Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-05 / 1. szám

társalgási nyelvül használják ; vagy ha alkalmunk nincs, néhány hó alatt, az illető nyelv hazájában, sokkal többre mehetünk, mint talán néhány évi iskolai leckézéssel. Valóságos időpusztitás könyvekből, vagy mesterektől tanulni azoknak, akik amúgy is célt érhetnek ; idővel pedig nemzetközi tanodák utján, könnyebben hozzáférhetők lesznek, mint ma. Eleget tesz az egyetem, ha megkönnyíti az élő nyelvek tanulását a klassikus nyelvek elsajátítása által, melyeknek segélyével, könnyebb lesz négy-öt uj nyelvet megtanulni, mint egyet azok nélkül. Továbbá képtelenségnek tartottam, s tartom most is, hogy iskolában tanítsanak földiratot és történelmet, kivéve azon elemi iskolákat, hol a munkás osztály gyermekei tanulnak, miután azok később nehezebben juthatnak könyvekhez. Ki tanult ugyanis valaha igazán történelmet és geographiát magán olvasáson kívül '? Maga a nevelésrendszer adjon kedvet a növendéknek, hogy e téren a legvonzóbb pontokat fölkeresse. E mellett az emlékező tehetségen kívül, egyik sem fejleszti az értelmet, legalább oly mértékben tanítva—nem, mint az iskolákban szokták. Ellenben az egyetem az a hely, hova a történet-bölcsészetet be kellene vinni, s hol a tanárok ismertessék meg a tanulóval, az emberiség múltja főbb mozzanatainak okait. Visszatérve a nyelvekre, kimondja Mill, hogy ő csakis a görög- és latinnyelvnek s irodalomnak adna he. lyet, a közönséges tanfolyamban, s miért ? bőven és érdekesen okadatolja. Valamely müveit nyelv és irodalom megtanulása, elsőben is egy nagy értelmi haszonnal jár. A ki komolyan elmélkedett arról, hegy honnan erednek az emberi tévedések : beláthatta, hogy azoknak forrása igen gyakran a szavaknak a tárgyakkal való fölcserélése. Minden nap, minden órán, hallunk mások szájából, s használunk magunk is, akárhány szót, melyekről azt hisszük, hogy értjük, anélkül, hogy valaha tiszta fogalmunk volt volna az általok jelzett dolgokról. Ugy vagyunk az ilyen szókkal és phrásisokkal, mint a mindennap eléforduló tüneménynyel. Okát ritkán tudakozzuk, s nem jut eszünkbe, hogy tulajdonképen nincs tiszta képzetünk róla, s hogy nagy izzadságba kerülne, a benne rejlő fogalmat meghatározni, vagy tudni vélt érteményét más szókkal kifejezni. Mennyit lehet e ferde szokáson, más nyelvekből való szabatos fordítás által javítani, mondanom sem kell. Alig tanúsítja valami fényesebben a görög lángészt, mint az, hogy minden más nyelv ismerete nélkül, az elvont gondolatnak oly fényes remekeit tudta eléállitarii; de azért a görögök sem kerülhették ki az emiitett fogyatkozást. Ama két ragyogó elme, mely a philosophia s szellemi műveltségűnk alapját megvetette: Plató és Aristoteles mindjárt-mindjárt tévútra térnek a szók miatt, összevétik a nyelv sajátságait a természet viszonyaival, s azt hiszik, hogy a nyelvben azonos nevü dolgok, lényegökb'en ís egyazonok. Van Hobbesnek, egy ide taláió, ismeretes és nagy horderejű mondása: „szók böiasaíí kezében játékpénz, bolondokéban készpénz," azaz okos embernél a szó a jelzett tény képviselője ; tudatlannál maga a tény. Hogy tovább fűzzem Hobbes hasonlatát, a játékpénzt inkább veszik olyan gyanánt azok, akik annak külömböző faját ismerik, más szóval, akik több nyelveket tudnak. Es most rátérhetek egy müveit nyelv tudásának másik nevezetes hasznára. Egy nemzet gondolatait, értelmeit s általában jellemét sohasem ismerhetjük meg igazán, ha nyelvét nem értjük; ha pedig népismeretünk nincsen,értelmünk, egész halálunk órájáig szegény, félszeg marad. Nézzük csak azt az ifjút, ki seholsem fordult meg a családi körön kívül. Nem is álmodik róla, hogy valakinek lehessen más eszejárása, mint a minőben ő fölnevekedett, s ha mégis volna, hajlandó természeti gyöngeségnek, vagy neveléshiánynak fölróni. Családja szokásait, elveit, a nemzetéivel azonosítja; s ha másutt netán ellenkező nézetek divatoznának, azt tévedésnek kereszteli. Fel nem képes fogni, hogy emberfia az övétől eltérő uton is elérhesse, vagy megközelíthesse az igazságot. Az ilyen egyoldalúság levágja útját, mind az egyesek, mind a népek haladásának. Nézeteinket s némely eljárásunkat csak akkor tudjuk javítani, ha belátjuk, hogy javíthatók. Azonban csupán csak annyit tudni, hogy mások másként gondolkodnak, mint mi, anélkül, hogy felfognók miért, vagy hogy valósággal minő észjárások van: ezzel csak jobban megrögződik önhittségünk. A haladás abban áll, hogy nézeteinket lehetőleg összeegyeztessük a tényekkel, ezt pedig nem tehetjük, valameddig azokat az egyező nézetek egyszínű üvegén vizsgáljuk. Előítéletes eszméink kiküszöbölésére, nincs tapasztalt orvosszer, mint különböző népek más-más színű szemüvegeinek gyakori használása. Az emiitetettem célra, ránk nézve, kétségkívül legbecsesebbek az ókori nyelvek és irodalmak. A modern civilizált Európának egy nemzete sem különbözik annyira egymástól, mint a mennyire elütnek tőlünk a görögök és latinok. Ha tehát csak az az egy hasznunk lenne is ezeknek tanulmányozásából, hogy őket megérthessük, ez is megérdemelné a fáradságot. De hát nem ismerkedhetünk e meg vejok, újkori iratok által ? Aligha. A mi keveset ez uton rólok tanulhatunk, alig több semminél. Újkori könyveli nem görögöket és rómaiakat állítanak előnkbe, hanem csak elmondják felölök némely ujabb írók nézeteit. A fordítások sem sokkal érnek többet. Ha valakinek gondolkodás és beszédmódját akarjuk kitudni, kérdezzük meg legottan őt magát. Ne bízzuk arra magunkat, hogy más hogyan magyarázza az író értelmét: saját szavaihoz forduljunk, legkivált akkor, ha a magyarázás más nyelven történt. Az újkori mondatszerkezet sohasem adja szabatos értelmét egy görög szerzőnek sem; csak bő körülírással tehetné, mire egy fordító sem adja fejét. Egy szóval, bizonyos mértékben, görögül kell gondolkodni tudnunk, hogy teljesen elképzelhessük a görög gondolkodás irányát, s pedig nemcsak a metaphysika homályos terén, hanem a politikai, vallásos, sőt házi életet illetőleg is (Folytatjuk.)