Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-05 / 27. szám

A válasz, melyet a miniszter e kérdésre adott, tökéletesen megfelelt annak, amit a nemzet oly férfitól várhatott, ki több mint 30 év óta a népügy egyik legmelegebb előmozdítója, a nemzeti értelmesedésnek és tudománynak elsőrendű bajnoka: azonban minden ékesszólásnál többet nyom a tett, és a ház asztalára letett törvényjavaslat a népiskolai közoktatás tárgyában, valamint akkor a közönséget kedvesen meglepte, ugy most, midőn annak szövegével megismerkedtünk, bár egyes részleteire nézve észrevételeink lesznek, általában mégis örömmel mondhatjuk, hogy minden tekintetben, a legtisztább és legszabadelvübb alapokon nyugszik, kivitelében sokoldalú szakismeretről tanúskodik, s csak az az óhajtásunk, vajha mielőbb életbeléptetvén. iskoláinkat a szerint láthatnék rendezve. Sajnos, hogy a miniszternek 24-én tartott beszédéről hasonlókat nem mondhatunk, és nézetem szerint épenséggel nem érdemelte azon hangos helyeslést, melylyel pártjabelijei előadását kisérvén, mintegy arra bátorították, hogy a kétes sikerű halogatási irányban tovább haladjon. Legelőször is fájdalmasan érintett bennünket beszéde elején az a hely, hol a nagyon tisztelt miniszter ur igazaink szorgalmazását ugy tünteti fel. mintha az csak arravaló volna, hogy a haza polgárai között a gyűlölség magvait hintse el. — Nem ismétlem, amit ez irtózatos vádra Török Jánosnak mondtam, nem harsogtatom a miniszter ur fülébe is az „adós fizess" örök igazságú törvényét, csak azt mondom, hogy egy miniszter szájából ily gyanúsító enunciatió akkor, mikor tőle az igazságot számon kérik, leggyöngédebben kifejezve nem diplomaticus eljárás, mindenesetre oly eljárás, mely alkotmányos ember érzületét mélyen sérti. ..Meg vagyok győződve, — mondja tovább miniszter ur, — hogy e hon polgárainak keble, bármely vallásfelekezetekhez tartoznak is, nem azon talaj, melyben a gyűlölség magvai ki fognának kelni, mert e nemzet még akkor is, mikor külső befolyások következtében vallási kérdésekért fegyverben állott, soha sem feledkezett meg arról, hogy különböző egyházakban csak egy hazára kérik isten áldását." Magam is azt hiszem, hogy a mi népünk a * vallás^ fanatismusból eredő gyűlölködésre nem hajlandó, de épen mivel ezt tudom, nem hittem, és nem hiszem mai nap sem, hogy a jog és méltányosság minden honpolgárokra való kiterjesztésének szorgalmazása, „a haza polgárai között a gyűlölség magvait hintse ej." Nézetem szerint inkább egyezett volna azon szeretettel, melylyel a t. miniszter ur hazánk ügye iránt viseltetik, s azon kötelességgel, melyet magas állása elébe ró, fájdalmát jelentenie ki a felett, hogy a haza polgárainak tetemes része századokon át meg volt fosztva azon szent jogoktól, melyek őket, mint a haza hű polgárait az örök igazság szerint megilletik, s hogy azok élvezetébe még mai napig sem bírtak belépni, ámbár husz évvel ezelőtt azokat számokra a hazai törvény is biztosította. Az egész passust nem lehet nem pártviszályból folyó kifakadásnak tekinteni, s ebből azt a tanulságot merítettem, hogy nem Eötvös-féle embereknek való, a pártok ilyféle huzalkodásaiközé vegyülni; Eötvös szép lelke e téren nem jártas, s ezért meg kellett szükségkép botlani a. A korholó bevezetés után a kérdés lényegére tér át a miniszter ur; s itt mindenek előtt constatálja az általunk is ismételve sürgetett*törvény igazságos, és minden tekintetben szükséges voltát; mert „érdekében fekszik az országnak, hopy az 1848-iki törvény elvei mentül előbb létesittessenek minden következéseikben; érdekében fekszik a haza minden egyes polgárainak, hogy az ami köztünk súrlódásokra adhatna alkalmat, mentül előbb eltávolittassék, és érdekében fekszik minden earyes vallásfelekezetnek, és O j » e tekintetben a katholikus,ok épen nem képeznek kivételt." Azonban — és ez a beszédnek veleje — hogy mégis az 1848-iki törvény által kimondott jogegyenlőség meg létesítve nincsen, annak, a miniszter ur szerint két oka van: első a törvényhozási teendők rendkívüli halmaza, második, hogy a kormány nem lehet a vallásfelekezetek iránt közönyös, hanem mindenik iránt egyenlő figyelemmel kell viseltetnie. Ha a miniszter ur az első oknál megállapodik, ha a máig lefolyt országgyűlési tárgyalásokra hivatkozva, kimutatja, hogy lehetetlenség volt eddigelé az általa előterjesztendő törvényjavaslat számára sort fogni; akkor a dolog evvel