Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-19 / 29. szám
az igealakokat ekképen: am-o, mon-eo, leg-o, nutr-io; am-avi, mon-ui, leg-i, nutr-ivi; am-averam, mon-ueram nutr-iveram; ara-em, mon-eam, nutr-iam; am-aturus, mon-iturus, lec turus, nutr-iturus stb. Ha a tanuló — mondja szerző — ama táblázatot (t. i. az épen emiitett 4. conj. példányait) figyelmesen átnézi, észre kell vennie, hogy a 4 conjugatio sokkal több részben egyezik, mint a mennyiben különbözik. Jelesen a) a személyi végzetek mindenikben ugyanasok (a személyragok a 13. lapon ezek: o, s, t; mus, tis, nt. Activum : 1 sz -o (néha vi v. i 2. sz .-sti, 3. sz.-í; 1. sz .-mus 2. sz. (s)-tis, 2 sz.- nt. Passivum : 1. sz.«7', 2.-ris 3 -turl.-mur ] 2,-mini, 3.-ntur. Egyedül az imperativusnak vannak más személyi végretei, de ezek is nagyobbára ugyanazok a 4 conjugatióban. Activ. sing. -to ; plur. te, tote, nto. Passiv sing. re, tor; plur. mini (minor), ntor; b) az idői végzetek is nagyrészint ugyanazok mindenik conjugatióban, t. i. ind imperf. activ.: bam, bas batx passiv.: bamur, bamini, bantur ; ind. perf. activi: i, isti, it; plusquam perf.: eram eras, erat; fut. bo, bis, bit stb. Az ismertető jel pedig, melyből kitűnik, hogy az ele'nkbe jövő igeidői alak, melyik conjugatióra tartozik, azon egy vagy néha két betű, mely ama végzeteket közvetlenül megelőzi, vagy vagy néha kezdi. Ezek a betűk az első conjugatióban: a vagy av, vagy a conj. praes.-ben e; a másodikban: e vagy u; a harmadikban: consonans, vagy e vagy i vagy ie. — Ezek után következik a minek elül kellene állani, hogy t. i. minden igének három tőalakja van: jelenidői, multidői és részesülői, s meg van mondva, mely tőalaktól mely idők származnak, csak az maradt ki, hogy mi módon. Az előbb mondottakból sehogy sem lehet kitalálni, mert a mint látjuk szerző beszél személyragokról személyi végzetekről, idői végzetekről és ismertető jelről; de bizony a fiu azt kérdezheti, hát ebben ama- bam, az a bam idői vegzet; ebben monu-eramus az eramus személyragos idői végzet vagy csak az egyik ? Azután ebben : amem azaz e ismertető jel vagy pedig jellemző, mert a fentebbi jegyzetben mint törzshöz tartozó alkatrész szakasztatik a végzetekhez. Azon tanítást is, hogy a jellemzőknek a végzetekhez való csatolása által a végzetek saját alakjai szembetűnőbbek lesznek, épen olyan kevéssé hisszük, mint azt, hogy ha valaki körmét akarná megismerni, azt jobban elérné azáltal, ha körmével együtt ujjából is levágna egy darabot. Hagyjunk fel már valahára az ilyen átkozott experimentumokkal, melyek mindig a legtöbb érthetetlenséget idézték elé! Szerző szerint pl. ezt: nutr-iebamus, igy kell elemezni: nutr törzs (pedig a jegyzet azt mondja, hogy az i is a törzshöz tartozik), ie ismertető jel, bamus pedig idői végzet; monnuisti, ebben mon törzs, u ismertető jel, isti idővégzet. Tehát sti személyi végzet, de már isti idői végzet. Értse meg ezt, a ki tudja! De megérti, ha igy elemezzük: nutri ige- és jelenidői tő, ba képző, mus személyrag 5 az e pedig nem egyéb, mint az e-conjugatiónak töönhangzója, mely hogy ide becsúszott, annak az az oka, hogy nutriebam ot igy ejtették : nutrjebam, mint ezt: abicio, igy: abjicio, de ki is maradhat az e, p. o. é-bam, quíbam, dormibam stb.; ebben: monuisti (eh. monevisti), perfectum tö monui, személyrag vi. — Továbbá mi hasznát veszi a tanuló annak a túlságos szószaporitásnak, mely a mellett hogy fölösleges, nem is igaz mindig, p. 0. szerző a 16. lapon igy tudákoskodik : „Van egy substantivum is, melyet a latinban az igealakokhoz számlálnak, neve „supinum." Igy nevezték a régi grammaticusok; talán azért, hogy „supinus"nak egyik jelentése : hátradőlő, visszahanyatló ; e különös szók pedig, ámbár substantivumok, mégis jelentésökre nézve, mintegy visszadőlnek, hajlanak az igékhez." Lám, ha szerző a náluk bizonyosan meglevő pesti ág. hitv. gymnasium 186 5 /6 6 -ik évi értesítőjének 33. lapján elolvasta volna ezt : „A supinum-név, melyet a grammaticusok ezen alaknak adtak, épen olyan semmit mondó forditása a görög 'jtttcov szónak, mint a ,hanyatt szó' a latin supinumnak. Priscian eme szavai: supina nominantur, quia a paBsivis participiis, quae quidam supina nominaverunt, nascuntur —• mutatják, hogy ezen elnevezésnek a part. pass. prefectummal való látszólagos egyenlőség vala az oka," — tudná, hogy az a supinum a régi grammaticusok előtt, épen oly rejtély volt mint szerző ur előtt, s ő mégis erőnek erejével akarja azt tanítványával megértetni. — Épen ilyen okoskodást olvasunk a 43-ik lapon, mely szerint gerundium azért neveztetik igy, mivel gerundium, agendumot tesz azaz oly dolgot, melyet meg kell tenni. Először is nem igaz, hogy eredetileg ezt tenné, azután nemcsak igy, hanem másképen is nevezték a grammaticusok ezen alakot, p. 0. Priscian: Participiale, Supinum, Gerundium ; Diomedes: Participialis modus, Gerundi modus; Donatus: Participium futuri, Gerundi modus, Modus gerundi vus; Charisius: Adverbium Supinum; Cledonius: Verbum gerundi stb. Ebből látszik, hogy a régiek sem voltak tisztában vele. A gerundivumnak a gerundiumtól való elválasztása uj dolog, mint szintén a a futurnm part. passivi-féle elnevezés is, mely a dolog lényegét épen nem, az úgynevezett participium neeessitatist pedig csak részben jelöli; tehát még is legjobb lett volna ez utóbbi elnevezést fogadni el. — Dacára az ily szószaporitásnak ismételjük, hogy ezen tanitás a megelőzőnek mégis jóval előtte áll, már azért is, mivel itt három töalak vétetik föl, melyekből — a mint a 46. lapon helyesen föl vannak számítva — a többi időalakok származnak. Az infitivust tehát, melyet a többi nyelvtanok erőnek erejével a tőalakok kőzé beeröszakolnak, elhagyta. Ámde megmaradt szerző ur is az igék rendes és rendetlen igékre való felosztása mellett, tehát szerinte is rendetlen conjugatio van a latin nyelvben. Igyekszik ugyan szerző a tanulóval elhitetni, hogy ezen rendetlenség csak „különösség," s hogy ez is csak az idők, nem pedig a személyképzésre terjed ki, sőt nem is minden időre, hanem csak a perf. és supinumtól képzettekre ; a többiek, t. i. melyek a praesenstől származnak, — „igenigen kevés kivétellel" — rendesen képződnek. Miben áll — folytatja szerző az 54 lapon — ez a szóban forgó
