Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-06 / 36. szám

hogy hitsorsosaink részéről hazánk ifjúsága illő nevelésben s műveltségben részesüljön. Bizonyosan az elismerés koszorúi e tekintetben nem kevesebb mértékben illetik meg, mint hazánk bármely más tanári karait. — Én is, mint vitatkozásaink alkalmával nyilvánosan ki is fejeztem, különösen a változott s szerencsésen alakuló hazai, politikai viszonyok, több nemű munkássági tér s ezekhez mérten igénylendő magasabb s több oldalú követelések tekintetéből voltam bátor bajaink, hiányaink legfőbb okára, kútfejére rámutatni s indítványozni a mit indítványoztam. Vagy tán az vezette „r. s.^et e kérdés fölvetésére, hogy a többször emiitett vitatkozás alkalmával érvelések közben az anyagi szegénység világosan, ha jól emlékszem, senki által föl nem hozatott, sőt egy pár szónok a fennemlitett tanitók képzésének szükségét s nem egy okból a tanitók állandósításának is helyességét kétségbe vonta, egyenesen tagadta ?.. H . nem is volt talán az anyagi szegénység nyíltan kifejezve, hiszem, hogy ott volt annak tudata a keblek mélyében. Ellen véleményeztek, minthogy kellő pénzalap hiányában indítványomat kivihetlennek tartották, meg hogy annyi vendég előttfeltárult hiányaink annál kevésbé tűnjenek fel. Volna csak miből eszközölni e nevelés- s oktatásbani követelmény létesítését: útjába bizonyosan akadályokat nem gördítenének. A nézet-különbség, ha igazán van, indítványom ellenzői és köztem s vélemény-társaim közt, alkalmasint csak az, hogy ők hihetőleg igy gondolkoznak: nincs miből létesitni, tehát hallgassunk vele s ne népszerűtlenitsük a fenálló rendszert; én meg azt hiszem, s ugy gondolom, nem egyedül vagyok e hiedelemben, hogy azért nincs, mert az égető szükséget föl nem fejtjük, határozottan ki nem jeleljük, ki nem jelentjük s ez által palástolva a bajt, lételének s rosz következéseinek hoszszasabb időt biztosítunk Ha krajcáronként kellene is összekoldulnunk az illető összegeket, meg kell tennünk tanodáink s tanulóifjuságunk érdekében, miktől függ hazánk életrevalóságának, önállóságának, szabadságának s nemzetünk tekintélyének biztosítása. „L'instruction necessaire en tout temps, est aujourd'hui plus que jamais," mondhatjuk Jules Simon „L' Ecole"jával. Kiáltsatok: s hát ha kiáltástok nem lesz elhangzó szó a pusztában ! Zörgessetek, ismét és ismét zörgessetek s hátha nem zörgettek hiában! Jó uraink, lelkesebb ügyfeleink, kik a szellemileg s vagyonilag tönkre juttatni akaró mult kormányrendszerek alatt is magok legnagyobb megerőltetésével készörömest járultak hozzá adományaikkal minden fontosabb hazai s nemzeti ügy érdekében: gazdasági egyesület, muzeum stb. létesítéséhez, most az üdülés napjaiban, belátva, átértve a mindenek felett fontos nevelésügyi tényezők állapotát, a mivelődés előmozdítása s felvirágoztatása érdekében — miután a legújabb időben minden tekintetben, ugy a polgári, mint a katonai pályát illetőleg oly általánosan sejteni, érteni kezdjük, hogy a műveltség csakugyan hatalom -- hátha mindent el fognak követni arra nézve, hogy a talán lehetetlenségnek látszó dolgot is lehetségessé tegyék '? ! Aztán jelenleg — hála az égnek — kormányunk is, ha talán tettlegesen elömozditani nem is, minden bizonynyal zsibbasztani, hátráltatni sem fogja reform-törekvéseinket. „Uraim ! Állandó tanítókat állítsunk legalább a közép tanodákba !" úgymond fennebb emiitett szervezeti javaslatunk derék birálója, Göncy Pál, „olyanokat, kik életfeladatokul tűzték ki a nevelés és tanitás tudományát és hagyjunk fel a kicsinkedéssel!" „Nem egy-két év kell arra, — mond a változó tanítókat illetőleg — hogy akárki is képes legyen annyi tanitói gyakorlottságra szert tenni, hogy tanítása sükerét biztosítani tudja." „Gondolják meg uraim, hogy most olyan erkölcsi és szellemi vagyonról rendelkeznek, melynek csak gondjai az önökéi, de ehez dologi joguk nincs ; ez a jövendő tulajdona, melyet könnyelműen elpazarolni nem szabad!" („Prot. Egyh. és Iskolai Lapok 1861. 851-852. lap.) Ha most irná bírálatát jeles paedagogusunk, bizonyosan az elemi tanodákba is állandó tanítókat sürgetne, mint a hol — mint ezt csekélységem is „A magántanítók képzéséről az erdélyi ref. főtanodákban" cimü cikkemben (Prot. Egyh. s Isk. 1. 1866. 21. és 22. szám) hangsúlyozni igyekeztem, kiválóan szükségesek." Jó iskola jó tanítót tételez fel, a jó tanítót képezni kell tanítóvá, bármit valljon is egyik vagy másik szent hivatásu.és apostoli kíildetésü tanitó, ugy mond Tavassy Lajos, ugyancsak e lapokban. „Hogy tanárképzési Cursust kell adnunk s hozzá gyakorlati utmutatást kötnünk: én ugy vélem nagyon is ideje, vagy tán idejét is multa" Imre Sándor szerint is. (Lásd „Protestáns főiskoláink és a tanszabadság." Debrecen, 1868. 44. lap.) Hogy Erdély, a Királyhágótól keletre eső országrész ev. ref tanáraink többsége még mindeddig határozottan ki nem mondotta a tanitók s tanárok képzésének s a képzettek állandósításának szükségességét, nélkülözhetlenségét: ezt én valóban nem a belátás hiányának, nem lelki szegénységnek tulajdonítom, hanem anyagi tehetetlenségünk érzetének Erdélyi Indali Péter. U. i. Épen most: tegnapelőtt, tegnap és ma plénum consistorium gyűlés van nálunk. Maros-Vásárhelyre a jogakademiához egy segéd-tanárt választottak : Horváth Mózes nevezetűt, ki e nyáron végezte a jogi cursust szép eredménynyel Pesten. Most az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház jogos kívánalmairól foly a tanácskozás az 1848-ik évi vallás- és iskolaügyi XX. t. c. részletezése tárgyában. E. I. P. Debrecenben a ref egyháztanács aug. 23-ikán tartott gyűlésében az ingyen iskolázás ügye újra szőnyegen volt. Ugyanis itt olvastatott fel sz. kir. Debrecen városa julius 8-iki közgyűlésének az elemi ingyen iskoláztatás behozatala tárgyában hozott és az évi költségek fedezé-