Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-01 / 44. szám

— Valóban itt kevés a protestáns — mégis több mint a statistikai kimutatás állítja, mintegy 300 lélekből áll az egyház. — Es ha 300 lélek is, viszonzám, még is csodaszerü ily diszes épületnek fölállítása. — Igen, válaszolt társam, ez az egyház 100,000 frtba került, s a melléképület költségvetése 16,000 forint. S ez mind a lelkész buzgalmának gyümölcse; az egy kitűnő derék művelt buzgó férfiú. Ez utóbbi szavak erős benyomást tőnek rám, s midőn társamtól esti 7 óra után bucsut vettem, gondolkodva a hallottak fölött ballagtam a Salzach partján hotelem felé. Lépteim önkénytelenül a protestáns lelkész, ezen bűbájos ember felé tévedeztek, kinek elég hite és buzgalma volt, itt, hol alig van protestáns lélek egész Linzig — és tul a határon is egész Münchenig — semmiből, ily ékes házat emelni az Ur nevének tiszteletére. A templom felé vezettek önkénytelenül is lépteim. De vájjon hol lehet lakása ? ... a paplak most épül,... talán itt a szomszédban lakik. Ott nem tudtak felőle. Egy tisztes ősz papi alak jött felém; talán ő lesz, gondoltam s megszólitám : — Hochwürden! nem lenne szives megmondani, merre lakik a pásztor ur ? —- A pásztor ur, felele nyájasan a kérdett, amott a fünfhausban lakik, én is arra megyek, majd megmutatom. Tehát nem ő, kit keresek, láthattam közelebbről — nyakáról, hol a kanonoki jelvény mutatta ki létét. Meglepett, hogy egy kanonok — e földön, először, tudja a protestáns lelkész lakását, s hozzá egész természetesen készséges azt még meg is mutatni. Megköszönvén szives utmutatását, csakhamar becsengettem a pásztor ur lakásán. — A protestáns lelkész urat keresem, mondám az ajtót kinyitó egyéniségnek, kit a sötétben már csak féligmeddig láttam. — En vagyok, lön a válasz: — mivel szolgálhatok ? r — En egy magyarországi protestáns vagyok, kívántam tiszt, urat megismerni, engedje, hogy bemutatom magamat. Örömmel szoritá meg kezem s bevezetett nappali szob' jába. Lámpafénynél, egy fiatal szellemdus vonású művelt embert láttam magam elöft. Leültünk, s csakhamar elbeszélé nekem egyháza rövid történetét. — Négy évvel ezelőtt jöttem ide Szászországból, hová való vagyok. Nem találtam semmit — csak egy szobát se, hol a hivek egybegyűlhettek volna. Sikerült a város tanácstermét nyernünk ki ünnepi isteni tisztelet helyiségéül, s ott gyűltünk össze. Csakhamar beszélni kezdtem híveimmel a szükségről, hogy mielőbb templom építtessék és iskola, mert iskola nélkül a mi vallásunk mit sem jelent. Kevés számú híveimre lehetetlen volt számitanom, mert e helyen, honnét alig száz év előtt az uralkodó érsek 30,000 protestánst űzött el, diszesen kelle a visszatért egyháznak hamvaiból föltámadni. A németországi hitsorsosokhoz fordultam. A Gusztáv Adolf-egylet 30,000 frttal áldozott. Egy festő barátommal képsorsjátékot rendeztünk, s a sorsjáték 50,000 frtot eredményezett. Aztán kérésünkre adott felséges Császárunk, a porosz király, a bajor királyné, a hannoverai király — és sok mások. Szóval, az egyház ki van fizetve; — az iskola és paplakból is csak 6000 frttal tartozunk. — Hát ez honnan lesz kifizetve ? — Majd ad az Isten, uram! Hévvel szoritám meg ezen apostol kezét, ki 600 frt fizetés és 200 frt uti átalány mellett, havonkint 16 órányira utazik, hogy egy 30 családból álló prot. gyülekezetnek prédikáljon. Ez a férfiú az első keresztyének sorából szakadt ki, e férfiúnak hite sziklákat mozgat ki helyéből. — Oh, még ezen feljül Brauauban egy 16,000 forintba került kis templomot is építettem — folytatá. — Egy érdekes episodot beszélek el önnek, a schleswigholsteini háború idejéből, — midőn még templomunk nem volt. 300 dán foglyot hoztak ide az érseki várba. Nagy ünnep következett s én a 300 prot. lélekre gondolék, ki lelki vigasztalást vár. A tábornok-parancsnokhoz mentem; elmondám, hogy a foglyoknak istentiszteletet kívánok tartani s az urvacsorát nekik kiosztani. — Megszégyenít tiszt, ur, feleié a parancsnok, — ön jő hozzám ez ajánlattal, holott nekem kell vala önt ép ezért fölkeresnem. — Igen, de helyünk nincs hozzá, folytatám. — Tessék rendelkezni mind azon helyiséggel, mely parancsom alatt áll. — Szavát reá, tábornok ur! — Készségesen. — En tehát az isteni tiszteletet a hajdani érseki díszteremben fogom megtartani, fönn a várban. — Szolgálatára áll. — Orgona nincs, talán az ezred zenekarát szives leend átengedni ? — Szívesen. Jónak láttam a tábornoknak szavát venni, mert — mint előre gyanitám — amint hire terjedt a dolognak, azonnal megindult innen-onnan a manoeuvre a terem átengedése ellen, — mit bizonyos felfogás, a hagyomány profanatiojának tartott. Uralkodó érseki terem eretnek isteni tisztelet: e két eszme sokaknak nem fért a fejébe. — — Bekövetkezett az ünnep. A város értelmisége kíváncsian nézett a szokatlan isteni tisztelet elé; eljöttek sokan, köztük maga a tábornok is.