoz, ha az elnyomatás idején nem szól, mert nem szólhat, a felszabadulás idején pedig nem szól, mert nem látják idején felszólalását ? Pedig ha mi most egész nyiltsággal, minden szépités nélkül keményen szólunk is, még akkor sincs távolról sem visszaadva a régi kölcsön; mert mikor az ultramontanismus kénye kedve szerint piszkolt bennünket, nekünk mukkanunk sem volt szabad; mikor pedig a protestantismus szóhoz jut, akkor már a szólásszabadság üli diadalát, s ellenfelei szabadon emelhetik fel cáfoló szózataikat, senki őket ügyük védelmezésében nem gátolja, ha csak magok nem találják üdvösebbnek a hallgatást, tudván azt, hogy „causa patrocinio non bona pejor erit." Ne vélje azonban senki, hogy ellenmondási viszketeg vezeti tollúnkat. Lapszerkesztői foglalkozásunk alatt elégszer bebizonyítottuk, hogy minket az legkevésbé bánt, ha nem a mienk az utolsó szó. De itt szent elvek és oly örök igazságok forognak kérdésben, amelyeket nem lehet elég sokszor hirdetni, s különösen nem szabad soha hallgatással mellőzni a megtámadásokat, amelyek azok ellen intéztetnek. Mióta Magyarországon az ultramontánok elnyomási eljárásokat szabadon nem folytathatják, és mellettök a többi felekezetek ugy ahogy megélhetnek, minduntalan azt hánytorgatják, hogy mai nap már ők az elnyomottak s ők békét akarnak, de mi protestánsok, nem tudunk bőrünkben megférni, s minden áron zavarokat akarunk előidézni. E vád, ha csak részben is alapos volna, igazi hazafiúi bűnt sütne homlokunkra; mert mi lehet undokabb bűn, mint a hazai polgárok szent békéjét készakarva feldúlni? Ámde épen az választ el bennünket ellenfeleinktől, hogy mig a harc, melyet mi szítunk, távol attól, hogy a polgári egyetértést megháborítaná, inkább arra való, hogy azt megszilárdítsa és biztosítsa, addig a béke, melyet az ultramontánok hangoztatnak, mindent inkább eszközölhet, mint tartós társadalmi nyugalmat, s tulajdonképen nem egyéb mint fegyvernyugvás az ellenfelek esalálomban tartására, hogy időt nyerjenek erőt gyűjteni akkorára, mikor a dolgok kedvezőkké leendenek megdöntésére azon állapotnak, melyet ők, mint elégszer kinyilatkoztatták, csak tűrnek. Gonosz egy manoeuvre az, m.dylyel az ultramontánok mai nap élnek: az encyklika társadalomellenes elveinek, melyek századokon keresztül annyi gyászos eseményeknek szolgáltak forrásul, érvényben tartására a szabadság vezéreszméit, legszentebb jelszavait akarják szerepeltetni. Németországon báró Ketteler, mainzi püspök alázatos önmegtagadással többet nem kíván, mint korlátlan vallásszabadságot, hazánkban pedig annyira megy az ultramontanok nagylelkű lemondása, hogy ők, kik annyi századokon keresztül, mint ecclesia regnans, a protestánsoktól még a hazai levegő szíhatását is elakarták vitatni, most nem kívánnak többet, mint hogy a protestánsokkal egy szinvonalra állítva, nekik is teljes autonomiájok legyen, mint van a protestánsoknak. Nemde méltányos kívánat! Es részünkről nem valóságos elvtagadás volna-e, .ha csak egv szóval is el akarnók másoktól vitatni azt, amiért mi magunk részére, századokon keresztül harcoltunk ? Távol legyen tőlünk annak még csak gondolata ís, hogy valaki vallásszabadságán csorbát ejtetni kívánnánk; de nem lehet feltűnőnek nem találnunk, ha egy r. kath. püspök olyast sürget,