Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-25 / 43. szám
gót abban látja, hogy ő saját világrendjét csudákkal zavarja meg s az általa teremtett értelmes valók Ősszegéből csak egy kis csoportot — s ezt is minden érdem nélkül, csupa kegyelemből ment meg, az ily theologia a kulturá val szembe szükségkép ellenséges állást foglal el s a szá zad tiltakozását idézi fel. Es az ily theologia a mellett még nem is keresztényi. Jézus csak egyet tartott és tanított szükségesnek: a kebel osztatlan odaadását az örökkévalóra. A prot. egylet meggyőződése az, hogy mihelyt a theologia kibontakozván a szegény lelkiismeretet annyikép nyűgöző békók közül, csupán csak az kíván lenni, aminek lennie kell, vallásos: a kultura megszűnt ellensége lenni az egyháznak. Ekkor lehetünk kegyesek szívben s egyszersmind felvilágosultak főben; a kegyesség meleget kölcsönöz a főnek, a tudomány világosságot a szívnak. E röviden körvonalozott elvek alapján a következőket tűzte ki a prot. egylet működése céljául: szabadelvű kormányzási alapokon nyugvó egyház; a kultu rai fejlődéssel párhuzamot tartó, a tudományosan képzett lelkészség; a prot estanti s must megillető állás a nemzet közepette; theologiai szabad és független eszmecsere; valódi türelem és e g y e nj ogosultsága az evangelium alapján nyugvó különböző irányoknak : tér minden vallásos és erkölcsös erőnek magát az egyház szolgálatában értékesíthetni. Hogy e nemes törekvésben mily sikerrel halad a prot. egylet, mutatja a folyton növekvő részvét, mely nagy gyűléseire ezreket von Össze a nemzet, egyház és tudomány legéleterősebb elemeiből s mely a vidék minden jóra való helyén, valamint Amerikábbn is fiók-egyletek létrejöttét eszközölte, melyek száma jelenleg mintegy nyolcvanra megy. Egy pár ily vidéki gyűlésen én is voltam jelen. Mindenütt van egy-két mivelt ember, és a pap, kik rendesen az egyház ügyeit érdeklő tárgyakról, bel és külföldi rokon eseményekről, mozgalmakról felolvasásokat, értesítéseket közölvén, a nép gondolkozását felköltik, táplálják, figyelmét irányozzák s egyszersmind szorosabban fűzik az egyházhoz. Nevezetesebb tárgyakat illetőleg érintkeznek egymással s az évi nagy gyűlésre követeket küldenek a vidéki egyletek. Ez ismertetés alkalmával legyen szabad e két kérdést tennem fel: vájjon a német protestáns egylet alapelvei, kitűzött és munkába vett céljai — a superintendencialis érdekűek leszámításával — állanak-e oly magas színvonalon, hogy az összes protestantismust nemzetkülönbség nélkül érdekelhessék? s vájjon az irodalmilag szegény s ennélfogva tagjaiban rendkívül elszigetelt magyar protestantismus érdekében nem vol n a-e korszerű é s hasznos egy, a helyi viszonyok és igényeknek megfelelő roko n-e g y 1 e t alapítása? Midőn e két kérdésre e lap t. olvasói s főkép annak nagytiszteletü szerkesztője figyelmét felhívni bátorkodom, még csak azt kívánom megjegyezni, hogy egy magyar prot egylet alapításának eszméje S c h e n k e 1 előtt kiváló tetszésben részesül s Be tárgy szóbahozásakor igen előzékeny volt már egy a két egylet közt leendő összeköttetésről is emlitést tenni. Az ipar, művészet, tudomány minden irányban működő egyletei által ujabb meg ujabb kedvező eredményeket mutat fel édes hazánkban is. Mindenütt életjel, mozgás, haladás ; hát csak a protestantismus szent ügye ne találjon híveiben kellő részvétet ? midőn körülötte minden emelkedik, csak ő maradjon a megszokott s ennélfogva közönyössé vált mindennapiasság porában ? Soraimat azzal végzem, a mit Schenkel felelt e kérdésre : miért alapítottátok ez egyletet? „Ha mi nem szólunk, a köveknek kellett volna szólniok." Kozma Ferenc. A porosz evang. főegyháztanács feleletül a pápai meghívó levélre egy körrendeletet intézett a consistoriumokhoa, melyben a többiek közt e mondatik: „Miután a nevezett iratban más egyház feje a mi egyházunk tagjaihoz is felszólítást intéz, még pedig a főpásztor állítólagos tekintélye alapján, hogy az isten igéjén aiapuló, a hívek vérével pecsételt drága hitüket elhagyják és az egyház áldott reformatiojában visszanyert igazságtól s az evangyéliomi szabadságtól elpártoljanak, azonban azt kilátásba sem teszi, hogy az evangyéliomi igazság alapján hozzánk közeledni akarna: ennélfogva mi az ily eljárást, mint nem jogosult belenyúlást a mi egyházunkba határozottan visszautasítjuk s abban a hiszemben élünk, hogy ebben minden evangelicusok velünk egyeiértenek " A sevillai junta e hó 2-án Cunninghansnek az egyesült államok consulának megengedte, hogy a városban egy prolestans egyházat alapítson, és utasítja a kormányzót hogy a protestánsokat pártfogoljon és részesítse őket abban a tiszteletben, mely megilleti őket vallásuk gyakorlatában. Sevillában 454 apáca van 2 1 kolosttarban felosztva. A saragossai junta hasonlóan elhatározá az egész arragoniai területről kiűzni a jezsuitákat. KÜLFÖLDI IRODALOM. ,,A német protestáns egylet és jelentősége korunkba n." Okmányok után irta Dr. Schenkel Dániel. Wiesbaden Kreidel L. W. 1868. 131. lap. A német egyházi irodalom egyik legújabb jeles és figyelemre méltó termékét mutatjuk be az olvasó közönség előtt. „A német protestáns egylet elleni ismételt és folytonosan, mód nélkül veszélyeztető heves megtámadások, melyek kevéssel ezelőtt a „német i n t e 11 i g e n t i a anyaváros ában" legtapintatlanabb kinyotnatot egy lelkész-kirekesztő oklevélben találtak, sürgetőleg követelnek egy behatóbb forrás hű megvilágositása. A protestáns egylet felette igen tárgyává lőn a nyilvános közbeszédnek, sokkal jobban, hogy sem részéről további hallgatásnak helye volna. Egy „a német protestánsokhoz"