Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-19 / 3. szám
lutánján pedig a hatóság határozott engedélyével, bikaviadal tartatott a sz. Lélek tiszteletére. (!!!). — E sötét képnek van azonban fényoldala is. A bibliát több ezer példányban olvassák. Hol az evangéliumot titokban hirdetik, ott a protestastismusnak is vannak hivei, és néhány helyen, melyeket azonban az óvatosság tilt megnevezni, titkos összejöveteleket tartanak, mely alkalmakkal az isten igéje hirdettetik. A párisi világkiállításon jelen volt spanyolok és portugálok legnagyobb örömmel fogadtak el egy-egy példányt a bibliából. TÁRCA. Nyilvános hála és köszönet. A dunamelléki egyházkerület külsomogyi egyházmegye ságvári anyaegyházához tartozó helv. hitv. h yimi leánygyülekezet legmélyebb köszönetét és háláját nyilvánitja a részére O cs. ap. kir. Felsége Regensburgban f. é. junius 29-én kelt legfelsőbb elhatározásával a prot. egyházi és iskolai célokra rendelt évi átalányból imaház-épitésre a nmltgu magyar kir. cultusminiszterium utján kegyesen engedélyezett, s a kaposvári magyar kir. adóhivatal által f. hó 20-án ki is fizetett 400 o. é. forint kegyadományért; valamint elébb ugyan a volt nmltgu magyar kir. helytartótanácsnak ez ügyben tett sok rendbeli fáradozásai — utóbb a nmltgu m. kir. cultus- és pénzügyi minisztériumoknak, nem különben az illető nagytiszt, esperes és főtiszt, superintendens uraknak hasznos szolgálataik, s hathatós közremüködésökért. Mely alkalommal nem mulaszthatjuk el egyszersmind nyilvánosságra hozni azon t. c. jóltevőink becses neveiket, a kik fenemiitett szándékunkban bennünket eddig kegyes adakozásaikkal gyámolítani szíveskedtek, — a kik közül lehetetlen első helyen nem említenünk főtiszt. és nmltgu Ranolder János veszprémi püspök ő excellentiáját, ki még 1863-ban e vidéken tett bérmálási körútja alkalmával hozzá intézett kérelmünkre, a harádi esperesség s illetőleg az igali szolgabiróság utján, számunkra 25 o. é. frtot küldött, s ezzel építendő imaházunknak mintegy alapját tette le, — a minek azért örülünk legjobban, s azért tartjuk érdemesnek sőt szükségesnek — bár egy kicsit későn — különösen kiemelni, hogy ez által élő és örök tanúbizonyságot tehetünk ő exciája, mint a kath. anyaszentegyház egyik kitűnő főpapjának semmi felekezeti különbség által nem korlátozott nagylelkűségéről s jótékonyságáról. Ugyanazon célra adakoztak: néh. tek. magyari Kossá Sámuel ur 5 frt 20 kr. — néh. tek. Papi Vizsolyi János ur 5 frt. — Zichy Antal képviselő ur adott 2000 darab téglát, s ajánlott 20 frt. — Somogymegye főispánja Jankovics László ő nmltga adott 10 frt. — A dunamelléki egyházkerület házi pénztára adott 10 frt. — Kovács Sámuel helybeli birtokos 5000 darab téglát. A kiknek mindnyájoknak legyen ujolag kifejezve, s itt is megörökitve legszívesebb hálánk és köszönetünk. Ságvár, dec. 17. 1867. Bacsó János, m. k. ref. lelkész. (Mármaros-Sziget.). Jézus, az isteni tanító mondá: „Valaki az én nevemben egy gyermek gondját felveszi: énnekem veszi fel gondomat." Ezen üdvözítő forrásból származott Fenséges József Nádorné Dorottya hercegnő azon mondata is: „Isten a szegények és gyengék számára a gazdagoknál tette le a jótéteményt." Több esztendő óta csak némán, vagy könnyes szemekkel köszönték meg tanitványim közt a szegények : t. Szőllősy Balázsné, Váradi Gáborné, Tímár Pálné, Szilágyi Istvánné, Kovács Istvánné, Szép Antalné, Kovásy Albertné, Szováthi Lajos, Bráskoczi Gábor, Fazekas, Székelyné asszonyságok és urak azon kegyességeiket, hogy őket egy vagy más ruhanemüekkel kegyesen megajándékozták, e nemes tetteket, én a kedves haza tudomására juttatom. Megemlítem itt t. Darvay Gábor főszolgabíró ur jótéteményét is, ki a legközelebb szegényebb tanitványim számára 14 darab könyvet és Írószereket ajándékozott. Áldja meg őt s az említetteket a jó Isten, és nemes tettöket írja be aranykönyvébe. Ennek kapcsában felhozom a t. Pózner Lajos ur által ez előtt 2 — 3 évvel ajánlott, — s majd minden lapban olvasott — iskolai ajándékokat is, mely nagyszámú: irkából, palatáblából és más íróeszközökből állt. Mi ebből itt Máramarosban — bár az egész hazára szólt — semmit se kaptunk, hogy hol feneklett meg, nem tudjuk. Nem azért hogy „ha malacot Ígérnek zsákkal forgolódjunk," de, mivel a nemes szívű ur ez ajándékokat bizonyosan útnak indította, illő, hogy tudakozódjunk róla, hátha e szó folytán elő jő a sötétségből, mikor aztán egyéb kötelességünk nem leend mind szives köszönetünket nyilvánitni t. Pózner Lajos urnák. En különben — mert nekem szokásom — előre is megköszönöm nemes ajánlatát, tudván azt: hogy a mi halad nem mindig marad. Isten áldja meg a nemes jóltevőket, és t. szerkesztő urat is, ki e pár sort szives leend lapjába felvenni. Marmaros-Sziget, január 6. 1868. Tisztelő honfitársa 1 Horkai Bácsi. tanár. GYÁSZHÍR. Békés; A ref. egyház agg lelkipásztorai száma egygyel ismét kevesedett. Tiszt. Asztalos István, elébb békési, azután gyula-vári, majd nyugalomban élt ref. lei-