Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-21 / 25. szám

szerint volna gondoskodva, ha a protestáns katonának elég alkalom nyújtatnék az Isten igéjének hallgatására, s a tábori lelkészeknek elégséges tér engedtetnék a lelkipásztori gond teljesítésére, mi meg vagyunk győződve, hogy nagy mértékben kevesednék katona-hitsorsosink között a vérlázasztó büntettek száma, melyekre a katonai törvényszékek, hitünk szerint, fájdalmas érzettel, a halálos ítéletet kimondani kénytelenek. Nekünk, magyarországiaknak, fogalmunk is alig lehet arról, mily kevéssé gondoskodnak a magyar protestáns katonaság vallás-erkölcsiségéröl. A prot. katonának, az osztrák hadseregben, még most is csak a katonai törvények szolgálnak evangeliumi zsinórmértékül, s csak a katonai parancsnokok levén az ő egyedüli lelkipásztorai, nem csoda, ha a lelki oktatáshoz szokott, különben engedelmes, józan életű, prot. fiu, nem levén senkije, aki őt a jóban istápolná, az erkölcsiségre oktatná, s akihez lelki elhagyatottságában bizalommal fordulna, s minden vezető nélkül nem levén képes a kisértő körülményeknek ellenállani, és a méltatlan zaklatásokat türelemmel elszenvedni, nem csoda, mint fenebb mondottuk, ha az ily elhagyatottságban élő prot. katona lelkileg elvadul, dühös indulatainak parancsolni nem tud s csábító vágyaknak átengedi magát, ha összeütközésbe jő a törvénynyel, s törvényszegéséért halállal kénytelen lakolni. Mé<* most sem feledhette el e sorok irója ama fájdalmas szavakat, melyekre egy ily kivégeztetés alkalmával az ihető ezredben szolgáló protestáns közkatonák fakadtak : „Ha a tiszteletes ur, mondák ők, többször jőne el hozzánk, most nem történt volna rajtunk e gyalázat s e szomorú eset." Vájjon ki felelős hát a magyar prot. katonaság vallás-erkölcsi elhagyatottságáért ? Kicsoda felelős ama szerencsétlenek szüléinek keserveért, melyet érezniök kellet, midőn romlatlan szívvel hazulról elbocsátott fióknak gyalázatos halálát meghallották ? A prot. u. n. tábori lelkészek bizonyára nem vonhatók felelősségre; mert ők prot. értelemben nem is lelkészek, hanem ezeknek csak satyrái, legfölebb árnyai. A prot. u. n. tábori papok nem állanak összeköttetésben azokkal, akikkel lelki hivataluknál fogva egy gyülekezet, egy test és egy lélek tartoznának lenni; ők névszerint Feldpredigerek ugyan, de valósaggal csak idegen formákhoz kötött* Beichtvaterek; s mint az eddigi gyakorlatból kitűnik egyedüli feladatuk: a protestáns legénységnek egyszer egy évben az Úrvacsoráját kiosztani, és a halálra itélt szerencsétleneknek némi lelki vigaszt nyújtani; de ami a lelkészi teendőket a szó nemesebb értelmében illeti, ezekről a prot. tábori lelkészeknél szó sem lehet. De hát kicsoda vonható mégis felelősségre prot. hitsorsosink ily valláserkölcsi elhagyatottságaért ? En azt hiszem, hogy ezt amaz átkos rendszer következményeül róhatni fel, mely rendszer következtében a protestánsok birodalom szerte csak mint eltűrt, mostoha .gyermekek tekintettek; s ez az uitramontan kormányzási elv levén a katonaságnál is, ami legalább a vallást illeti, meghonosítva, csak a legújabb időben történt ott a protestáns legénységre nézve némi jóakaró áramlat; —• de másrészt a magy. prot. egyház is hibáztatható, hogy ezen kedvező lendületet maga részére kellőleg felhasználni nem tudta, vagy ami mindenesetre menthetőbb volna, autonomicus tekintetből nem akarta. A katonai törvények, mint mindenki gondolhatja, nincsenek a szívből merítve, s oly szigorúak, hogy azok a kiszabott büntetés enyhítését csak nagyon ritkán és rendkívüli körülmények között teszik lehetővé. De épen ezen kérlelhetetlen szigor egyik fő ok arra, hogy minden módot elkövessünk, miszerint katona-hitsorsosink valláserkölcsi helyzetén javítva legyen, szivökben a jónak, szépnek, humanitásnak és erkölcsös, józan életnek érzelme felköltessék, s ez által a kihágás, törvényszegés és bün közöttök k evesbed vén, csak ritkán jöjjön előtérbe a sajnos kényszerűség ellenükben ama tulszigoru katonai tőrvények gyakorlati alkalmazására. De e cél elérésére mind készültségénél, miad pedig sz. hivatásánál fogva legalkalmasabb a lelkész, mint aki egyik életföladatává tűzte ki a bün kiirtását jó példával s az erkölcsös életre való buzgó serkentéssel eszközölni. Epen azért törvényhozásunknak legelső, halaszthatatlan kötelessége a reformált tábori lelkészeinek a prot. különösen reformált egyház szellemével, alapelveivel és nézeteivel megegyező rendezése. Hogy a prot. tábori lelkészet a kitűzött célnak kellőleg megfelelhessen, a 10,817 • mértföldön elhelyezve levő 37,000 ref. katonaság számára 4 tábori lelkész, amennyi jelenleg, mint ilyen hivataloskodik, nem elégséges ; a református tábori lelkészek számát helytávolság és lélekszám szerint oly arányban kell szaporitni, hogy a katonának az isten igéje hallgatására s a tábori lelkésznek hivatása teljesítésére elegendő alkalom nyujtassék. Nem azt akarjuk mi, hogy egy sereg protestáns pap nyerjen tábori lelkészállomást. De azt igenis jogosan megkívánhatjuk, hogy az állam intézkedjék, miszerint a katonaság protestáns részénél is folytonos legyen az igehirdetés, hogy a lelkész ismerje övéit, s a protestáns katona is tudjon lelki elhagyatottságában bizalommal kihez fordulni. Mi csak azt kívánjuk, hogy a ref. katonának is adassék meg az, ami a kath. katonának törvény szerint meg van adva; — a reglement-szerű templomi parádék alkalmával a prot. katona ne kényszeríttessék a kath. tomplomban misét hallgatni, hanem bocsájtassék saját lelkészéhez a prédikáció hallgatására. Nem kívánunk mi a prot. katonák számára pompás templomokat, nekünk elég egy egyszerű hely, ahol összegyülekezhetnek, s háborithatlanul hallgathatják az isten igéjét, legyen ez a mezőn vagy a laktanyában, amint ez jelenleg is történik. Valaki azt az ellenvetést tehetné, hogy az állam jelen szomorú financialis körülményei között lehetetlen a