Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-14 / 24. szám

Nyilvános köszönet. Május hó 21-én a dunamelléki egyházkerület reform tanári nyugdíjintézete javára az egyházkerület gyűlés teremében, egy egészen zártkörű zeneelőadás adatott; mely dacára annak, hogy egy szűk helyiségben rendeztetett, s hogy egészen ment volt a nyilvánosságtól, minden tekintetben kivánt és óhajtott eredmény nyel folyt le. Az összes bevétel 159 frt 90 krt. volt, melyből a 14 frtra menő költségek levonatván, tiszta jövedelem lett 145 frt. 20; illetőleg 345 frt. 20 krt. azon alapítványul letett 200 frttal együtt, melyet t. Madas Károly ur, — ki még azon felül jegyét külön 10 frttal váltá meg, — adott át a rendezőség kezébe a nyugdíj alap gyarapítására. E nagyszerű adomány a leghálasabb köszönet nyilvánítására ösztönöz bennünket, s bár tudjuk, hogy köszönetül elegendőnek tartja azon néhány érzelemteljes szavakat is, melyeket a cselekvés percében elmondánk; mind a mellett lehetetlen, hogy a nyilvánosság utján is köszönetünket ki ne fejezzük, ki egyszerre ily szép adománynyal meglepni kegyeskedett a kerületbeli tanári testületet. Egyszersmind fogadják forró köszönetünket azok is, kik lelkesen fogva fel ügyünket, nemes szivüktől ösztönöztetve szintén kegyeskedtek részint felül fizetéseikkel részint adományaikkal nyugdijalapunkat növelni. Reménylve, hogy nemes öntudatuk nem lesz megsértve, ha neveiket a nyilvánosság elé hozzuk, bátrak vagyunk közölni a tiszteletre méltó adakozók neveit, kik is e következők: Bertha Sándor, Stern Vilmos, Csengery Antal, Tolcsvay Nagy Gedeon, dr. Kovács S. Endre, Lövényi József, Lendvay Lajos urak; Darányi Ignácné, Fáy Gusztávné asszonyságok ; továbbá Szathmáry Károly, Stettner Tamás, Végh György, Kandó Ödön, Takács János, Láncy Gyula, Benyicky Géza és Nagy Ödön urak. — Szintén legforróbb köszönetünket nyilvánítjuk Réthy László nyomda tulajdonos urnák, ki a nyomtatványok szívességből tett nyomtatása által; és Beregszászi urnák, ki saját készítésű zongorájának minden díj nélküli átengedése által tetemesen növelék bevételünket. Végre fogadják legforróbb köszönetünket a működő tagok is mint Göncy Etelka k. a. Polgár Pál, Tolnay Samu, Kovács Gyula, Jámbor Jenő, Mayer Román, Kacz Lajos és *** urak, valamint Karkis István ének tanár ur s az általa vezetett pesti ref. theol. énekkarának működő tagjai is, kik mindnyájan a legnemesebb indulatból ügyünk előmozdítására teljes lelkesültséggel működtek. Pesten, május 28-án 1868. A rendezőség. Az Unitáriusokra nézve ez év nevezetes. 1868 jun. 6-án, tehát épen 300 év előtt nyilvánitá ki a tordai országgyűlés, hogy „hitéért senkit sem szabad üldözni, minden község tartson olyan praekátort, a milyent tetszik, mert a hit Isten ajándéka." Innen számítja a nevezett felekezet törvényes lételét noha becikkelyeztetetése névszerint 1571-ben történt. Elhatározta tehát egyházi főtanács, hogy az idén aug. 30-án Tordán tartandó zsinaton megemlékezzék az évről, s az idézett szabad szellemű elvekről, melyek az unitaria vallásnak bölcsőjét tevék hazánkban. Az egyes ekklézsiák is kívánván keblileg résztvenni az örömben: a főtanács egy alkalmi hymnust s imát nyomatott ki sok példányban, s azt az ekklézsiáknak megküldé, hogy a most lefolyt pünkösd első napján , mint a szentlélek hatalmas nyilatkozatának emlékünnepén, minden templomban énekeljék, s a könyörgést mondják el, s aztán kiki a kapott példányt tartsa meg emlékül. — Kolozsvári templomukban e kebli örömünnep szokatlan nagyszámú közönség jelenlétében folyt le, hölgy-énekkar s zene is emelték az ünnepélyes isteni tisztelet hatását. Az emiitett hymnus és ima főt. Kriza János püspök ur müvei. i\ JK R fii O Ti O (i. A madocsai reformált gyülekezetnek folyó május hó 4-én szomorúan emlékezetes ünnepnapja volt: Nagytiszteletü Ötvös Sándor urnák, a tolnai egyházmegye főesperesének, a madocsai egyház 51 éves lelkipásztorának temetése, mely a szokottnál nagyobb közönséget vont ugyan a kis faluba, de nem annyit, a mennyi a boldogultnak nagyszámú ismerősei, tisztelői s hálás lekötelezettjeiről elég bizonyságot tett volna azelőtt, ki őt a maga környezetében nem ismerte. — A kulcsot ezen körülményhez megadja, az, hogy a superintendentialis gyűléshez való készületek már akkor teljes mértékben elfoglalták egyházkerületünk elsejeit, midőn a gyásztisztességtétel napja elkövetkezett, s a temetés igy nem az e.kerületé, még az e.megyéé is alig, csakis — kevés kivétellel — a madocsai egyházé vala. Azonban igy volt ez leghelyesebb s a boldogult életéhez legtalálóbb, mert, bár az e.kerület benne egyik kitűnő bajnokát, a törvénykezés terén igazságszeretö bíráját, a közgyűlésekben belátó, s nem közönséges tapintatu, tapasztalatokban pedig páratlanul gazdag tanácsnokát; a tolnai e.megye pedig 1844 óta volt buzgó esperesét, lelkiismeretes, eszélyes és erőteljes vezetőjét; s az összes papság egyik érdemekben őszült Nestorát, méltó példányképét vesztette el: mégis legfőképen a madocsai egyházé volt a veszteség, miután ö minden egyéb ambitioját felül muló ambitioju, minden egyéb érdemeit felülmúló érdemű, s minden egyéb tehetségeit felülmúló tehetségű gyakorló lelkipásztora volt a nevezett gyülekezetnek. Egyénisége azok közé tartozott, a melyeket nehéz röviden jellemezni, mert bár épen semmiben nem volt különc, mégis minden, csekélységeknek látszó dolgokban is annyira eredeti, önálló, s a maga egyénisége által annyira színezett működésű vala, hogy minden ismerője benne valóban egy uj embert szerzett ismerősei sorába s pedig olyat, a minő nem sok nevelkedik, kivált napjainkban. Elete folyása nagyon egyszerű volt. Duna-Szent-Györgyön született, hol atyja Ötvös István lelkész és az e.megye esperese volt, 1788 october havában. Tanú-