Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-30 / 35. szám

vallás a szeretet vallása, mely ezt meg ezt tanítja stb. — a hogy ennélfogva féltékenységet ne költsön ez ünnepély senki kebelében. Nagytiszteletü esperes ur beszédjét a diploma felolvasással együtt alólirottnak kellett ismét szerb nyelven elmondani s azután egy énekvers után szinte alólirott tartott e. beszédet alkalmilag szerb nyelven Mark. XII. 28 — 34. Ezek után keresztelést végzett t. Sebestyén Pál kórogyi lelkész ur, még pedig a helybeli lelkészpár első fiu gyermekök keresztelését, mely nevezetes Tordincára nézve s igen fontos azért, hogy az ily szerb anyanyelvű gyermekek sikeresebb hirdetői leendhetnek az igének, mint az eddigiek, kik idevaló lelkészszé lételökkor éveket töltöttek el addig, mig valamennyire mehettek a szerb nyelvben. Ezzel a szorosan vett isteni tiszteletnek vége lett volna, de megyei küldött, tek. Markovies Dömötör szolgabíró ur szerb hallgatóinknak saját nyelvökön ugyancsak szívökre kötötte mind azt, hogy e diplomára ezutánra is érdemesítsék magokat, mind hogy szellemileg, anyagilag haladjanak mindig előre, hogy példányai legyenek minden tekintetben a helységeknek, azon más hitű helységeknek, melyek többször annyi lélekszám és anyagi jóllét mellett is századok óta iskola és minden míveltség nélkül szégyenül állanak a három királyságban, — továbbá a felsőbbség iránti engedelmességre és •szép rendre különösen serkengette híveinket. Igy lett a mi küzdelmünk és törekvésünk julius 16-án megkoronázva. Az ünnepélyt közebéd követte a lelkészlakon, hol nt. főesperes ur szép köszöntőt mondott a királyra s felséges házára, melyet megyei küldött követett, köszöntvén a főtiszt, e.k. elnökségére, — a többiek helyi viszonyokat illettek. E gyenge rajzolatom szolgáljon némi némü képül azoknak, kik eddig rólunk keveset tudának. — Adjon Isten nekünk erőt s törhetetlen igyekezetet, azzá lennünk, minek itt e különféle nemzetiségek és vallások között lennünk kell a magyar királyság végpontján. Tardinca, aug. 2. 1868. Kulifay Elek, ref. lelkész. A jenai és heidelbergi egyetemek theologiai szempontból, vagy — a jelenkori szabadelvű theologia Németországon. (Dr. Carl Schwarz: Zur Geschichte der neuesten Theologie. Dritte sehr vermehrte und umgearbeitete Ausgabe. Leipzig 1864.) (Folytatás.) És mindezek mellett is Hase rationalista; csakhogy nem a rendszer, hanem azelv tekintetében. Dogmatikájában a rationalis elvet föltétlen őszinteséggel vitte keresztül1

) és e mellett itt a mindent kormányzó eszme az ember r elativ szabadsága, az ezen szabadságon nyugvó, istenhezi szeretet, az ebből folyó tökelyrei törekvés. Azonban rationalismusa „Jézus élete" cimü müvében tűnik ki leginkább, melyben Krisztust átalán, csak mint ideális embert fogja föl, mint oly embert, ki tévelygésektől sem volt ment, legalább nem akkor, midőn kettős tervet készített, s midőn élte vége felé, Isten országáróli véleményét más, szellemi szemponton alapuló nézettel cserélte föl. 2

) Azonban előtte Jézus minden idők vallásos eszményképe,3

) az emberi tökélyek összesége, kinek példája szerint, minden ember-fia, — a mennyire telhetik tőle — Istenfiává lehet,4

) és nem a régi orthodox theologia szellemébeni Istenember, mivel e fölvétel meg nem állható, mert a véghetetlen és véges közötti elodázhatlan ellentét, a kettőnek összeelegyedését, egyik vagy másik telyes megsemmisülése nélkül, megnem engedi. E nézetével csakugyan a közönséges rationalismus mellé csatlokozik.5

) A háromságróli tana ethikai jellegű, s praktiko-bibliai tartalmára visszavive.6

) Az emiitett mü, mely Strauss ide vágó munkájának megjelenése után sokat vesztett előbbi érdekéből, minden gyengeségei, kritikai hibái mellett is, psychologikai, nyomozó szellemre utal, mely többnyire a helyes uton maradva „a dogmatikai Krisztus elhalványult vonásaiból, telyesen történeti életképet igyekezett előállítani." Azonban ami Hasénak Németország theologusai között oly kitnő helyetbiztosit, az egyháztörténelmi munkássága. A mult iránti gyöngéd, elismerő vonzodása, a történetben magát kijelentett Isten iránti mély szeretete, a történelem iránti egész oda engedő pietása, — mi előtte dogmatikai tekintély, — az ő legbensőbb lényege. Történelmi az ö egész theologiája, az maga dogmatikája, történelmiek minden polémiái, melyekben, döntő biróul — a sajátképi kritika finom mellőzésével — a megmásithatlan történelemre utal. S mint történésznek fővjnása : nem annyira a csoportosítás, mint inkább a magasan kiemelkedő, egyes, egyéni jellemeknek oly bámulatosan festő i rajzolása, hogy egyről az egészre ráismerhetni. Nála a história nem apró s gyakran érdektelen események halmaza, hanem a legjobb tanitó a legékesebb nyelvű szónok, a philosophia. Es ez oka, hogy véghetlen gazdag és mégis lehető szük körre szorított „Egyháztörténelme7

) oly sok kicsiny, önálló és finom metszetű J) Saját szavai : Evang. protest. Dogmatik. 5-ik kiadás, előszó. Összehasonlítva a 22, 61, 84, 100, 111, 178, 184. 213, 217 stb. §§. *} E nézetét azonban, az ujabb kiadásoknak, — és igen helyesen visszavonta. s) Dogmatika, 5ik kiad. 220—1 lap. Entwickel ung des Protestantismus 13 1. ; — Die menschliche Entwicklung Jesu Kr. 1861. 4) Dogmatik. 5 ik kiad. i. h. 4) E szerint is „Jéz. nem az Istenség 2-ik személye, hanem az értelmes emberiség ideálja" — Kris. Predigerbibl. 1837 8-i k f ü z. 558 1. j Wegscheider: „Institutione s." 6-ik kiad. 424—5 1. «) „Dogm.;

l

226. §. 499 1. 7) 9-ik javitott kiadás : 1867.