Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-12 / 28. szám

ki és a bécsi községtanácsnak a püspökök eljárása ellen intézett erélyes felszólalását nem számítva, nagygyában és általában ignorálják az egészet, s annyira megy a lenézés amaz egykoron a félvilágot megreszkettető hatalom iránt, hogy az embernek szinte tartózkodnia kell róla komoly szót tenni s a dologgal tüzetesen foglalkozni. Mivelt katholikus mai nap az egész vallásügyet pusztán papok dolgának tekinti, melyhez neki semmi köze. Okos embernek — mondják közönségesen — sokkal reálisabb teendői vannak a világon, semhogy ideje és kedve maradjon oly institutiókkal bíbelődni, melyek az emberiség összes törekvéseivel merő ellentétben állnak; mert ugyan mi haszna vitatkozol oly emberekkel, kiken legszoritóbb okoskodásod sem fog, miután ők az ész más törvényei szerint gondolkodnak, mint a többi halandók, nekik logikájukat is Rómában irják meg; mi haszna bizonyítgatod az ultramontan papnak, hogy az általa hirdetett elvek szerint együtt békében meg nem élhetünk, — ö beszédedet azzal üti el, amivel az egyszeri miniszter a nyugdíjért folyamodót utasította viszsza: „élnem kell," mondá a folyamodó; „nem látom annak szükségét," válaszolá a miniszter. Elég ha Róma áll és virágzik és satellesei, a papok élnek és híznak; a többi emberiség tengődjék ahogy tud, és ha baja van, vigasztalja magát azzal, hogy ha az egyháznak jó engedelmes fia lesz, a rövid világi nyomorért, majd a jövő élet dicsőségében fog részesülni. Ez itt is amott is a mai társadalom hangulata és szerintem ebben rejlik a kor veszedelme; mert mig az elmék azon dualismusa fenáll, hogy amit az emberek a polgári társadalomban szentnek állítanak, az a vallás terén istentelenségnek mondatik: addig a katholikus államok (Spanyol-Francia- Olaszország és Mexico) a békés fejlődés ösvényére nem juthatnak el, s addig folytonos társadalmi convulsiókban erejüket hiába emésztik fel. Kilenc tizedrésze a társadalomnak szellemileg mai nap is kiskorúnak mondható, s annálfogva az emberiségnek legnagyobb része folytonosan ki van téve a modern előhaladással ellenkező irányban dolgozó azon emberek izgatásainak, kikről Constant Benjámin rég megmondta : „mintha az volna örökös végzetük, hogy mindent, ami jó, elmérgezzenek, s mindent, ami rosz előteremtsenek, — miután ellentállottak a javításoknak, most már ellenzik az építést." Ily ellenkező irányú áramlások közt tisztán katholikus államokban a társadalmi viszonyok megszilárdulhatni mind addig nem fognak, mig a középkori képzeletvilágban szülemlett eszme a szellem legszemélyesebb nyilatkozatát, a vallást központosítani és külső mesterséges uton egységre szorítani akarni, végkép meg nem szűnik, és a látható aniversalis egyház romjain katholikus nemzeti egyházak nem keletkeznek; Erre nézve pedig a gallican- és a magyar nemzeti egyház szolgálhatnának kiindulási pontul és megmutathatnák a curiának az litat, melyen haladva a lombozat árán megmenthetné a törzsöt. Hogy azonban a most összehívott oecumenicum conciliumban ilyféle practicus nagy emberiségi eszmék szőnyegre kerüljenek és tárgyalás alá vétetvén, győzelemre jussanak, ez az egyházban most uralkodó szellem mellett alig hihető. Ha egyszer egy institutio oda jutott, hogy a világra nézve merőben haszontalanná vagy épen károssá vált, — akkor épen az az önfentartására irányzott örökös gond, sietteti veszedelmét; mert mindég csak magára gondolván, elveszti szabad Ítéletét az őt környező dolgok folyása felől; szüntelen maga körül forogván, azt hiszi a világ forog körülötte, pedig a világ csak azt nézi, hogy járja a bolondját. Ballagi Mór. A milyen a .jóiiap, olyan a fogadj isten. Folyó hó 5-én e lapok hasábjain megjelent cikkemre a vallásügyi törvény dolgában az „Esti Lapok" egy paprikás pasquillet közöl, melyben elmondja, hogy „Ballaginál nincsenek mindig otthon," hogy „O-Moravicára és Turin felé kacsingat," és hogy 'csupa inconsequentiákból áll; mert egyfelől Eötvöst derék, szabadelvű embernek tartja, azt hazánk egyik dicsőségének mondja, a népnevelési egyletek dolgában mellette kardoskodott, népnevelési törvényjavaslatát megdicséri, s mégis másfelől jun. 24-én tartott beszédét keményen bírálja s rostálgatja. Idézvén aztán Eötvös beszédéből mindazt, amit én is helyeselek, s elhagyván azokat, amiket megtámadtam, ugy találja, hogy én insinuáltam a minisztert, mintha a vallások belső rendezésébe akarna elegyedni, amiről soha nem is álmodtam és cikkemben egy árva szó sincs, s azzal a tanácsadással végzi, hogy hagyjak fel „fészkelődő, szerencsétlen cikkeimmel, s