Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-23 / 34. szám

Fenn említett tolmácsom által a szerb nyelvben egy év elmultával jó elŐhaladást tettem, az általa lefordított imák s rövid vallástanra együtt tanitottuk a gyermekeket, — találtunk egy pár a régebb korból fenn maradt énekre isf, mit a gyermekekkel notájokkal együtt betanultattunk s végre a tolmácsom által lefordított imák, tanítások nyomán előteremtettük a rendes istentisztele tet is. — Szóval minden a kerékvágásba jött már lassankint s éreztem, hogy az-Ur van velünk, ki megsegít minden szent igyekezetet. De lehetett-e csak gondolni is. hogv egyházunk ily gyarapodása, egy akkor még katholicus országban minden feltűnés nélkül maradjon s szent törekvésében akadályokra ne találjon ? — En, ki csak csekélyben ismertem is az Ultramontanismus magyarországi működését, — hogy hittem volna azt ? Es valóban 1 el is jöttek a keserű napok. — A körülöttünk levő kath. lelkészek röktön jelen'gették működésemet melyek következtében a diakovári püspöki szék ráírt a vármegyére, hogy tudja meg. ki az, és mit akar ott Tardincán, ki magát prot. lelkésztanitónak meri nevezni? — s hogy röktön tiltson el minden templom és iskola megnyitását. A püspöki szék e parancsára s panaszára a vármegye csakugyan annyit megtett, hogy engemet maga elé hivatott. -— Nehéz kebellel s mind magam, mind a tardincai ref. egyház jövője felöl kétségeskedve jelentem meg a meghívásra, — Mert nem is volt tréfa a dolog! már egy ref. tanítót innen, kit néh. Somogyi Ferenc korogyi lelkész helyezett be, a kath. papi fortély elűzött. — Egyházi felsőbségem engemet minden kibocsátó levél nélkül küldött Tardincára, — melylyel pedig legalább igazolhattam volna magamat, — s a nélkül, hogy e kibocsátásomat az illető vármegyének tudtára adta volna. — En tehát magam gyenge erejére és az isteni gondviselésre támaszkodtam, — mert az 1790-ik évi, vallásunkat illető törvénycikkekben nem volt alap, melyre támaszkodhattam volna, az 1848-iki törvényekre nem támaszkodtam, mert akkor még annak itt semmi jelentőséget adni nem akartak, s azt a király koronázásával nem szén tesitette, a pátensre sem támaszkodtam, mert nem akartam, — mondom magam gyenge erejére támaszkodtam, bemutattam magamat mint a duna melléki főtiszt, e. k. által Tardincára kibocsátott lelkésztanitót, s okadatoltam, hogy ezt a nevezett egyházi felsőbbség tehette, mert 800 lélekből álló ref. gyülekezete van itt pásztor nélkül, s hogy ily népes gyülekezet tanításban részesüljön, az nem csak egyedül az említett egyházi felsőbbségnek, hanem egyszersmind a tek. vármegye gondja is kell, hogy legyen, mely gondoskodásra s csekély személyem pártfogására a tek. vármegyét tisztelettel felkérem. A dolog jobban ütött ki mint egyelőre vártam. — A vármegye tisztikara az uj választások folytán többnyire óhitűekből állott, ezek miveltségének s jó akaratának köszönhettem, hogv tardincai ref. uj gyülekezet a vármegyén elismertetett, ugyszinte az én hivatalos működésem is, — s a diákovári püspöki széknek a vármegye azzal felelt: a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület helyesen cseleden, midőn egy 800 lelket számláló gyülekezetében iskolát nyitott meg, mert ez igy van helyén, s erre a vármegye csak áment mondhat. De ezzel nem volt vége a dolognak, a püspöki szék most a zágrábi helytartótanácshoz fordult, aminek következtében egész 1867-ik évig a helytartótanácstól csaknem minden félévben parancsolat jött a vármegyére, hogy a tardincai iskolát tiltsa be, vagy pedig ismertesse el vele, hogy a kerületi kath. iskolai vizitationak aláveti magát, de e parancsolatokat azon izenettel tett félre a tek. vármegye: a tardincai reformátusok semmi kath. felsőbbséget nem akarnak iskolájok s egyházuk ügyében elismerni. Őket pedig erre jogosan a vármegye nem erőszakolhatja. — Minekutánna azon 1865 ik évben tett fortélya sem sikerült a püspöki széknek, hogy egy közös iskolát állítsunk fel, melyben esak rom. kath. tanitó lehet, minthogy nincs a ref. részről ki szerbül tudna: a dolog abban maradt, hogy tartson mindenik fél külön iskolát, s birtokarány szerint a községi legelőből e végre hasítsunk ki a ref. részre 20, a kath. részre pedig 14 hold földet. Ily szerencsés küzdelmünk után s a vármegye liberális magaviselete után 1865-ik évben bele kezdettünk egy diszes torony építéséhez, — a földtől a bádogig 9 öl magas s innen a csillagig 6 öl, — mely a már meglevő i maház elejére ragasztatott oly módon, hogy — a jövendőben építendő templom szélességének és magasságának, — a szárny falak és előarc is felemeltettek, — mely torony ujabb bizonysága az egyház buzgalmának midőn azért négy ezer a. é- forintot kiadánk. Még 1867-ik évi julius hóban jött egy rendelete a zágrábi helytartó tanácsnak a slavoniai prot. egyházakhoz, s abból állott, hogy tiz nap alatt minden egyház a maga részéről két-két képviselőt küldjön okvetetlen Zágrábba, kik teljhatalmulag a helytartó tanácscsal együtt intézkedendnek egyházi ügyeink felől. Ez intézkedés a pátens szellemében történt volna, s arra irányzódott volna, hogy állítsunk elő Slavoniában egy önálló prot. testületet, melynek igazgatójául bizonyosan valami zágrábi kanonok akarta magát feltolni. — De későn ébredtek fel, a pátens ideje lej rt, mi meg egyértelmüleg protestáltunk, mint dukált s oda igazítottuk a helytartó tanácsot: mi ily ügyben, mely oly lényegésen illeti egyházunkat, nem tanácskozhatunk, tessék a dunamelléki főtiszt, superintendentiához fordulni. Néhány napra ezekután a horvát országgyűlés lelkes világi részének majoritása létre hozta reánk nézve azon áldásos határozatát is : mind a két prot. felekezet elismertetik létezőnek a három királyságban s szabadon gyakorolhatják vallásukat s polgári jogaik is elismervék. Végezetre hát a gyertyát már a három királyságban sem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék ! — Már most egy év óta, hála az égnek szabadon lélekzünk, s minden bolygatásnak vége szakadt. A 18 évi absolutismusnak a három királyságra is meg volt az a haszna, hogy észre hozta az embereket, nevelt és világositott, a