Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-22 / 47. szám

bár hitfelekezetiit is tartanak fen, lehetővé teszi valósággal, hogy a ma már létező iskolák fenállhassanak és nem eredményezi azt, mit a t.javaslat eredeti alakjában eredményezett volna, hogy a létező iskolák megszűnjenek, pedig hazánk anyagi szegény helyzete mellett, azokat pótolni nem lettünk volna képesek. E törvényjavaslat mint ma van, a szabad versenyt tisztán és teljesen lehetővé teszi mindazokra, kik azzal élni akarnak, kik meg akarnak felelni azon kellékeknek, melyeknek megfelelniük kell, és viszont lehetetlenné teszi azt, hogy ezen felekezeti iskolák ürügyül használtassanak arra, hogy a népnevelés elhanyagoltassék, és épen azért e tekintetben is meggyőződésem szerint azon középúton marad, mely a miniszter ur által kimondott elvnek egyenes kifolyása. De megfelel azon, a min. ur által kimondott, nézetem szerint igen helyes elvnek is, hogy a gyermekek neveléséről gondoskodni első helyen és mindenekfelett a szülők kötelessége Mert a mint ma a községi iskolák berendezvék, az államsegély, az adóbeli segély csak ott hozatik javaslatba, hol a szülőknek, mint ilyeneknek tehetsége nem elégséges már arra, hogy a nevelés célját előmozdíthassa. / En tehát t, ház ezen t.javaslatot — mint imént is mondám — a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, sőt tán a részletes tárgyalásnál is nem lesz egyetlen egynél több észrevételem. Azonban nem tehetem, hogy egyet meg ne említsek. (Halljuk!) Megjegyzem előre is azt, hogy igen óhajtandónak találtam volna, ha — mielőtt ezen t.javaslat a ház elébe terjesztetett, a mire pedig másfél év alatt lett volna idő — azok, kiknek ha nem is akarom mondani, jogai, — mert részben ezt is mondhatnám — de kedélyeik és lelkinyugalmuk ezen t javaslat által érintetnek, meghallgattattak volna, nem azért, hogy az állam az ő szavuktól tegye függővé rendelkezhetési jogát, hanem azért, hogy rendelkezhetési jogával ugy éljen, hogy mennél nagyobb és szélesebb körben már előre megnyugvás eszközöltessék. Eziránt — mondom — csak sajnálatomat fejeztem ki, sajnálatomat annyival inkább, mert meg vagyok róla győződve, hogy ha az megtörténik, a törvény épen igy létrejöhetett volna, mig ellenben nem érezhették volna magukat mellőzve hazánknak igen számos oly felekezetei és testületei, melyeknek, mig az iskolák irányában törvényekkel biztosított jogaik vannak, addig másfelől — bátran merek hivatkozni a történelemresoha meg nem érdemelték azt, hogy az állam irányukban bizalmatlansággal viseltessék, mert mindannyiszor, midőn kellett, mindenre, mit az állam érdeke kivánt, készek voltak és bizonyára készek lettek volna és volnának ma is. Különben még egyet sajnálok; de ezt már sajnálom a népnevelés szempontjából, és ez az, hogy sajnálom, hogy midőn a már eddig elfogadott budgetben is történtek tisztán hitfelekezeti intézetekre adományozások, a népiskolák irányában nem fogadta el a ház azon elvet, hogy a már meglévő iskolák segélyezése utján segítse az iskolákat. Sajnálom ezt, de határozottan kimondom nem felekezeti szempontból, mert felfogásom és meggyőződésem szerint minden felekezet önkormányzatának első feltétele az, hogy saját önerején álljon fen és legyen mindene, és igy önkormányzati szempontból a segélyezés veszélyes lett volna a felekezetekre nézve. De sajnálom (ogy hang a jobb oldalról: kár!) Ha méltóztatik megengedni, én nem tartom kárnak. Sajnálom, mondom a népnevelés szempontjából; meg vagyok róla győződve, hogy szorult anyagi helyzetünkben oly rövid idő alatt oly nagy eiedményt semmi más uton felmutatni nem fogunk, mint ezen lehetett volna. Midőn ezt kifejezem, miután már a bizottság tárgyalásai alkalmával meggyőződtem arról, hogy más nézetből méltóztatnak kiindulni, óhajtva, hogy ebbeli hitemet, mely szerint ezen uton nem fogunk oiy hamar haladni, az eredmény cáfolja meg; a t.javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Eötvös Józsf báró, vallás- és közoktatási miniszter: Azon lelkes szavak után, a melyeket t. barátom Nyári Pál e törvényjavaslatnak fontossága és sürgőssége iránt e házban előadott, el voltam határozva, nem szólani a tárgyhoz semmit. Törvényhozásunk jelen stádiumában annyira takarékosaknak kell lennünk minden pillanattal, hogy oly tárgyról, melyet egy beszédben kimeríteni nem lehet, s mely a t. ház igen sok tagjainak ugy is sokáig gondolkodása tárgyát képezte, hosszasan szólani teljesen felesleges. Miután azonban Debrecen város igen t. képviselője kinyilatkoztatá, hogy az általam a népnevelés ügye iránt felállított elveket osztja, egyébiránt a törvényjavaslatot most csak azért fogadja el, mert a törvényjavaslat, a mint az a bizottmány tárgyalásai által egyes pontjaiban megváltoztattatott, ezen elveknek megfelel, ezen elvek pedig azon törvényjavaslat által, melyet én a t. ház asztalára letenni szerencsés voltam, lerontattak, a t. képviselőnek ezen állítását nem hagyhatom szó nélkül. Nem fogok iránta hosszabb vitatkozásokba bocsátkozni; felfogásom szerint a vitatkozás tárgyát nem többé a miniszter által előterjesztett törvényjavaslat, hanem csak a bizottmány által a ház elébe terjesztett módosított törvényjavaslat képezi (Elénk helyeslés), és igy a miniszteriális törvényjavaslatnak tárgyalásába ereszkedni én magamat feljogosítva nem érzem. (Helyeslés.) Egyébiránt, habár a törvényjavaslat, mely általam a ház asztalára letétetett, s melyet a bizottmány módosított, sokat nyert is azon módosítások által, melyeket a bizottmány abban tenni jónak látott, s melyeket én is elfogadtam, s habár a t. ház nem azért küldötte ki a bizottmányt, hogy a törvényjavaslat ugy maradjon, a mint volt, hanem kiküldte azért, mert ezen fontos tárgyban föl akarta használni mindazon eszközöket, melyek rendelkezésére állottak, hogy ezen fontos ügy lehetőleg jól és célszerűbben intéztessék el, s habár örömmel ismerem el, hogy a bizottság mély szakismerete és buzgósága, melyet e nagy tárgyra fordított, törvényjavaslatomat tetemesen megjavította ; de azt, hogy ezen törvényjavaslat, melyet