Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-27 / 39. szám

De ha a múltnak bűnei miatt az állam a jelen nemzedékre nézve nincs is azon helyzetben, hogy dolgait az örök igazságnak megfelelőlegrendezze, s amaz üdvös korlátozást már jelenleg életbe léptesse, annál szorítóbb reá nézve a kötelesség, hogy a kényszer-iskoláztatás által legalább a jövő nemzedéket juttassa oda, miszerint a törvényhozás számosak kizáratása nélkül kimondhassa, hogy az irásolvasás tudása a választóképességnek sine qua nonja. Ha a kény szeriskoláztatás ellenei abban a hiszemben élnek, hogy alkotmányos, szabad országban a közügyekbeni tényködhetés tekintetéből az emberek tán magoktól is hajlandóbbakká lesznek gyermekeiket iskoláztatni: ám kérdezzék csak az iskolai körlelkészektől, hogy mióta, a köznép kifejezése szerint, nálunk a „constitutió kiütött'4

emelkedett-e, vagy talán inkább fogyott a népiskolába járók száma? s azok, ha még oly elkeseredett ellenségei is, és méltán, a Bach-kormány zsarnoki uralmának, azt az egyet fájlalva fogják emlegetni, hogy még olyan helyeken is, ahol az akkor kimondva volt kényszeriskoláztatás valami nagy szigorral nem alkalmaztatott is, már a lehető büntetéstől való félelem az iskolába járó gyermekek számát tetemesen szaporította, mig ma, szabadjára lévén mindenkinek hagyva a dolog, legtöbb helyt e tekintetben igen nagy hanyatlás mutatkozik. Es ha ez nálunk, protestánsoknál igy van, mennyivel inkább állhat igy azon felekezetbeli községekben, melynél a népnevelésre nézve az első lépések is alig vannak megtéve; mert ne feledjük, hogy minél tudatlanabb valaki, annál kevesebb a kívánsága valamit tudni, és minél nyomorultabb valakinek helyzete, rendesen annál kevesebb a belátása, hogy állapotának javulása csak az értelmiség növekedése által eszközölhető. Az ingyeniskoláztatást ami illeti, erre nézve io^en rövidek lehetünk. A kényszeriskoláztatás mindenkit kötelező, általános érvényűvé csak ugy lehet, ha a tandíjt fizetni képtelenek is elküldhetik gyermekeiket iskolába. A törvény az iskolák fentartására a pótlékadó kivetését engedélyezi, ez uton minden szüle birtokaránylag, indirecte, már megfizeti a tandíjt. Ha valaki igazságtalanságot látna abban, hogy e szerint a vagyonosak fogják megfizetni a tandíjt a vagyontalanokért, ne feledje, hogy, amint fentebb fejtegettük, a kényszeriskoláztatás nagyrészt a társadalom biztonsága tekintetéből hozatik be, a vagyonosoknak pedig több a biztositni valójok és igy igazság szerint többet fizetnek. Azon szokott ellenvetés, hogy ami pénzünkbe nem kerül, annak nincs is előttünk valami különös becse, egyfelől oly elmélet, amelyet az élet kényszerűsége folytonosan kinevet, másfelől csak akkor érne valamit, ha a szülők akaratára volna bízva, ohajtják-é gyermekeiket iskolába küldeni vagy nem; de a kényszeriskoláztatás mellett épen semmit sem nyom. Végre minden eddig fejtegetett, országos intézkedés kellő foganatra csak ugy és akkor számithat, ha gondoskodva lesz arról, hogy ami a törvényben ki lett mondva, az pontosan teljesítve is legyen. Hiába állítjuk az iskolákat, hiába képezzük azok számára a tanítókat, hiába kötelezzük a szülőket, hogy gyermekeiket iskolába küldjék, ha nem lesz szoros felügyelet szervezve, mely őrködik a felett, hogy amit a törvény rendel, pontosan teljesíttessék. Ez ismét oly kérdés, mely a felekezetek autonómiájával történhető összeütközéseknél fogva a legkényesebbek közé tartozik; pedig itt is áll az, hogy csak egy kis magunkbaszállás és önismeret kell, miszerint belássuk, mennyire szükséges épen mi nálunk a törvény végrehajtása fölötti szoros ellenőrködés. Aki nyilvános életünket a gyakorlatból ismeri, tudhatja, hogy a zöld asztal mellett szerepelni, vitatkozni, határozatokat hozni, a világon senki jobban nem szeret a magyar embernél; de mikor a határozatok keresztülvitelére, végrehajtására kerül a dolog, rendesen sem arra nincsen ember, ki hatályosan parancsolni tudjon, sem senki a parancsnak engedelmeskedni nem hajlandó, amiért is határozataink irott malasztnál egyébnek alig mondható. S ez annyira vérünkké vált, hogy ha találkozik azután egy oly fehérholló-féle tisztviselő, aki a határozatok végrehajtását komolyan veszi, azonnal kész a panasz az egyéni szabadság korlátozása, és az autonomia megsértése fölött. Ez állapot mindenesetre nagy baj, de még nagyobb baj volna, ha az autonomián csakugyan