Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-22 / 47. szám

az 1848 : 20. t. c. által biztosított egyenlőség és viszo­nosság áldását: Alulírott indítványozza, miszerint a t. ház a népnevelési törvénynek végleges tárgyalása előtt elhatá­rozni méltóztassék, hogy ezen törvényjavaslat együttesen azon tjavaslattal fog királyi szentesítés alá terjesztetni, mely az összes vallásfelekezeteknek egymás közti és az államhozi viszonyait végképen rendezi el. Pesten nov. 19. 1868 Zsedényi Ede s, k., a szepes-szombathelyi választókerület képviselője. Nyári Pál: Igen keveset fogok felelni tisztelt barátomnak, és csekély módosítással egy értelemben is lennék vele; ezen kis módosítás pedig abban állana, hogy ha már most mind a két törvényjavaslat, ugy az interconfessionalis, mint a népoktatási t.javaslat, az osz­tályoknak tanácskozmányain már keresztülment volna s nem volna egyéb hátra, mint az, hogy most egymásután, vagy egyszerre tárgyaljuk mind a kettőt, de miután a népoktatás ügyében beadott t.javaslat az osztályok tár­gyalásán is már átment, ama másik t.javaslat pedig be van ugyan adva, de még az osztályok által nincs tár­gyalva, és mivel, a mi nem csekély körülmény, csak 19 napunk van még hátra, mindazon tárgyaknak, melyek elhalaszthatlanok, bevégzésére: nem pártolhatom azon javaslatot, hogy ezen törvénynek szentesítés alá bocsá­tása a confessionalis t.javaslatnak szentesítés alá bocsá­tásától felfüggesztessék. (Helyeslés.) Mondhatnék még többet, de nem akarok visszaélni a t. ház türelmével, mert akkor, midőn oly fontos tár­gyak várnak elintézésre, s várnak ugy, hogy azokat mindenesetre be kell fejeznünk, valósággal a t. ház tü­relmének megkísértése volna, ha bármely tárgyról hosz­szasan értekeznék. De nem tehetem, hogy röviden el ne mondjam, hogy véghetetlen nagy különbség van köztem és t. bará­tom között. Es semmiesetre sem akarom korlátozni, sőt nemcsak nem akarom ezt, hanem biztosítani akarom a különböző vallásuaknak vallásszabadságát, de én ezzel nem akarom összekötni a népoktatást, (Helyeslés.) A népnevelés ügyében hozott vagy hozandó törvénynyel fogunk föllépni azon színvonalra, melyen azt mndhatjuk, hogy mi magyarok a többi nagy nemzetekkel együtt a civilizált nemzetek közé tartozunk. (Igaz !) Akármily nagy hadseregünk legyen, ez még civili­zált állammá nem tesz bennünket, mert tudnék idézni egy birodalmat, a melynek talán legtöbb nyers erő áll rendelkezésére; de senkisem mondta n ég, hogy a civi­lizált államok közé tartozik. (Helyeslés.) En azt gondo­lom, hogy a nevelés ügye az állam ügye, és nagy tévedés volna azt hinni, hogy ebben külön privilégiuma van egyik vagy másik vallásfelekezetnek. (Elénk helyeslés; igaz!) En a valódi, az igazi elvre állítom a vallásfeleke­zetek n k e részbeni jogát, a mely nem egyéb, mint az egyénnek joga. Ha egy államban az egyénnek joga biz­tosítva van, ezzel biztosítva van a tanszabadság is azon államban, és igy ez értelemben biztositva van nemcsak a vallásfelekezeteknek, de minden társulatoknak is ré­szére azon szabadság, mert hiszen a vallásfelekezet sem egyéb, mint szabad társulat. Ennélfogva e két eszmét nem akarom összezavarni. Zsedényi Ede képviselő ur indítványát nem pártolhatom. (Elénk helyeslés.) Zichy Antal előadó megjegyzi, hogy ezen in­dítvány összevág a magyarhoni ágostai vallásúak négy egyház- kerülete egyetemének a házhoz beadott folya­modványával. E folyamodást a bizottság kellő figyelem­ben részesítette s azon forró óhaját fejezé ki, hogy az in­terconfessionalis viszonyok a szabadság és egyenlőség elvén rendeztessenek, és kimondotta, hogy mindent el fog követni, hogy ezen cél mentül előbb eléressék; de nem tartotta célszerűnek már most ehez kötni ezen tör­vényjavaslat sikerét. Ajánlja a t.javaslatot a ház figyel­mébe. (Helyeslés.) Elnök: Kérem a képviselőket, a kik Zsedényi Ede képv. ur indítványát elfogadják, fölállani. (Meg­történik ) Az indítvány a ház nagy többsége által nem fo­gadtatik el. Megkezdetvén a törvényjavaslat általános tárgya­lása, első emel szót Tisza Kálmán: T. k. képviselőház ! En legelő­ször is azt vagyok bátor nyilvánítani, hogy ezen törvény­javaslatot, ugy a mint a 25 ős bizottság által átváltozta­tott, részemről is általánosságban a részletes tárgyalás alapjául teljes készséggel elfogadom. Elfogadom, mert meg vagyok róla győződve, hogy azon változtatások után, melyek abban történtek, az mindazon igen helyes elvek­nek, melyeket indokolásában az igen t. miniszter ur le­fektetett, de a melyeknek egy része a törvényjavaslatba ugy a mint az benyujtatott, teljesen lerontva volt, mon­dom most már, mindazon elveknek megfelel. Megfelel je­lesen, a miben egyébiránt egyezik az eredeti törvényja­vaslattal, a tankötelezettségre nézve, a mely ellen én azt hiszem, hogy bajos is volna felszólalni, mert bajos volna azt állítni, hogy a szülőknek ne legyenek jogaik mellett kötelességeik is, ha pedig vannak kötelességeik, azok legszentebbike gyermekeiket tanittatni és e kötelesség teljesítésére őket szorítani az államnak bizonyára teljesen joga van. De megfelel a tanszabadság elvének is, megfe­lel annyiban, a mennyiben az engedélyezési rendszer he­lyett ezen törvényjavaslat, ugy mint van, meghatározván a feltételeket, melyek mellett iskolát állítani lehet, azoknak felállhatását többé semmi engedélytől függővé nem teszi. Megfelel továbbá azon elvnek is, melyet a t. közoktatási miniszter ur felállított, hogy hazánk mai viszonyai közt sem az nem lehet, hogy a riéprjevelésügy egyedül a hitfe­lekezetekre bizassék, sem az nem lehet, hogy a hitfelekc­zetektöl teljesen elvétessék. Megfelel ezen elvnek, mert felmentvén a további iskola-tartási kötelezettség alól, azokat, kik már a törvény kellékének megfelelő iskolát,

Next

/
Thumbnails
Contents