Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-13 / 37. szám

szegény nép már az adót s kamatjait sem bírja, és csak az isten tudja, hogy gyermeke iskolába kényszeríttetvén, már az éhezés miatt sem tanulhat ott, és hogyan lehetend az ily kunyhókban, hol a párnát, pokrócot exequálták az adóért, még az iskolázásért is büntetésdíjat fölhajtani. Valóban ilyen rideg kegytelenség alkalmasabb meggyülöltetni, mint megkedveltetni az iskolát! De ha már okvetlen büntetésdijakkal vélik megnépesitni az iskolákat, határoztassék enyhébb büntetésdíj, továbbá állítsanak föl olyan intézményeket, melyek minél inkább ritkítsák a büntetés szükségét, és alkalmát. Ilyen intézmény volna, hogy minden község tartson (és ezt már szigorú büntetés terhe alatt) marha, borjú, sertés, sőt libapásztort is, és meg ne engedtessék a külön pásztorlás senkinek. Emellett az iskolába járóknak, ingyen iskolázás adatván, a gyermekeiket visszatartó szülék — javaslatban levő fokozatos büntetés helyett — kényszeríttessenek rendes tandíjat fizetni. Igy látván a nép, hogy, mig a rendes iskolások díj nélkül taníttatnak, az iskolából kimaradókért kérlelhetlenüi fizetni kell, önként iskolába küldi gyermekeit. IV. A javaslat VI. fejezete a népiskolai hatóságokat szabályozza (71 — 82. §§.). Valamint az épület fedél nélkül szétmállik, igy a tanintézetek, felügyelő hatóságok nélkül széthullanak, szétbomlanak, De jól legyen a felügyelő hatóság szervezve, lélektani elvektől vezettessék, felsőbb alsóbb testületeik összevágólag működjenek, szigorú engedelmességgel, föltétlen odaadással az iskolaügy, azon általános tárgyaiban, melyek az egészre kihatván, mint a kör sugárai kell hogy a legfőbb hatóságban központosuljanak; de kell, hogy mindenik testület, saját hatáskörében némi szabad önállósággal is birjon, mert ebből fakad az ügy irányában az egyének ügyszeretete, lelkesedése, öntudatos, önbecsérző cselekvése, mely nélkül az iskolázás magasb célja veszélyeztetik. — Hogy ilyen szabadság az ügykezelés természetében van, látjuk jelét ezen az elégségen túl centralizáló javaslatban is; a 81. §. szerint, ugyanis az iskolatanács hatásköre ugy szabályoztatik, hogy: „Azon hiányokról küldjön jelentést a minisztériumhoz, melyeken maga nem segíthet." — Ez helyes ! De bár kétségtelen, szükség felügyelet alatt lenni a tanítónak is, de szintén olyan szükség azabad mozgási tért hagyni az ő ügyszeretetének, a rendszeresített hetenkinti iskolalátogatás pedig (73. §.) többet ront, mint épit. Ha jó a tanitó, lankasztja ügyszeretetét a bizalmatlanság, és a mintegy rendőri fölügyelet alatti lét, törpiti tanítványai előtt, főkép, ami gyakori eset, ha a felügyelet sértő, otromba modorban, nem szakértőleg gyakoroltatik, az iskolalátogatás alkalmával. — A rosz tanitó mellett pedig nem használ semmi felügyelet, az ilyennek kérlelhetlenüi, és azonnal útat kell adni. Vezessen a tanitó rendszeresen, hónaponkint, vagy annyiszor mennyiszer ki vántatik, bemutatandó naplót, az iskolamulasztásokról, indokolt fenyítésekről stb. Az iskolai élet folyása be legyen irva a jegyzőkönyvbe napról-napra. A mellett félévenkint szakértő isk. vizsgák, igy elég lesz téve a benső szellemi felügyeletnek ! — Más a külső felügyelet, az iskolai kellékek beszerzése, a tanitói fizetés befolyása, az iskolaépület fentartására nézve. Ez folytonosan éber felügyelet legyen, mint a kormányosé a hajón, nehogy a népnevelés hajója zátonyra jusson, és örvénybe sülyedjen. — Egyébiránt az iskolafelügyelet is, nem országgyűlési törvény tárgya, illetéktelenül került a javaslatba, tárgyalásakor abból kihagyandó lesz. A fejezet cikkei egyébiránt célszerűen írják körül az iskolahatóságok teendőit, ha az a cél t. i. hogy a felekezetektől a népiskolai oktatás elvonatván, az államnak adassék által; de hogy a felekezeti iskolák irányában miként volna gyakorolható a vegyes vallású egyénekből alkotott megyei isk. tanács, és tanfelügyelő igazgatása ? (77. §.), miként férhetne egybe ennek intézkedése a felekezetek autonómiájával ? ez Oedipusát várja! Különös! a törvényjavaslat nem mondja sehol: az állam átveszi az egyházaktól a népoktatást; de ha szabályait érvényesiti, az önként meglesz, mert még az is, a mit meghagyott (4. §.), el fog veszni lassankint az által, hogy az állam bizonyos esetben bezárhatja a felekezet iskoláját. Igen kevés egyház tarthatván fön a szabályzóit mérvű iskolát (4. §.), a többségnek be kel! olvadnia az államiskolába. Eszményileg valóban, ugy kellene lenni: az államé legyen a népoktatás, mert az államhoz méltó föladat: a legfőbb legnagyobb népszükséget, a közoktatás kötelességét teljesitni. De ennek — oh nagy fájdalom ! — nálunk két roppant akadálya van, egyik anyagi, másik szellemi. Nincs pénze az államnak a tanintézeteket előállitni! — Ez elég ok lévén arra, hogy a jó szándék meghiúsuljon, a szellemi akadályt elhallgathatjuk. — Nem marad tehát egyéb hátra az államnak — ha csak merőben vissza nem akar vonulni az oktatásügytől, ami szégyenletes volna — mint egyfelől megtenni maga költségén, a mit tehet, állítván állami népiskolákat, amennyit tud, másfelől fölhagyván azon hanggal, hogy a felekezeti iskolát bezáratja, engedje a felekezeteket is tenni, amit tehetnek, hagyja sértetlen ezek autonómiáját, és iskolabezárás helyett inkább segélje azokat, amint lehet. Ezen nézetekből indulva azt mondó vagyok: a törvényjavaslat VI. fejezetének cikkei célszerűek lesznek az állam által fentartandó tanintézetekkel szemben, de a felekezeti iskolákat illetőleg, más szabályok kellenek melyek természetesen, az illető felekezetre bizandók, és ezek irányában a „jus supremae inspectionis" fölött az államnak azon joga marad fön, hogy az általa a püspökségek kezelése alá adandó államsegély hovafordításáról évenkint számot kérjen, és azon kötelessége, hogy a felekezeteknek népnevelési ház szabályait az illető ellenszegülőkkel szemben védje, föntartassa, másfelöl, hogy a felekezetek részére a bugdetbe megállított