Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-11-08 / 45. szám
Föltesszük, hogy a kölcsönös biztosítás elméletével ismerősök olvasóink, azért tehát csak némely sajátságos intézkedést emelünk ki a tervezetből. A bank alaptőkéjét 20,000 db 100 frtos részletjegy képezi, melyeket lehetőleg a biztosítottak irnak alá. — Ez alap egy képzelt tartalék tőkét képvisel, mivel egyelőre -csak 6000 db részletjegy adatik ki; 6%-ot kamatoz s kisorsolás által törlesztetik. — E mellett a törlesztés rövid vagy hosszabb tartama szerint 25 — 100% ráadással fizettetik vissza az eredeti összeg. Evvel szemben kötelesek a tagok szükség esetében, azaz tetemes veszteségeknél, az"eredeti díj hatszorosáig utánpótolni. — Ez kétszeresen előnyös, először, mivel ez által az alaptőke biztossága neveltetik, mert magában a díjban rejlik a kezesség; s másodszor, és ez még fontosabb, hogy az utólagos díjfölemelés miatt, k épes az intézet a legcsekélyebb díjtételekkel, működni. Az üzlet tiszta jövedelme, — mint minden kölcsönös intézetnél, — 40% levonása után, mely a tartalékhoz csatoltatik, — a tagok közt osztatik el, még pedig 7/1 0 a rendes tagoknak (kik hat évre biztosítottak) s 3 /io a rendkívülieknek jut. Az intézet üzlet-teréül a magyar korona tartományai vannak kijelölve és az a jég, tüz és életszakban tnüködend. Az üzletrendre a tagok is befolynak, mert minden főügynöki kerület biztosítottja, ha ezeknek száma a 10,000 elérte, 9 —15 tagot választmányban egyesit, mely érdekeit képviseli. — A közgyűlésbe (Pestre) minden ily választmány egy tagot küld. Ez intézkedés ép oly célszerű, mint méltányos, mert a legtöbb közgyűlésnek az a fő hibája, hogy a vidék érdekeit nem ismerik, mivel a részvényesek fővárosiak vagy épen idegenek ; ennek következtében a közgyűlés mintegy bekötött szemmel az igazgatóság kezei között van. — Itt máskép lesz. A vidék küldöttei, a vidék igényeit legalább oly jól ismerik, mint az igazgatóság maga, és valahára látni fogunk talán közgyűlést, mely több leend akarat nélküli, mindenre „igent" mondó gépnél." Hogy hazai, valamint bécsi, lipcsei és berlini más tekintélyeknek véleményét mellőzzük, csupán a bécsi „Volkswirth" terjedelmes ismertetéséből közöljük még a következő Ítéletet: „A „Magyar kölcsönös biztosító-bank." Itt egy ki válólagosan kitűnő népgazdászati vállalattal van dolgunk, s e miatt különös érdekkel üdvözöljük azt, annyival inkább, mivel ez által magyar honban a kölcsönösségi elv először jut nagyobb kiterjedésben teljes, valódi s gyakorlati alapon a megtestesüléshez. Az alapítók névsorozata mutatja, hogy az eddigelé több kisebb kölcsönös biztosítási társulatokat ért szerencsétlen viszonyok magára az „elvre" lankasztólag nem hatottak, azért a kivívandó eredményhez erős, és jogos hiedelmünk van. Az intézet alapszabályaira áttérve, mindenekelőtt annak tökéletesen kimerítő és szakavatott készültségét kell kiemelni; látszik, hogy azon szabályzat oly egyének által van kidolgozva, kik a biztosítási ügyet minden ágazataiban gyökeresen, alaposan ismerik, s kik habár nem uj eszmékkel állanak elő, e helyett azonban mindent tisztán kitűznek, mindenekben alapos jártasságot tanúsítanak." Ezeknek közlése után a magunk részéről bőven elégségesnek tartjuk, fölhívni összes prot. egyházainkat ez intézet pártolására, mely pártolás mentül tömegesebb lesz, annál előnyösebb egyházi vagyonúnkra nézve. A ki időt fordít rá, áttekinteni gondosan ez intézet tervezetét, meg fog győződni, mint magunk meggyőzödtünk, hogy a „Magyar kölcsönös biztosító-bank" minden tekintetben megfelel a prot. érdekeknek és a prot. fogalmaknak. Pest, nov. 4. 1868. Réthi Lajos. Egy a tizenhétből. „Az Isten nem halt meg, bár oltára körül a hívek meggyérültek is." Kossuth Lajos. Vannak oly magunk iránti kötelességeink, melyek a közügytől bizonyos időre távol tarthatnak bennünket. Ily kötelességek tartottak távol engem is, egyházmegyénk ama gyűlésétől, mely a tisztújítás érdekében september elsejére Bereg Böszörménybe volt összehiva. Lehetetlen lévén megjelennem e gyűlésen, miután indítványomat a tavaszi gyűlés vagy többsége helyeselte, azt hivém, hogy nélkülem is étetbe léptetik. S ime nemcsak hogy nélkülem, de alkalmasint velem is elejtetett volna. Mert a kinek már személyes megjelenése is oly tekintélyes és döntő : épen az kelt ki ellene, sőt, mint ez csak nem rég jöhete tudomásomra — még a segédgondnoki hivatalt is „csak ugy fogadta el, ha a választás kérdése — bár egy fractió végéről is — többé szóba sem hozatik, mert ha ez megtörténik, azonnal lemond." A tisztelt segédgondnok ur jobban tudja mint én melyik volt ama francia király, a ki a reformátiót mig saját országán kivül segélte és támogatta, saját országában tüzzel-vassal ellene dolgozott. Ily nyomokon akar-e haladni a segédggondnok ur, midőn az országgyűlésen a szabad eszmék előharcosa, s a tractuson hátra mozditója ? vagy tizenhét egyház, hat szótöbbség ellen csak fractió, mely egyes ember kedviért — legyen bár ez ember Tisza Kálmán — meggyőződésének még hangot se merészeljen adni? ki állhatna jót felöle, ama hat szótöbbség, nem a 8ervilismus lelketlen szélkakasa-e? Fájlalnám, ha ezen tisztán elvi kérdés, személyes érdekből származottnak tekintetnék, még inkább fájlalnám, ha meggyőződését feláldozni — protestáns elvünk