Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-02 / 5. szám

clubbokban és hirlapokban BZÓVÍVŐ orosz liberalismus is buzgólkodik. Róma. Az érdemjel, melyet a pápa az ö zsoldosainak a pápai szék védelmezéseért ad, egy keresztalaku medaille,melynek négy ágán e szavak olvashatók: „Pius Papa i867.u

a közepén láthatók a tiara és kulcsok e körülirattal „Fideí et virtutiA hátsó oldal közepén Péter apostol fordított keresztje látható ezen devise-vel: „Resurgat fulgentior.'1

Ezen medaillet tulajdonosaik kék szalagon fogják viselni. Genf. Általánosan elismert tény, hogy a svájci protestáns cantonok anyagi jólléte a katholikus cantonokét jóval felül múlja. Ezen megcáfolhatatlan tény egyik alapoka a sok római katholikus ünnepekben keresendő, melyeken minden munka törvény által van megtiltva. A központi kormány most a bajon segíteni akar, de legnagyobb ellenkezésre talál a papok részérői, akik a népnek ugy adják elő e dolgot, hogy a kormány vallási szabadságától akarja megfosztani. A kormány valószínűleg ki fogja vinni, hogy jövőben senki sem fog kényszeríttetni az ünnepek megtartására, és az ünnepeken való dolgozásért senki sem fog megbüntettetni, mint eddig történt. Abbé ilaoer Párisban az aquinoí sz. Tamás templomában mult dec. 9-én Lengyelországról praedikált. Abbé Bauer pesti születésü, kikeresztelkedett magyar isrealita. A „Francé" következő felvilágosítást ad róla: „Abbé Bauer egyike azon egyéneknek, akik leginkább a clerus reliefjében állanak ; az israelita felekezethez tartozott; s midőn áttért, carmelitává lőn. Abbé Bauer tartá ez évben (1867) a tuileriákban a császár és császárné előtt a böjti prédikatiokat." Ez és az ismeretes Hyacint atya most nagy szerepet játszanak a császári udvarban, és épen ugy mint a restauratio idejében történt, a szószéket használják, hogy beszédet tartsanak a kamrákban előforduló napikérdésekről. T .Fi G JL Szerény észrevétel a ref. egyházi egyetemes értekezlet egy határozatára. Tisztelt szerkesztő ur! Már néhány hete, hogy a ref. egyházi egyetemes értekezlet eredménye a nyilvánosság — tehát közvélemény elé van bocsátva. A külföldi lapok, valamint minden életjelt, ugy ezt is örömmel jegyzék fel. A hazai sajtó is megtette hivatalos je~. lentését; de vájjon elég-e ez ? Fölösleges-e megvitatni minden oldalról egy olyan fontos munkálatot, mely hazánk minden hitfelekezetére kiterjesztendő országos-egyházi törvény alapja akar lenni ? Az értekezlet folyama alatt eléggé érezhető volt a különböző egyházkerületek érintkezésének hiánya, a sajtó mellőzése a legfontosabb kérdéseket illetőleg. Óhajtandó, hogy e tapasztalatnak hasznát vegyük. Be fog-e következni ? hiszem; mindenek felett pedig reményiem, hogy a tárgyhoz szólani meg lesz engedve. Az értekezletet általában — és ezt örömmel ismerjük el — a kor igényeinek megfelelő szabadelvüség jellemzi. Van azonban egy pont, a melyre azt kell mondanunk : Homerus etiam... Ez a tömeges áttérést illető tározat (Egyh. és Isk. L. 52. sz.). Hogy mi lehetett itt a vezérelv, nem tudom • a történelem sem múltjában, sem jövőjében — amennyire az emberiség haladásának irányát sejteni lehet — nem, Jogi szempontból védelmezhetik azok, a kik, mint ez meg is történt, az adományozott és közösen szerzett vagyont megkülönböztetik; ámde épen e megkülönböztetés mutatja, hogy az igazság a mérleg két serpenyőjén egyenlően van megoszolva s nincs elegendő alap egy oly határozat kimondására, hogy az egyház közvagyonából a tömeges áttérők semmi részletet sem vihetnek át a másik felekezetbe. Hiszen ha a hagyományozó jogát védelmezzük, ez helyes, de következetesség-e aztán, hogy azt ugyanakkor másoktól megtagadjuk ? Mert az csakugyan nem áll, hogy a közösen szerzett vagyon másé volna, mint a kik szerezték. Szerezték pedig ezt Ők nem mint protestánsok, vagy katholikusok, hogy valamelyik egyháznak kincstárát gazdagítsák vele, hanem mint emberek s főleg keresztények, hogy lelki szükségeik kielégítésére eszköz gyanánt használják. A láthatlan egyetemes egyháznak semmi világi javakra nincsen szüksége, hanem igenis van a láthatónak, az egyes egyházaknak annyiban, a mennyiben az individuumok vallásos növelése azt megköveteli. Ámde a miért ez individuumok talán valamely egyháznak tagjai lenni megszűntek, azért nem szűntek meg emberek és keresztények lenni, éhezni és szomjúhozni az igazságot, s szabad e kivennünk kezökből amaz eszközöket, melyekre mindenütt — egyenlő célra törekedvén — egyenlő szükségük van ? A fődolog nem az, hogy valamely egyház fenállásának és előhaladásának hypothecájául világi javakhoz folyamodjunk, hanem, hogy az egyént oda növeljük, a hol átlássa, érezze, hogy van egy drágább kincs mint a földi javak s annak megnyeréseért ezt örömmel adja cserébe. Tisztelnünk kell az egyénnek azt a jogát hogy lelki szomját abból a forrásból enyhítse, a melyik neki tetszik; s ha talán tőlünk elfordul, mi azzal kárpótoljuk magunkat, hogy midőn bizalmát elveszítettük, földi maradványaiba kapaszkodjunk? Ezt Jézus nem tanította, a ker. vallás szelleme nem követeli s a szabadság — a hol van — nem engedi. Legközönségesebb s egszersmind nagyon találó példát nyújt e tekintetben ma-