Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-27 / 39. szám

köteles gondoskodni. Csak jól értsük meg egymást, hogy itt középszámról van szó. Ha talán olyasmit vártak tőlem kartársaim, mint amit lelkes ifjú barátom, Schwarz Gyula az „Uj Korszak"-ban és legközelebb a „Magy. Újságában a törvényjavaslat ellen azon, nálunk ismeretes nóta szerint irt: „ be jó volna, ha volna," ne feledjék, hogy ilyesmihez, Fox kifejezésével élve, „a tapasztalatlanság adománya"kívántatik, mely ugy hiszem egy, éleiét komoly munka között töltött, előhaladt korú férfinál dicséretes tulajdonnak épen nem volna mondható. De hagyjuk abba a magyarázatot; aki ennyiből nem értett meg, és eddigi életem után jóakaratomban kételkedni képes, arra hiába vesztegetném a szót. Hogy a szóban levő törvényjavaslatról észrevételeinket befejezzük, még néhány oly általános kérdésről kell szólanunk, melyek helyes megfejtésétől függ legnagyobb részben a tervezett reformok keresztül vitelénél a szerencsés siker. E kérdések tárgyai: l) a községi iskolák behozatala; 2) az általános iskolakötelezettség s kényszeriskoláztatás; 2) az ingyentanitás; 4) az állami felügyeletnek szervezett intézménye. E pontok még pár évtized előtt végnélküli vitatkozásokra szolgáltattak volna anyagot, ma azonban már alig lehetnek kérdésesek, s csak azért vetetnek fel, hogy a kételhetetlen eredményt törvény erejére emelhessék. Hiába! a tények logikája mindennemű szóbeli okoskodásnál több erővel bir. A dolgok láncolata ellenállhatatlan hatalommal ruházta fel azon igazságokat, melyeknek a még nem rég mult idők viszonyai között a zajongó szenvedelmek tusáin kellett volna keresztül menniök. Nem lehet elég sokszor ismételnünk, hogy a politikai viszonyaink terén 1848-ban megindult nagy átalakulás teljes megszilárdulását és biztosságát azon intézményektől várja, melyeket a törvényhozás a végből létesitend, hogy az uj államtényezőkül felvett elemek befolyásukat az uj társadalomban észszerűen érvényesíteni tudják. Hogy ez intézmények között a népnevelés első sorban áll, elég sokszor el lett mondva, és nem szükséges azt ujolag bizonyítgatnunk. Régenten az egyház volt az, mely a népneiit

v-&Lé.sről kizárólag gondoskodott; nem is lehetett ez máskép, nem lehetett a társadalmi hatalom kezelői között senki másnak e tekintetben komoly szándéka, miután a nép csakis az egyház terén volt embernek elismerve, a polgári téren nem számitott, zérus volt. Ma a nép működő factor az állam vezetésében, a polgárzat igazgatásában, s igy a polgári társadalomnak érdekében fekszik, hogy az, emberi föladatát jogait és kötelességeit mint honpolgár ismerve, a közélet terén tevékenységét öntudatosan fejthesse ki. Ebből önként következik, hogy az egyházakról az államra háromlott át a kötelesség a népnevelésről gondoskodni. Azonban nem ismeri az egyházi testületek pietasát a kebelében fenálló intézmények iránt, aki hihetné, hogy a felekezetek lefognának mondani e téren gyakorlott tevékenységükről mindaddig, mig az uj intézmények teljes megszilárdulását nem tapasztalják és az általuk annyi szeretettel ápolt ügyet biztos kezekben nem tudják. Es ez helyesen van igy, mert ily szent ügyet kockára tenni percig sem szabad. Éjien ezért dicsértük mi és dicsérjük ujolag a törvényjavaslat abbeli rendelkezését, mely egyelőre a polit. községnek az iskolaállitást csak akkor és az esetben teszi kötelességéve, ha a helybeli felekezetek arról nem gondoskodtak. Sohase féltsük pedig a községi közös iskolák intézményétől a vallás ügyét, föltéve hogy a vallásnak iskolán kivüli rendes taníttatásáról az illető lelkész által kellőn gondoskodva lesz. A vallás iránti pietasnak az által, hogy annak taníttatása a közönséges iskolai tantárgyak sorából kiválva bizonyos ünnepélyességgel ruháztatik fel, csak nyernie kell, valamint az is az iránta való tiszteletet csak emelni fogja, hogy oly férfi kezére fog bízatni, kit mint az isten fölkent szolgáját, hivatalos állásánál fogva, bizonyos nimbus környez. Csak ne feledjük soha, hogy Üdvözítőnk tanítása szerint Isten iránti kötelességeink sokkal egyszerűbbek, semhogy azok megismeréséhez valami hosszas tanulmányozás kívántatnék. „Boldogok a lelki szegények — mondja az Üdvözítő — mert övék a mennyeknek országa." Csakugyan minden nap tapasztalhatjuk, hogy az igazi vallásosság nem a száraz, nagy tudomány,