Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-26 / 4. szám

latok leckéi által; minélfogva a fennmaradt szabad időt sem engedi nemes célok nélkül elrepülni. A figyelmes olvasó, ha eddig e beszéd szerzőjéről nem sokat hallott is, észrevette bizonyosan, hogy MilL nem az az ember, ki a levegőben kapkodjon, s holmi ideális alapra fektessen egy nevelés-, vagy oktatásrendszert. Kiinduláspontja az élet, s annak szükségeitől csak annyira emelkedik föl az eszmék világába, ameddig mindenki elhatolhat, s kell hogy elhatoljon, ha okos és szabad lényhez méltóan akar élni. Kiinduláspontjához hü marad a tárgyalásban is. Az a kristálytiszta előadás, az a gondolattömöttség, az a mindig nyomon járó okoskodás, mely tárgyát percre sem téveszti szem elől; azok a meglepő átmenetek, a tárgy egyik részéről a másikra: mind arra mutatnak, hogy Mill méltán foglal helyet korunk első rendű gondolkodói között. E beszédet a legtekintélyesebb angol folyóiratok is teljes fegyelmükre méltatták, s azok is beismerték iskoláiknak szörnyű hiányosságát. A fiuk — mondja egyik kitűnő angol szemle — a nap legnagyobb részét latinnal és göröggel töltik ; egyéb tudományokra alig marad egy parányi idő. S mi az eredménye e rendkivül való erőfeszítésnek'? Az, hogy a tanítás a növendékeknek csak egyhatodán látszik meg igazán; a többi csak sántikál, sőt a tanulóknak legalább is fele, nem képes egy könnyű mondatot angolra forditani. Az istenért, igy fakad ki a szemleiró — miért nem dolgoztatnak hát valami egyebet a tanulókkal ? E vád, Istennek hála! ránk már nem talál. Valamint költészetünk, ugy iskoláink is kinőttek a klassikus kor tógájából; de tanodáink jelen állásában a közlött beszéd, tárgyánál fogva igen megérdemli, hogy tanügybarátok és szakférfiak ismételve átolvassák, a benne foglaltakat meghányják-vessék. E kis előrebocsátás után, legyen szabad e beszédet, részint fölvilágositásul, részint ismertetésül, néhány észrevétellel kisérnem. Az angol és skót egyetemek más szerkezetűek, mint á miénk. Ha az elemi iskola után, az angol ifjú vé -gezte az öt vagy hat osztályú középiskolát, melyet az angoloknál public school, a skótoknál A c a d e m y vagy Town schoolnak hívnak, megy az egyetemre; söt ha a falusi iskolatanitó egyetem-végzett, (University bred) rendszerint a latin és görög nyelvből is ugy elkészíti az ifjút, hogy fölveszik az egyetembe. Az egyetemi tanítás négy szakra oszlik: a theologiai, jogtudományi, orvosi és bölcsészet-nyelvészeti (humani) szakra. Ez elágazás nagyon hasonlít, a buda-pesti tanáregylet által tervezett realgymnasium quadrifurcatíójához, mi itt is a hetedik osztályon kezdve történnék. Az angol iíju tehát 16—17 éves korában egyetemi polgár, s mint serdülő vagy fölserdült ifjú szabad szárnyára van hagyva, hogy tanuljon jó korán önállóan gondolkodni, cselekedni. E körülményből magyaráznám, hogy az egyetemeken nevezetesebb törvénysértés vagy kihágás nagy ritkán fordul elé. Hogy az egyetemi városok szelleme is befoly az ifjúság magaviseletére, kétségtelen ; de hogy a szabad mozoghatás többet tesz, abból is kilátszik, hogy a nyilvános iskolákban aránylag gyakrabban történnek kihágások. Nem ide tartozik bővebben ismertetnem az angol egyetemeket, s ezért az értekezésre térek. Az angol iskolázás hiányainak érintése után, melyek sok elfogultat kijózaníthatnak, a klassikus nyelveket veszi elé, s azok tanulmányozásának hasznait klassikus módon adja. Beszédén észrevesszük , hogy meggyőződéséből szól, mely, beszédközben egész lelkesültségig fokozódik azon irodalom iránt, melyet két nagy nemzet lángelméinek kitartó szorgalma teremtett oly müveit közönség számára, melynek szintén volt elég ideje e remekekkel táplálkozni. E müvek nagybecsű végrendeleti okmányok, melyekben az ókor lángelméi ránk hagyták tapasztalataiknak dús-gazdag tárházát, hogy éjjel nappal abban búvárkodjunk. Tanuljunk visszamenni a mult idők fényéhez, s kölcsönözzünk világosságot abból a jövőre ; vegyük kezünkbe a tudásnak kibontott szálait, hogy a megnehezült életviszonyok tömkelegében el ne tévedjünk, a tudomány gyümölcsét vigyük vissza fájához, hogy nemét meghatározhassuk; szerezzünk bizalmat az emberiség múltjából, hogy kétségbe ne essünk jövője felől. Körülbelül ily szempontból fogja fel Mill az óklassikai irodalom előnyeit egyebek fölött; de azért sem a jelenlegi hibás tanításnak nembarátja, sem azokkal nem tart, kik azt az iskolákból teljességgel ki akarják küszöböltetni, hanem azt a középútat tanácsolja, hogy tanítsák ugy a klassikus nyelveket, mint az újkoriakat, a gyermekkorban, s akkor elég idő marad egyéb tudományokra is. Sok helyütt fölmerült immár a klassikusok hol és miként taníttatásának kérdése. Nálunk abban az időben, mikor még a felejthetetlen emlékű Entwurf ítélt az iskolákban eleveneket és holtakat, s mikor annak paragrafusai szerint lettünk érettek nem az egyetemre, hanem hogy belássuk, minő éretlenek vagyunk : heti tanóráinknak majdnem kétharmadát a klassikus nyelvekre, irodalomra kellett forditani. A szabad időnek is bizonyosan kétharmadát az élvezetes szószedéssel töltötték a szorgalraasbak, s a többség a szó teljes értelmében triumphált, ha csak lemásolhatott ily tömeg, általok u. n. tudományt. Mondjam-e, a mit már meg is untunk hallani, hogy a sok izzadság eredménye néhány grádussal csekélyebb volt, mint jelenleg az angoloknál. Nem csuda. Ha egyszerre latint, német, görögnyelvtant tanítottak oly ifjúnak, vagy gyermeknek, aki talán a magyarnyelv alaktanával sem volt tisztában: megáll az ember esze, s önkénytelenül is azt kérdé, hogy kerülhetett ki iskoláinkból annyi Önmunkás ifjuis, mint a mennyi kikerült. Mihelyt e rendszer nyomása alól szabadulhattak iskoláink, a fő bajt azzal igyekeztek elhárítani, hogy a görög nyelvet a felgymnasiumra szorították, s igy a latin és görög m. e. megosztozott az al- s felgymnaziumon. De ezzel csak elnapolták azt a kérdést, minek ismét föl kell me -rülni, hogy miként és mily mértékben taníttassanak a