Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-30 / 35. szám

IláSauyilváiiitás. Szép es köszönetre méltó: a felebarát és hitrokon segélykérését meghallgati, teljesíteni. Szebb: a kérést be sem várva, segíteni a mutatkozó szükségen, bajon. A győri ág. hitv. ev. egyházközség e szebbik uton avatá fel magát legközelebb somorjai egyházunk jóltevöjévé. Pénzen akartunk tőle venni tulaj­don énekes könyveiből harminc példányt, de a jó tesvé­reknek elég volt tudniok, hogy égettek, szegények va­gyunk, és i n g y e n küldték a s z ü k s é g 1 e t e t Vala­mint szükség feletti volt a kérés, ugy, tudom, e nemesek felmentenének a köszönet nyilvánítás alól is. De nekünk ez oly szent, mint kedves kötelességünk, melynek mind­nyájunk nevében ezennel a nyilvánosság terén is azon óhajtással eleget kívántam tenni, hogy szeresse őket, mint jókedvű adakozókat, az az Isten, a kit buzgóságok e tettével oly méltóan dicsőitettek. Kelt Somorján, augusztus 20-án 1868. Ritter Károly9 ág. hitv. ev. lelkész. Szerkesztő ur ! A kemenes aljai ág. hitv. ev. egy­házmegye f. évi julius 30 és 3I-én tartott közgyűlésén több, a nevelés ügyére vonatkozó tárgyak közt sző­nyegre kerülvén az egyházmegyénkben már virulásnak indult tanitói egylet állása, ez alkalommal kedvesen lepe­tett meg a közgyűlés Osterlamm Károly pesti könyvárus urnák a népnevelés ügye iránt tanúsított azon nemes lelkű áldozatkészsége által, mely nemcsak az értekezlet pénzén hozatott munkák árából bizonyos százalék kien­gedésében, hanem az értekezlet könyvtára részére több érdekes és becses szakkönyvek szives ajándékozásában is nyilvánult. Mely közjó iránti nemes buzgalmáért fónebb tisz­telt urnák, egyházmegyém határozata folytán köszöne­tét a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ban kifejezni kötelessé­gemmé tétetvén, ezennel tiszteletteljesen megkérem na­gyon tisztelt Szerkesztő Urat: méltóztassék egyházme­gyém ebbeli határozatát becses lapjában nyilvánosság elé bocsátani. Csapli István, egyházmegyei egyházi jegyző'. Tanodai értesítések. Az aszódi ev. algymnasiumban az uj tanév sept. l-jén kezdetik; miről a t. szülők azon kedvező körül­mény tudatásával értesíttetnek, hogy az aszódi ev. egy­ház a tanulhatás útját a szegény sorsú ifjak számára is megnyitni és könnyebbíteni akarván, a hitrokonok buzgó és hathatós gyámolitása nyomán, tápintézetet (alumneum) nyit. Lesz ebéd és vacsora. A kik ebben részt akarnak venni: Félévenkint 15 o. é. forintot fizetnek le előre. Aszód, aug, 24-én 1868. Az iskolai bizottmány utasítása nyomán Rellus János, m. k. r. tanár. (A losonci helv. hitv. VI. osztá lyu gym­nasiumban) a beiratások szept. 10-én, az előadások pedig 15-én veszik kezdetöket, melyről az illető szülék és gyámok azon megjegyzéssel figyelmeztetnek, hogy a kik a tápintézetbe növendékeiket felvétetni akarják, ez iránt jókor jelenkezzenek vagy levél által vagy szemé­lyesen, mert meghatározott 20 számon felül a táponcok csak egész dij mellett lesznek felvendők. A tápintézetben 20 tanuló a fele tápdijat 30 frt fizet, melynek felét a beiratáskor, más felét a második fél év kezdetén tarto­zik letenni az igazgatónál, a tápla naponta 1 font kenyér ebédre leves, egynegyed hus, vastagétel, vacsorára vas­tagétel, hetenkint egyszer egynegyed pecsenye. Losonc, aug. 16. 1868. — Az igazgatóság. A közelgő 1868 /9 iskolai év a Késmárki Lyceum­ban September 1 jén fog ünnepélyesen megnyittatni, a rendes oktatás pedig september 2-án fogja kezdetét venni. Lyceumunknál a tápintézet szegényebb ifjakat egész éven át 10 frtért lát el egyszerű ebéddel; az u. n. Convictusban a tanulók 50 frt. évi dijjért délben három, estve két tál jól készített ételt s kenyeret kaphatnak. Magamat tek. szerkesztő ur barátságába ajánlván maradtam. Késmárkon, augustus 19-én 1868. Steiner Sámuel, igazgató tanár. A pozsonyi ev. lyceumban kezdődik az 186V9 iki tanév septembernek 1-ső napjával. Az igazgató. A pesti helv. hitv. felső leányiskolá­ban — papnövelde utca 7-ik szám 1-ső emelet — az iskolai év f. é. sept. 5 én kezdődik. Tisztelettel kéret­nek ugy a vidéki — mint helybeli szülők, kik leánykái­kat ez iskolában szándékoznak neveltetni, hogy a meny­nyire körülményeik engedik, leánykáikat mindjárt az iskolai év megkezdésével adják be. Továbbá elvállal az iskola már felnőttebb leányo­kat is — nevelőnöi pályára leendő kiképeztetés végett — minthogy a főtiszteletü dunamelléki Egyházkerület 1867. gyűlésének határozata, illetőleg engedélye folytán az is­kolának joga van nevelőnői vizsgát letetetni és érvényes bizonyítványokat kiszolgáltatni. Programmok az isko­lában, szó- vagy levélbeni megkeresés folytán azonnal szolgáltatnak. Pest augustusban 1868. Márkus Kalocsa Rózsa. Tisztelt szerkesztőség! Az eperjesi ev. collegium jogakademiájánál Schulek Gusztáv ur leköszönése követ­keztében megürült tanszékre Újhelyi Boldizsár ügy­véd ur lett megválasztva ki 1861-ben Turóc vármegyé­nek alkotmányos főszolgabírója volt aztán pedig mint b. Prónay Gábor s több uraságok ügyésze s a földhitel in­tézet vidéki jegyzője működik s kinek nevével a „Hon^ hasábjain többször találkoztunk. A magyar jog és per­rendtartás előadása ezen választás folytán továbbra is elméleti s gyakorlati készültségü férfiura bízatott. Az eperjesi collegium jogi, theologiai és gymnasi­umi folyamaiban september l-jén kezdődik a tanév. Dr. Vécsei Tamás, mint collegiumi jegyző. Tompa Mihály temetése. Midőn jelesek dőlnek ki sorainkból, azt gondolja s hiszi az ember: hogy nagyon sokan találkoznak az ava­tottabb tolluak közöl, kik nekrologját élethün előadják

Next

/
Thumbnails
Contents