Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-02 / 31. szám

TÁRCA. örvendetes hir. A eultusminiszter az intercoffesionalis törv.javaslatot a Deák-körben előterjesztette, s annyit mondhatunk róla, hogy a teljes jogegyenlőség és viszonyosság- alapján áll s épen csak arra nézve fejlett ki discussió, hogy mi fogadtassék el általános törvényül pl. a vegyes házasságból származott gyerekekre nézve; a miniszteri tervjavaslat a szülők jogát hangsúlyozván, ezekre akarja bizni a gyermekeknek mily valláson történő neveltetését, mi ellen az az igen helyes ellenvetés történt, hogy az alapul fölvett nézet sokkal tágabb, mint amit a törvény belőle következtet; mert ha a szülék joga vétetik kiindulási pontul, akkor a törvénynek ki kell mondania, hogy a tisztán kath. vallású szülők is neveltethetik más valláson gyermekeiket. Vidéki hangok a vallási jogegyenlőség tárgyában. Sok dolog van az életben, mi előttünk mogfoghatatlan. Sokszor hallunk állitni olyat, minek ész és vér ellent mond, ... elhalgatjuk — mint cáfolásra érdemetlent — .., de ismét előhozzák, halgatunk ... nem használt, ismét állittatik.. Sokszor látjuk ismételve a farkas és bárány meséjét, látjuk, hogy a hatalmasabb által a gyengébb elnyomatik, és ha ez utóbbi mégis némi viszszahatási erőhöz juthat, és lélekzik, amaz kezd el panaszkodni, hogy ime még ez élni merészel. Ilyen formán vagyunk mi amaz állittással, hogy „hazánkban a katholikus vallásnak nincs őt megillető szabadság a." Türtünk és szenvedtünk három száz éven keresztül, átéltük a gályarabság, Karaffák korát, elő állítottuk Bocskai, Bethlen, Rákóci hadát, ettük a nékülözés, lealázás, megvetés panaszos kenyerét, elvették templomainkat temetőinket és mi nagy jámborul azt hittük mindeddig, hogy mi vagyunk a jogszerű panaszos fél, a mi hegedűink illenek fűzfákra, nekünk van okunk ottan feljajdulni, — mi azt hittük látva szegény lelkészeink, tanítóinkat és azoknak koldus kenyérre jutott özvegyeit és árváit, látva a szegény nép lelkésze, iskola tanítója, iskola, temploma, főiskolájára tett borzasztó terheit... „Nincs ilyen bánat több, mint a mi bánatunk"! mi azt hittük, hogy nekünk fájhat a reversalis, az áttérési egyenetlenség, nekünk fájhat sok sok, igen sok; mi nagy szegény, jámborul csak azt hivegeténk mind eddig, hogy egyházunknak van joga az elnem ért jogegyenlőség és Őt megillető szabadságért feljajdulni, — mi azt hittük hogy egyedül nekünk van jogunk a század eszméire hivatkozva szabadságot kérni, és mit nem kell hallanunk !!!... A vagyonilag hatalmas, jogaiban uralkodó klérus szava, tulhatván a mienket — a szerényt — kiáltja: „a katholikus vallásnak nincs szabadsága." „A protestánsok több szabadalommal birna k." Uram s én Istenem! értse a ki tudja, de én ugyan nem. Ugyan mit óhajtana még többbet? mi az, amit még nem élvezhet? övé a hatalom, — és dicsösség. ('?!).. Ez az autonomia. Az a ruha, mit háromszáz évig vert, az a vár kell most neki, mit eddig aláaknázni akart.... Valóban különös időket élünk, kezdünk intézményünkkel kapósak lenni; hej! megmondta az irás „semmi sincs uj a nap alatt" „Légy hü mind halálig, neked adom az élet koronáját." Igen a mi víhatlan várunkra óhajtozik a háromszáz éves ellen, ha lenem ronthatta erővel, most a század szellemétől kér magának is olyat. Legyen dicsösség istennek érette !! Mi nem bánjuk építsen magának erős várat, legyen ott is autonomia, de azt követeljük, hogy a mienkre ne áhítozzék senki, ez * nem Nábót szölleje, ez véren épült s könnyekből, ennek alapja az áldozatkészség és buzgóság: — Azt elvárjuk, hogy a mi jogaink megadassanak, és azért hogy másnak kezéből a korszelleme kiragadta a hatalom vesszőt, mi legszentebb jogaink elérésében ne hátráltassunk. Őszintén szólva nekünk az a jog kell, mi megillet. Mi nem bántunk senkit, ne bántsanak minket. Ám tessék a teljes autonomiát behozni, ugy mint nálunk van, annak szivünkből örülünk, s üdvözöljük katholikus testvéreinket, ám tessék az államtól függetlenül lenni, ezt helyeseljük, mert mi a mit magunknak kívánunk, azt óhajtjuk másoknak is, ekkor megszünhetik a kinevezés, de a mint ez megszűnt, bekell venni a népválasztást, kezdve alolról fölfelé, tol föl a legfölsőbbig, akkor bekell venni a népképviseletet, kettős elnökséget, és lekell mondani sok eddig bírt jogról, a papi mindenhatóságról. Oh az autonomia behozatalával sok sok meg fog változni. .. Adja az ég, hogy ugy legyen, mi feledve a multat, jó testvérek legyünk. Egyébiránt igaza van kultusminiszter urnák a nép között vallás tekintetében most — hála a század szellemének — béke van. Mi az oka?! Szabad legyen elhallgatnom. A mi kardunkat, melyet a jog és szent igazság tart, kezünkből többé ki nem üthetik. De e béke nem a meghalás, hanem a hazafiság jele. Hallgatunk mi, mert várunk, — várunk, mit? méltányosságot, egyenlőséget, ezzel együtt testvériséget és ekkor meglesz a szabadság. Hisszük, hogy e reményünkben nem csalódunk, mert nem szabad csalódnunk. Istent ugy imádja kiki, mint meggyőződése parancsolja. Ez a helyes, de az együtt hivők — mennyiben az állam céljával nem ellenkeznek — joggal megvárhatják, mint törvényes testület a jogos elismerést és segélyt. A vallásosság az állam alapja. Ez iránt a kormány nem lehet közönyös. Igen jól, igen helyesen van mondva, De mikép eszközölheti ezt?! Csak bizza ezt a hívőkre. Csak hallgassa meg ezek kérelmét: Egyenlöfjog, egyenlő szabadság !! Kinek ? Mindenkinek. Teljes hitünk, hogy még várnunk kell. Sok és megkövesült előítéletet kell itt figyelembe venni az illetőknek. Nekünk igazságunk s erős várunk (Isten s az autonomia), védelme alatt félnünk nem lehet, mi győzni