Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-26 / 4. szám
lenben a középszerűségben, vagy épen csekélységben a hibátlanságot, correctséget mindenesetre megvárhatjuk : hanem igaz az is, hogy másodkézbeli munka, mások gondolatainak reproductioja kevesebb fáradságot igényel, s igy magára a kidolgozásra több idö fordítható. Egyszer-máskor ugyan akad olyan munka, melynél efféle várakozásában nem csalatkozik az ember, mert vannak iróink, akik csakugyan nyújtanak annyit, a mennyit viszonyaik engednek, de bizony sokszor még a csekély dolgok közt is feltűnik némely mü csekély volta, oly szembeszökők, és oly kevés fáradsággal elkerülhetők lettek volna hiányai. Ez alkalommal nem bocsátkozunk a kezünk alatt levő munka taglalásába — tán később, több bölcsészeti művel összefoglalva lesz rá alkalmunk — csak egy pár megjegyzést teszünk rá az előszó irányadására vonatkozólag. Igy nevezetesen nem osztozunk szerző azon nézetében, melyben azt nyilvánítja, hogy „tanítványait nem közönséges ösztön indítja arra, hogy az ember természetével, ismerete körével, különbségeivel és eszményével, nem különben élete céljával és rendeltetésével megismerkedjenek, az iránt tisztába jöjjenek." — Mi azt hisszük, hogy tanítványait ezekre ép oly közönséges ösztön, mert ugyanazon ösztön indítja, a mely másokat, az nevezetesen, a mit a görög nagy idealista Eros nak, mi pedig tudatszomjnak nevezünk. — Ep igy eltérünk egy más pontra nézve is, sőt azt a tudomány megölő betűjének tartjuk; azt nevezetesen midőn igy szól: „Ifjú barátim! Szolgáljon ezen tankönyv nektek biztos kalauzul mind a tudományban, mindaz életben." — Már, kérem aláz'san, hogy egy hatvan, kis nyolcadrét lapnyi tapasztalati lélektanocska, s egy kis (no! ez mégis több, mintegy két akkora) alaki logika nem szolgálhat sem a tudományban, sem az életben, nemcsak hogy biztos, de körülbelül majdnem semmilyen kalauzul sem, — azt annak, ki egy ily fontos tudománynyal foglalkozik, bizonyosan nem szükség mástól tudni meg. — Mi a magunk részéről inkább Kölcsey vei tartunk, a ki öcscsének a Paraenesisben mind azt magyarázgatja, hogy bár tanulni, vagy tudományt szerezni tanulhasson meg valaki az iskolában, hagyján hogy tudományt szerezhessen. Nem értjük az egész munkára vonatkozólag azt a furcsa esetet, hogy — holott a szerző „már több évtized óta" tanítja ezen dolgokat igy, a mint itt elő vannak adva (mert „azon remény táplálja, hogy azok is, kiknek több évtized óta alkalmuk volt mint tanítványainak, ezen könyv tartalmával szóbeli oktatás után megismerkedni szívesen fogják üdvözölni nyomtatásban ezen tanokat" mégis szükség van a könyv végén XVI. lapnyi „sajtó h i b á k"-ra „é s z r e v é t e 1 e k"-re. Nem lehetett-e a szöveget műszók, tantételek, phylosophiai idiómák tekintetében „több évtized óta" olyanná simogatni, hogy ezen nem kedvelt és nehéz tudományt még unottabbá s nehezebbé tevő s a munka díszére sem való „Anmerkuugen"-sorozat elmaradhasson ? — Német könyveknél nem csodálja az ember, s van is csaknem minden munka végén egy „Berichtungen und Zusátze"-sorozat, mert ott a tudomány ugy szólva minden nap halad, s mire a szerző munkáját bevégzi s viszont mire az sajtó alól kikerül, már tíz-tizenöt füzet folyóirat megjelenése s ugyanannyi uj munka vagy régiek uj kiadásának, sajtó alól kikerülte képessé teszi a szerzőt, hogy müvén még a második kiadás megjelente előtt egyet-mást javitani pótolni, módosítani. — De nálunk? — valóban semmi értelme, kivált oly munkánál, mely ezelőtt 35 — 40 évvel — egy-két mellékes részletet kivéve — megállapított s azóta keveset változtatott rendszer nyomán készült. A munka különben Fries Jakab Frigyes módosított criticismusa nyomán készült, s elég következetes a Fries-féle tanok előadásában, melyeket néha szorosan a tanítóhoz ragaszkodva, máskor egyénisége színezésének egy-egy kis tért engedve, találunk Steiner Sámuel ur munkájában. — Most — ismételjük — nem bíráljuk, csak jellemezni akartuk s kimondjuk, hogy Vandrák András ugyanezen rendszerben irt müvei után csakis azon szempontból tartjuk szükségesnek megjelenését, mert a nyomatott manualisok, a mellett, hogy a leghibátlanabb s legcélszerűbbek, egyszersmind a legolcsóbbak is. — Irodalmi értékét a munkának a stylus is csökkenti, mely kivált a magyarázatos részekben, sokszor csaknem egészen idegen. (fg — fj B E L F Ö L D. * (Pomáz, jan. 16.1868,). Örömmel ragadunk tollat, midőn kisded ref. gyülekezetünk egyházi és iskolai életéből igen fontos és nevezetes tényt akarunk a nyilvánosság elé hozni, mely a legközelebbi napokban érlelődött tetté, s nyert testet s életet. Megérdemli ezen általunk közleni célba vett tény azt, hogy nyilvánosság elé hozassék, s ez által a mennyire lehető örökittessék e lap hasábjain, nemcsak azért, mert az emberbaráti áldozatkész kebelnek egyik követésre méltó lélekmozzanata, s igy már önmagában is erkölcsileg szép; hanem azért is, mert hathatós ismérve az egyházunk tagjai — illetőleg közbirtokossága részéről annak, hogy haladunk, hogy felfogtuk s érezzük a korszellem érlüktetéseit, s kívánalmait A tény egyszerűen következő: folyóján, hó első napjaiban ref. tekintetes közbirtokosságunk tagjai, mint egyházunk felnövekedett fái,hogy árnyékukban a gyenge anyagi erejű mustármagokat idővel ne nyomja annyi egyházi adóteher — 360 frtot irtak alá önkénytesen, hogy abból az egyház, lelkész, és tanitó számára ültetendő szőlő költségei fedeztessenek, mely szőlőkkel 6—7 év múlva, a lelkész és tanitó jövedelmei körülbelől 6—7 száz forinttal szaporodhatnak. Kegyelet és méltó elismerés jeléül, részünkről, a t. adakozók neveiket bátrak vagyunk közölni, — s ezek valának: tekintetes özvegy Fáy Ignácné szül. Konkoly Thege Apollonia urnő, tek. Takách Mihály, Vattay Gyula, Mares Mór, Jordán István, Király László,