Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-17 / 20. szám

iskoláink rendezése, felügyelete javítása körül s eljárásai nyomán egyházi és iskolai ügyünk nagyobb virágzásra jutna. Úgy legyen! Nemkidemy T. I S K 0 L A 0 G Y. Az udvarhelyi ref. egyházkerület f. év april 22-én N a g y - G a 1 a m b f a 1 v á n tartott részletes zsinatának véleményadása a népnevelési egyletek tárgyában. Mltgs föegyháztanács! — B. Eötvös József Ö méltóságárak a népnevelési egyletek alakítása tárgyában közzé tett indítványát ft. püspök ur felhívására részi, zsinatunk és tanácskozmánya tárgyává tévén, mind az ügy fontosságát, mind anyaszentegyházunk autonómiáját szem előtt tartva, igyekezett felekezeti elfogultság nélkül tenni meg észrevételeit, s a lehetőleg kimerítő és indokolt véleményadást állítni össze, melyet alázatos tisztelettel terjeszt a M. F. Et. elébe a következőkben : Ref. anyaszentegyházunk elejétől fogva egyik legfontosabb kötelességének tartá a nevelés ügyéről gondoskodni. Mig régebben a közvélemény csupán a felsőbb tanintézetekbe h*elyzé a nemzet mívelődésének biztositékát : a mi collegiumaink semmi tekintetben sem álltak hátrább hazánk többi tanodáinál. Pedig egyházunk ez állami fontosságú intézeteknél is csupán önerejére volt hagyatva ; híveinek buzgósága s áldozatkészsége volt az alap és fentartó segély. Midőn később mind érezhetőbbé lett, hogy a collegiumok osztályai, — bármily népesek valának is, — a népből aránylag igen keveset részesíthettek az iskolai tanításban, s a hasonlithatlanul nagyobb rész mind hátrább maradván, a hézag közte és a mivelt osztály közt mind nagyobbá vált: anyaszentegyházunk buzgóbbjai ekkor is az elsők közt valának, kik az elemi, különösen a népiskolák terjesztését s gyarapítását nemcsak sürgettek, de áldozataikkal valósitni is igyekeztek. A mivelt külföld intőpéldájának látása után, — hol a mívelödés alapját kormány, egyház s polgárok egyesitett erővel a lehetőleg oly szélessé igyekvének tenni, hogy rajta a népek milliói megférjenek, — s ezzel szemben nemzetünk hátramaradásának felismerése után arányban kellett volna nőnie nálunk is a népnevelés iránti érdeklődésnek. Azonban hazánk rohamos és zaklatott politikai élete a nemzet szellemi ős anyagi erejét másfelé fordította. A közfigyelem kevés időt vett az elhanyagolt nép iskolaügyeivel foglalkozni, e a népnevelés fontossága csak akkor vált országos meggyőződéssé, midőn az elmulasztás országosan boszulta meg magát. A lefolyt viharos időkben hasonlithatlanul több kárt és nagyobb nyomort okoztak hazánknak míveletlen nép tömegei, mint a fegyelmezett ellenségek ezrei. Igy tehát azon kérdésre, melynek e tárgyban legelébb fel kellett merülnie, hogy t. i. csakugyan oly szükséges-e a többek által annyira sürgetett népnevelés? nemcsak anyaszentegyházunk intézkedései, a miket ez ügyben tehetsége s a körülmények szerint tett; nemcsak a mivelt országok példája, — de elég érthetően megfelelt maga a történelem. Azon meggyőződésben, hogy a felsőbb és alsóbb tanintézetek elegendő száma és jó karban létele életfeltétel hazánk jövendőjére nézve, elfogulatlan választ kíván e második kérdés, t. i. népiskoláink száma és állapota megfelel-e korunk követeléseinek? Hazánkban még eddig csak felekezeti iskolák létezvén, anyasztegyházunk autonómiájából kifolyólag a mi iskoláinkról mi magunk vagyunk felelősek a nemzet előtt. Midőn tehát a fenebbi kérdésre őszinte választ kívánunk adni, nem hagyhatjuk emlitetlenül, hogy egyházunk itt is maga erejére hagyatva s felsőbb helyekről századokon keresztül semmi javadalomban nem részesítve, igen kevés jövedelmi alappal rendelkezhetett, s csaknem mindig és mindenben csupán hívei áldozatkészségére volt utasítva. Es ezt bármily fontos ügyben tett intézkedéseinél is tekinteten kivül nem hagyhatta. De hogy mind ezek mellett a népnevelés ügyének előmozdítását egyik legelső kötelességének tartotta, azt ez érdemben tett rendelkezései eléggé bizonyítják. Azonban, miután a múltban az absolut főhatalom hazánkban nemcsak az egyes polgároknál, de a legphilantropicusabb intézményeknél is kiválóan az adóképességet kereste és sürgette; miután továbbá Anyasztegyházunk az államkormánytól egy fillérnyi segélyben sem részesült soha, pedig annyi évek folytán hány millió államköltséget gazdálkodott meg a kormány számára, midőn összes tanintézeteit a maga erején állította fel és saját megadóztatásával tartja fenn mind e mai napig; miután továbbá e nagy és költséges kötelesség elvállalásával szemben a bécsi absolut hatalom tanodáinkat adó alá vetette, mi által némelyiknek létezhetése van megtámadva; miután végre hazánk protestáns egyházai folytonos védelmi állásba kényszeritettek: e mostoha körülmények anyasztegyházunkat is csaknem tehetetlenné tették a népnevelést illető nemes törekvésében. Hogy ezek után nagyon megapadt az áldozni kész és képes hivek száma, kifáradt a siker reménye, s majdnem elfásult az érdeklődés még a buzgóbbak részéről is, ez a legyözhetlen akadályokkal szemben kimagyarázható. A legbuzgóbb ügybarátok kimerült anyagi ereje kevés lendületet adhatott a népnevelés ügyének. Rendelet jött elég e tárgyban felsőbb helyekről, de segély sehonnan. Es midőn nemzetünk az absolut hatalom által oly rendszeresen elszegényittetett, s adóval annyira túlterheltetett: akkor volt kénytelen anyasztegyházunk híveit újból oly tetemes adakozásra felszólitni, amennyivel a megtámadott főbb tanintézeteink lételét a főhatalom kö-